Darvas-Kozma József csík­szeredai plébános az idei csík­somlyói búcsún az írás címében foglalt közmondásszerű bölcsességgel dedikálta ne­kem legújabb, szép kivitelezésű könyvét, A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténete című kö­tetet.

Az „eredettörténetet” ille­tően határozottan állítja: „Azt a tényt, hogy Csík mégis katolikus maradt, nem lehet megmagyarázni a Tolvajos-tetőn vívott csata nélkül.

A pálosoknak 1484-ben pünkösdszombatra és vasárnapra adott búcsúk a zarándokok sokaságát vonzották Csíksomlyóra, viszont a pünkösdszombati búcsú főhelyre kerülését nem indokolja más, mint az 1567. május 17-i, pünkösdszombati hitvédelmi esemény”.

A könyv első lapján egy nagyon kedves ajánlás olvasható: „Legszeretetreméltóbb édesanyámnak, aki nemcsak megismertette a Szűzanyát, hanem kisgyermekként is elvitt a csíksomlyói búcsúba, s aki nélkül se én, se e mű nem volna”.

A kötet bevezetőjében háláját fejezi ki „azoknak, akik monográfiákkal, kutatásaikkal gazdagították ismereteinket”, többek között az anyaországi néprajzosnak, Mohay Tamásnak. Őt azért említem meg itt név szerint is, mert a témát illetően 2009-ben A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás címmel ugyancsak egy nagyobb terjedelmű könyvet jelentetett meg, amelyben viszont „a Tolvajos-tetőn vívott csata” megtörténtét megkérdőjelezi, illetve legendának minősíti. Majd pedig ezt írja: „Azzal, hogy a hargitai csata története a mondák körébe utalandó, nem áll szándékomban megingatni azokat, akik számára a somlyói búcsújárás egyik értelmét egy gyönyörű győzelmi ünnep, a dicsőséges múltra való közösségi emlékezés adja meg”. Mondandójának lényegét egészen röviden így foglalja össze: „a hargitai csatáról szóló történetnek nincsen igazolható valóságalapja”. Hadd tegyem a magam részéről ehhez rögtön hozzá: a csata meg nem történtének sincs! Legenda volna tehát? Ám legyen, de egy pillanatra sem hagyhatjuk ki a számításunkból azt, hogy minden legendának – annak ellenére, hogy mindig keveredik benne folklór és történelem, valóság és fantázia –, van valóságmagva! A Tolvajos-tetői csata „legendájának” is!

Vagyis: mindenképpen valamilyen „győzelemélménynek” kell rejtőznie a mögött a tény mögött, hogy a Hargitán túliak katolikus hitükben hűségesen kitartottak és megmaradtak! És miért ne lehetne ez akkor az éppen oly hévvel vitatott csata?!

Hát éppen ilyen irányban újabb és figyelemreméltó „érv” az az 1735-ből származó, Darvas-Kozma József által 2010. április 12-én a gyulafehérvári érseki levéltárban megtalált levél is, amelyben Szentegyházas- és Kápolnásfalu hívei kérik az egyházmegyei hatóságot egy vitás egyházjogi ügy kapcsán, hogy a csíki főesperesség területéről válasszák le őket és csatolják az udvarhelyi főesperességhez. Kérésükkel nyilván nem akarják megsérteni a csíkiakat, már csak azért sem, mert (mint állítják), annak idején éppen „ők védték meg hitükben”. (Latinul így szól a megtalált szöveg: nisi Oláhfalvenses armi Csí­­kien­sium defensi fuissent fors hodierum etiam, Animas dire dilatantiam pestifera hic haeresis infecti manerent. Magyarul: ha az oláhfalviakat a Csíkiak fegyvere nem védte volna meg, talán ma is ez a lelkeket keményen szétmarcangoló vészt hozó eretnekség fertőzésben tartaná őket).

A legutóbbi években különféle szóbeli kijelentésekben, írásokban, beadványokban, újságcikkekben fellángoló „csa­ta-vitára” talán még mindig nem tehetünk végleges pontot.

Ugyanis az „igazság keresésében” továbbra is (azon egyszerű oknál fogva, hogy mindkét oldalon vannak megfontolandó érvek pró és kontra), úton, illetve útközben vagyunk. Viszont tagadhatatlan, hogy a pró-érvek egyik legújabbikával mint „igazgyönggyel” ajándékozott meg most minket Darvas-Kozma József, akit illessen ezért elismerés és köszönet. Persze a vitát végképp eldöntő „korabeli írásos dokumentum” hiányában to­vábbra is szíve jogában áll mindenkinek eldönteni, hogy voksát a maga számára melyik felfogás mellett teszi le.

A lényeg ezért az egész kérdéskörben (szerintem legalábbis) az immár százezreket vonzó híres Mária-kegyhely léte, illetve maga a fogalom: Csíksomlyó, már megfejtett és még meg nem fejtett titkaival együtt, s nem utolsósorban az a boldogító gyermeki érzés, hogy itt mindannyiunkat (az élet küzdelmeiben testileg-lelkileg megfáradt magyarokat) „hazavár” évről évre egy kis pihenőre égi édesanyánk, a Csíksomlyói Szűzanya.

A könyv első része egyébként Csík történelmi múltjáról és az egyetlen magyar alapítású pálos szerzetesrend erdélyi életéről szól.

Jakab Gábor, Vasárnap