Az egységről szólt az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_1119730.jpgSzentmisével, majd szentségimádással vette kezdetét pénteken este a 35. alkalommal megrendezett Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó. A CSIT színes programja igazi lelki feltöltődést kínált a főleg Székelyföldről érkezett mintegy 150 résztvevőnek.

Pénteken a Tamás József segédpüspök által celebrált szentmisével kezdődött, tegnap kiértékelővel és ugyancsak szentmisével zárult a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, amelynek témája a pasztorális év mottójához kapcsolódott: Hogy mindnyájan egy legyenek. A résztvevők előadásokon és csoportos alternatív programokon vehettek részt. Szombaton a ferences barátok vezette reggeli ima után P. Jakabos Barnabás Félreértések és alapismeretek a jógáról címmel, majd Orbán István Hasonlóságok és különbözőségek a távol-keleti és a keresztény meditáció között címmel tartott előadást. Ebéd után Böjte Csaba a közösség fontosságáról beszélt a fiataloknak. Isten akarata, hogy figyeljünk egymásra, szeressük egymást – mondta. Utópia lenne ez a parancs a mai nehézségekkel teli világban? – tette fel a kérdést Csaba testvér. A válasz megnyugtató volt: Isten mindig megszólal, csak fel kell ismerni hangját. A szent családot állította példának a fiatalok elé: csendben, egyszerűen éltek, de boldogok voltak. Jézus életének első 30 éve csendben telt el, de ez az időszak a „leghangosabb” prédikáció – vélte Csaba testvér –, hiszen példát mutatott a boldog életre. A család mellett a másik nagyon fontos tényező egy ember életében a szülőföld, amely mindenkiben nagy nyomot hagy. Arra biztatta a fiatalokat, hogy a boldogságot a szülőföldön keressék, ahol lehet érvényesülni, ha meg tudunk újulni a názáreti család egyszerű életének példája szerint.
Délután alternatív programok között választhattak a résztvevők: Mihály Imre kolozsvári segédlelkész a csillagjóslásról, tenyérjóslásról, kártyavetésről és álomfejtésről beszélgetett a fiatalokkal, P. Jakabos Barnabás jezsuita szerzetes a keresztény meditációba vezette be csoportját. Máthé Sándor tanár a cserkészet alapvető fogalmait tisztázta, Sebestyén Albert és Gál Julianna, a Gyulafehérvári Caritas munkatársai a pályaválasztáshoz, Pantea Tibor ferences szerzetes pedig a hivatás felismeréséhez igyekezett segítséget nyújtani. A fiatalok ismerkedhettek a Mária Rádióval és Assisi Szent Ferenc betegápoló nővéreivel is. Az esti szentmise előtt Mihály Imre kolozsvári segédlelkész előadásában az érzelmi intelligencia fényében vizsgálta a kapcsolatteremtés nehézségeit. A nap tábortűzzel és bográcsgulyásvacsorával végződött.
Tegnap a csoportvezetők beszámolója alapján tartották meg a találkozó kiértékelőjét, majd a záró szentmise következett. Kovács Attila csíksomlyói plébános útravalóul az egység fontosságát hangsúlyozta a fiataloknak: ez a jövőnk biztosítéka, ugyanakkor megvalósítása nagy kihívást is jelent mindannyiunk számára.
A CSIT szentmiséin és a szentségimádás alatt a marosvásárhelyi Remény együttes ifjúsági egyházi énekekkel segítette az elmélyülést.
Takács Éva
Hargita Népe