A szentszéki nyilatkozat a Dél-Szudáni Köztársaság függetlenségének kikiáltása alkalmából

Nyomtatás

Július 9-én, szombaton Jubában kikiáltották az új Dél-Szudáni Köztársaság függetlenségét. Erre az alkalomra a Szentatya hivatalos delegációt küldött, amelyet John Njue bíboros, Nairobi érseke, a Kenyai Püspöki Konferencia elnöke vezet.

A küldöttség tagjai között van Leo Boccardi érsek, szudáni apostoli nuncius, Javier Herrera Corona prelátus, a kenyai apostoli nunciatúra titkára. A delegáció átadja a békére és a jólétre vonatkozó jókívánságokat az új állam hatóságainak és minden polgárának, akik között számos katolikus él.
Dominique Mamberti érsek, a Vatikán államközi kapcsolatainak titkára július 7-én fogadta a Szudánból érkezett parlamenti küldöttséget, amelyet Ahmed Ibrahim Elthair, a szudáni nemzetgyűlés elnöke vezetett. Mamberti érsek beszédében hangsúlyozta: a béke, a kiengesztelődés és az emberi jogok – különösen is a vallásszabadság – tiszteletben tartása olyan alapokat jelentenek, amelyekre a térség új társadalmi, politikai egyensúlyát kell építeni és ezek azok a feltételek, amelyek által reményteli jövőbe lehet tekinteni.
A Szentszék 1972 óta tart fenn állandó diplomáciai kapcsolatokat a karthoumi hatóságokkal, és erre vonatkozóan figyelemmel megvizsgálja majd a dél-szudáni kormány esetleges hasonló igényét. A Szentszék arra hívja a nemzetközi közösséget, hogy támogassa Szudánt és az új független államot, hogy őszinte, békés és építő párbeszéd által találjanak igazságos és egyenlő megoldást a még meglévő kérdésekben. A két ország lakosságának pedig a béke, a szabadság és a fejlődés útját kívánja.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír