Havas Boldogasszony-búcsú Szegeden

Nyomtatás

havasboldogasszony17.jpgA szeged-alsóvárosi ferences templom nagybúcsújának megnyitó ifjúsági gitáros szentmisét Paskai László bíboros celebrálja augusztus 6-án, papi és szerzetesi hivatásokért. Vasárnap a családokért vezet búcsúi szentmisét és körmenetet Kiss-Rigó László megyéspüspök, a záró szentmisét Gyulay Endre nyugalmazott megyéspüspök mutatja be.

 

 

A Bálint Sándor, Tömörkény István és mások által szeretett és irodalmi, tudományos szempontból sokszor megörökített szeged–alsóvárosi nagybúcsút idén augusztus 6-án és 7-én tartják. Évszázadok óta ez a Dél-Alföld legnagyobb búcsúja, mely messze vidékekről vonzza a híveket, különösen a Szegedről elszármazottakat.
A hírös város nagy krónikása, Tömörkény István írta e búcsúról: „Nagy ünnep a Havi…, egy darab sarokkő az idők folyásában, melynek napját mindenki tudja és ismeri. Ez az emlékezés onnan támad, hogy Havi napján mindenki megmozdul, aki élő, hogy járuljon Mária elé.”
A középkori Rómában a Mária-ünnepeken a Santa Maria Maggiore-bazilikában mise közben hófehér rózsaszirmokat hullajtottak a hívek közé, ami a templom eredetlegendájára utal: egy gyermektelen, gazdag házaspár templomot akart építtetni. Szűz Mária egy nyári éjszaka megjelent álmukban és tudtukra adta, hogy oda építsék, ahol másnap reggel hó esik. Ez meg is történt az Esquilinus-dombon. Itt épült fel világ legnagyobb és leghíresebb Mária-temploma, Róma négy pápai bazilikájának egyike.
A ferencesek a XV. század derekán érkeztek Szeged-Alsóvárosra. Hatalmas, csillagboltozatos, gótikus templomuk felépítéséhez Mátyás királytól kaptak segítséget. A török hódoltság idején az Alföldön csak a ferenceseknek engedték meg, hogy a keresztény hitet ébren tartsák s a népet látogassák. Így az alsóvárosi templom és rendház jelentős kisugárzású lelki központtá vált. Amikor már szabad volt a zarándoklat, egyre nagyobb számban érkeztek a hívek a templom főbúcsújára, Havas Boldogasszony napjára.
Mit jelent a búcsú napjainkban? Sokak számára vásárt, körhintát, kegytárgy-árusokat, szórakoztató kisiparosok letelepedését a templom körül. A katolikusok számára azonban mást, ennél többet. Szentmisét, szentgyónást, találkozást Istennel, elcsöndesedést, a hétköznapok rohanásából kiszakadást, sebeink gyógyulását.
A búcsú programját itt olvashatják.
Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír
(gj)