Képeskönyv a hűség emberéről

Nyomtatás

ImageA hűség emberéről, Kós Károlyról szól az a képeskönyv, amely a csíkszeredai Pallas Akadémiánál jelent meg tavaly év végén, és amelyet most, a Magyar Kultúra Napja alkalmából Erdély több nagyvárosában is bemutattak.

Kós Károly építész, országépítő Temesváron született 1883-ban, és itt Kolozsváron halt meg 94 évesen, 1977 augusztusában. Sírja a Házsongárdi temetőben található. De Kós Károly neve ennél sokkal több vonatkozásban kötődik a kincses városhoz, itt tanult, tanított, élt és alkotott.
Kolozsvár-szerte több Kós-alkotással is találkozhatunk. Ilyen a monostor úti református templom, amelyet a helybéliek kakasos-templomként ismernek, valamint a Séta téri műcsarnok is, amely egyike azon épületeknek, amelyek nem hordozzák magukon az építész megszokott stílus-elemeit. De Kolozsvárhoz már korábbról is köthető Kós Károly neve, az itteni református kollégiumból indult tanulmányi útjára, Budapestre. Aztán ide tért vissza tanítani, könyveket, újságokat szerkeszteni, és országot, nemzetet építeni. Találó helyen került hát bemutatásra a róla szóló képeskönyv, amely Sas Péter budapesti művelődéstörténész munkája, aki 1981 óta foglalkozik a Kós-életművel: „Több kötet is megjelent már Kós Károly életével és munkásságával kapcsolatban, amelyek az életmű egy-egy szeletét mutatták be, főleg az építészt és az írót, de úgy gondolom, és talán nem vagyok elfogult, hogy ez az első olyan kötet, amely a teljességre törekvően mutatja be Kós Károly életét és munkásságát" – jegyezte meg Sas Péter.
„Tudjuk, hogy Kós Károly emblematikus személyisége az összmagyarságnak, és nagyon örülünk, hogy magyar köztársaság felségterületén, a kolozsvári főkonzulátuson tudjuk a nagyközönség elé tárni ezt a csodálatos albumot. Ez is a cél ezzel a kötettel, hogy egy kicsit jobban megismertessük őt. Szerintem nagyon nagy hiányosság van a magyarországi oktatási rendszerben a határon túli magyar történelem, a kisebbségi történelem, a kisebbségi kultúrtörténet megismertetésében" – vélte Szilágyi Mátyás főkonzul.
A kolozsvári bemutatón a kiadó képviselői mellett a kötetet dr. Cseke Péter egyetemi professzor értékelte. A kiadó igazgatója, Tőzsér József pedig elmondta: büszke arra, hogy ez az 550. könyvük, és az eddigi legszebb kiadásuk, amellyel, reméli, hogy elnyerik az idei könyvszemle Szép-könyv díját.
„Ez a könyv november végén jelent meg, 500 példányban, a karácsonyi vásár egyik slágere volt, 170-et adtunk el december hónap folyamán" mondta el Tőzsér József.
„Ezt a könyvet mindenkinek ajánlom. Azért választottuk a képeskönyv-formát, hogy ne csak egyszerűen képek legyenek benne, amelyek feloldják a betű és a mondatok egyszínűségét, hanem azért, mert Kós Károly, saját bevallása szerint, képben gondolkodott. Amikor egy elbeszélés, egy novella, egy regény, egy dráma a gondolataiban megjelent, először rajzokat készített, rajzban formálta meg a mondanivalóját, és amikor ezek megvoltak, ezután körített hozzá szöveget, ilyen fajta mondanivalót" – tette hozzá a szerző.
A könyv, a szerző bevallása szerint, egy magyarországi ember főhajtása Kós Károlyon keresztül Erdély és az erdélyi kultúra előtt.

Duna TV