Szeretettel egy kis lelki táplálék,
Cs.t.
A prófétaság szerepe az Egyház megújulásában
Az Egyház megújulásáról szóló dolgozat sorozatunkban szólni kell az Egyház prófétai feladatáról is. Ez a dolgozat az Egyházban ma szükséges, élő prófétai tevékenységről szól.
Mottó: A prófétai beszédet el ne vessétek (I.Tessz 4;19)
BEVEZETÉS
Fiatal pap koromban említette egy alkalommal püspököm, hogy egy tárgyalás alkalmával, azt mondta neki az egyik magas rangú kommunista funkcionárius, hogy az Egyház nem tölti be prófétai szerepét. Főpásztorom erre azt kérdezte, hogy mit jelent ez. Az eset mindenesetre mutatja, hogy a prófétai tisztünknek nem nagyon vagyunk tudatában. Az más kérdés, hogy azt a Mindszenty bíborost, aki tudatában volt prófétai küldetésének, és gyakorolta is, mérhetetlenül gyűlölték, üldözték, kínozták, többek között prófétai tisztének gyakorlása miatt, és mindent megtettek, hogy a prófétai hangot elhallgattassák.
A prófétaság hozzátartozik a vallásos élethez. Izrael prófétái mellett ott találjuk a közel keleti népek prófétáit. A mohamedánok Mohamedet, mint prófétát tisztelik. Népünk sámánjainak is volt bizonyos prófétai jellegük. Dosztojevszkij prófétaként hirdette meg a nihilista, ateista világ eljövendő összeomlását. Niche az Isten halálát hirdette meg prófétai ihlettel.
A különböző próféták természetesen nem egyformán jelentősek. Jelentőségüket egyrészt Istenhez való viszonyuk, másrészt feladatuk súlya határozza meg. Az igaz próféták között kiemelkedő, egyedülálló szerepe van Izrael hiteles prófétáinak, mert ők Istennek az egész emberiséggel kapcsolatos tervét hirdették Isten üzenetét közvetítve. Izrael prófétái Jézus Krisztus előfutárai, őrá mutatnak, róla beszélnek közvetve vagy közvetlenül. Péter apostol második levelében szerepel a figyelmeztetés: „birtokában vagyunk megbízható prófétai jövendöléseknek. Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító mécsre, amíg föl nem virrad a a nappal és a hajnalcsillag föl nem kél szívetekben”(2 Pét 1, 19-20)
I. FEJEZET
A prófétaság szerepe a vallásos társadalomban
Az emberek többsége úgy gondolja, az élet lényege, hogy minél több anyagi javat birtokoljunk. Három probléma van vele: nem tesz boldoggá, elmúlik, és az így elrontott életért számot kell adni. Egyedül a Szentháromság örökre, teljesen boldog. Életük egymás végtelen értékelésében áll. Ez az értékelés végtelen erővel rendelkezik. A boldogság útja számunkra az isteni személyek életébe való személyes bekapcsolódás, amin keresztül mienk lesz örök boldogságuk. Az emberiség közösségben élő, történelmi jelenség, fokozatosan bontakozik ki. Bűnbeesett világban élünk, amely elveszítette, és szüntelenül elveszíti az Isten felé vezető utat. Az emberiség különböző csoportjai évszázados, évezredes bolyongásban keresik ezt az utat. Bűnös fellángolások, letörések, kísérletek és újrakezdések tarkítják ezt a keresést. Ebben a folyamatban, küzdelemben fontos szerepe van a prófétáknak. A próféta mögött az az istentapasztalás áll, hogy az Úr törődik a világ sorsával, keresi az istenkapcsolatra nyitott embert. A próféta Isten választott embere, akin keresztül Isten üzen, küzd, hogy jó irányba haladjon a karaván. A nép állhatatlan és gyenge, külső, belső ellenségek, hamis vezetők növelik az úton járás nehézségeit. A prófétának Isten vezetése nyomán meg kell találnia a következő lépést, amit Isten felé tenni kell, aztán meg kell mutatnia az irányt. A próféta nem ért mindhez, csak ahhoz, hogy merre kell a következő lépést tenni. A közösséget szirének éneke csábítja, lidérces fények villannak fel, s mindig vannak ön jelölt, a közösség által elfogadott vezetők, akik rossz irányba vezetik a népet. A prófétának meg kell vívnia a hűség harcát saját magával, másodszor a hűtlenségre hajló néppel és a hamis prófétákkal, akik rossz irányba vezetik a népet, végül az ellenséggel is meg kell küzdenie. A próféta többnyire kisember, akinek nincsenek jelentős evilági eszközei. A próféta pusztában kiáltó szó. Isten hírnöke lélektanilag, társadalmilag igen sokszor kilátástalan helyzetben van. A próféta fegyvere az ő szellemi ereje, bátorsága, szenvedélyes elkötelezettsége Isten szolgálatában. A prófétasors nehéz sors. Krisztus Urunk élete példázza legjobban. Isten sajátos bensőséges kapcsolatban van a prófétával. Az Úr mélyen átélt, személyes szeretettel választja ki küldöttét, amit nem egyszer el is mond neki. Úgy beszél vele, mintha egyetlen hűséges társa lenne. Az Úr szenvedélyes élményt kelt fel választottjában, és azonosul a prófétában felkeltett érzelemmel, s mint sajátját hirdeti a prófétán keresztül. Ennek alapján nem csupán jelképes vagy emberszabású kijelentés, amikor olyat olvasunk, hogy az Úr üvölt a Sion hegyén, fájón panaszkodik, megalázkodva esdekel, esetleg szenvedélyesen haragszik, fenyeget. A próféta botrányt okoz, kozmikus pusztulást hirdet, és az Isten eltervezte csodás jövővel vígasztal.
Mindaz, amit a prófétaságról el lehet mondani, Jézus Krisztusban testesült meg legteljesebben. Ő az emberiség egyetlen, központi Prófétája. Prófétai felkenése után három évig hirdette - az Atya egész emberiséghez szóló küldöttjeként - az Abszolút Igazságot, az Utat és az Életet a választott népnek és az egész világnak, míg végül a Város kivetette, keresztre feszítette.
II. FEJEZET
Jézus Krisztus prófétai üzenetei korunkban
II.1. Jézus Krisztus prófétai tisztét átadta Egyházának
A próféták, mint történelmi emlékek élnek képzeletünkben. A Biblia lapjairól kemény, szigorú tekintettel néznek ránk. Isten szólt hozzájuk, s ők elmondták Isten üzenetét. Próféták ma már nincsenek, gondolják sokan, szerepük lezárult, mert Krisztus megmondott nekünk mindent, amit tudnunk kell.
Amikor úgy képzeljük el, hogy Krisztus és az apostolok prófétáltak, de ma már nincsenek próféták, akkor meggátoljuk Krisztus aktuális prófétai tevékenységének az érvényesülését korunkban. Igen sok baj származik abból, ha az Egyház életében elsorvad az élő prófétai hang.
A hivatalos kinyilatkoztatás lezárult az utolsó apostol halálával, de a prófétaság intézménye nem fejeződött be vele. Létezik olyan prófétai tevékenység, ami nem része a hivatalos kinyilatkoztatásnak, de az Egyház életének szerves része. Krisztus prófétai tiszte nem idejétmúlt történelmi emlék, hanem az Ő állandó tevékenysége, amit az Egyházában prófétáin keresztül korunkban is gyakorol. Keresztelés alkalmával felkenjük krizmával a megkereszteltet, s a kísérő szöveg értelmében a megkeresztelt részesül Krisztus papi, pásztori, prófétai karizmájában. Minden megkeresztelt hívőnek van valamiféle prófétai tiszte, és ebből következően feladata is, mert Istennél nincsenek üres címek. Isten semmit sem végez feleslegesen. Amennyiben tehát mindenkit felkennek prófétává az Egyházban, Isten legalább egyszer minden megkeresztelt emberen keresztül szólni akar környezetéhez.
A prófétaság intézménye igen kényes valóság az Egyházban. A közösségnek egyrészt van hierarchikus, Krisztustól kapott, tekintélyelvű, apostoli vezetése, aminek mi katolikusok erőteljesen tudatában vagyunk. Emellett Krisztus kiválaszt valakit, s rajta keresztül bejelenti igényét, hogy a közösség mit tegyen. A prófétai vezetés ellenőrizhetetlen, közvetlen irányítás. A prófétai vezetés kérés, óhaj Krisztus részéről, ami ugyan alá van vetve a hierarchikus vezetésnek, de nem szép, ha kérését nem teljesítjük. Amennyiben tudatában lennénk, hogy Krisztus jelenleg is üzen a prófétákon keresztül, sokkal jobban figyelnénk rájuk. A mai korban több évszázados népegyházi formáink látványosan mentek tönkre. Papságunk identitásválságba jutott, annak minden következményével. A hívek óriási többsége hűtlen lett az Egyházhoz. A hívek töredéke maradt meg. De ha értő szemmel nézzük templomi közösségünket, akkor világos látjuk, hogy ennek a maroknyi népnek is csak a töredéke marad meg. Korunk kísértéseire nincsenek megedződve a hívek. Nincsenek módszereink, amiknek segítségével ne fogynának, hanem szaporodnának a hívek. Ma különösen szükségünk van prófétai útmutatásra.
A prófétai hang nem mond el mindent részletesen, hogy nekünk csak meg kell hallgatnunk, aztán követnünk kell, hanem segít tájékozódni nehéz helyzetekben. Az Egyház számára nem elég a prófétákra figyelni, mert nemcsak bennük, rajtuk keresztül szól a Lélek.
II.2. A krisztusi élet prófétai üzenete
Az Egyház prófétai tevékenysége nem merül ki prófétai üzenetek közvetítésében. Az Egyház legalapvetőbb prófétai feladata, hogy hűségesen élje az evangéliumot. Ez azért prófétai tett, mert a krisztusi életnek prófétai üzenete van. A hiteles krisztusi élet az eljövendő örök élet felé vezető utat mutatja. Az evangéliumot megélni, és életünkkel hirdetni nagyon komoly és nehéz feladat, mert az Egyház tagjait is megkísérti a korszellem, a mammon, a szirének dala. Nagy tömegtől elvárni, hogy prófétai módon viselkedjen, szinte képtelen gondolat.
Prófétai jelnek nevezzük az Egyházban azoknak a híveknek az életét, akik valami jellegzetes evangéliumi értéket erőteljesen képviselnek és élnek. Ilyen például az evangéliumi tanácsok: a tisztaság, a szegénység és az engedelmesség hiteles megélése. Prófétai jel lehet a keresztény családok élete, akik evangéliumi elvek szerint élnek. Prófétai jel volt a kommunizmus idején azoknak a híveknek a magatartása, akik vállalták az üldöztetést hitükért. Prófétai jelről akkor szoktunk beszélni, amikor az ellanyhult hívek között erőteljesen képviselik és élik egyesek az evangéliumi eszményt, vagy ha olyan kérdésben követi valaki az evangéliumi elvet, ami még nem ment át az egyházi köztudatba. Prófétai jel volt annak az osztrák sekrestyésnek a halála, akit behívtak Hitler hadseregébe, de az illető nem vonult be, s emiatt kivégezték. Nemcsak prófétai üzenetekre és útmutatásra van szükség, hanem Krisztushoz hűséges hívekre, akik korunkban megélik a hiteles krisztusi életet.
III. FEJEZET
Végső időkben élünk
Utolsó napok vagy végső idők a Bibliában nem a világ végét jelentik, hanem bizonyos korszakváltást az üdvösség történetében. A mennybemenetel utáni pünkösddel, Péter apostol szavai szerint, elérkeztek az utolsó napok, ami nem világ végét jelentette, hanem az Ószövetség korának utolsó napjait, az Újszövetség idejének eljöttét.
A végső időkben nagy hitbeli, erkölcsi összeomlások játszódnak le, amelyek aztán kihatnak a társadalom evilági eseményeire, és gazdasági, politikai, háborús összeomlásokat is eredményeznek. Az összeomlások után új kor jön. A végső időkben Isten hűtlen népe válságba kerül, megsemmisülés élménye van, nem látja a kiutat, de az Úr mindig valami új, valami igazabb „mozgalmat” indít el lassú, a világ szempontjából jelentőségtelen eseményeken keresztül.
A XX. század vége és a XXI. század eleje is végső idő. Ezzel az élménnyel tele van a társadalmunk. Az élet minden területén óriási szellemi, társadalmi, gazdasági változásokon megy keresztül az egész világ. Posztmodern világ, az újkor vége, New Age, a kereszténység alkonya, a nemzeti tudat elsorvadása, globalizmus, a társadalom értékvesztése, és annyi más kifejezéssel érzékeltetjük egy fontos korszak végét, és az új kor közeledtét. Korunkban vége a modern időknek, a felvilágosodás korának, az újkornak, sokak szerint a kereszténységnek.
Egy kor elmúlt. A tönkrement kort, a változásokat látva, legtalálóbban a felvilágosodás korának lehetne nevezni. E kor lényege pedig, hogy az ezerhatszázas évektől kezdve nem spontán módon élték a nemzetek a maguk egyéni, és közösségi életüket, szokásaik alapján, hanem tudatosan szervezték meg a társadalmat, a közoktatást, hadsereget, közbiztonságot, egészségügyet, gazdasági életet stb. Nálunk Mária Terézia nevéhez fűződik a felvilágosodás kezdete. A tudatos szervezés következtében az államok nagy fejlődésnek indultak. Szellemi életük is megváltozott. Az Isten központi szerepét tudatosan, vagy öntudatlanul, fokozatosan elvetették az egyén és társadalom életében. Az egységes keresztény életfogás fokozatosan háttérbe szorult. Ebbe belejátszott a részben jószándékú, de nem eléggé krisztusi reformáció és ellenreformáció, a mag harminc és százéves háborúival, a reformált és katolikus államok gyarmatosításaival stb. A hitet lejárató álvallásosságot könnyű volt képmutató módon félretenni a felvilágosodás nevében. Különböző evilági értékeket tettek meg az élet legfőbb kincsének, értelmének. Egyesek a nemzeti gondolatot kiáltották ki az üdvösségnek, mások a szabad versenyt, ismét mások a szocialista forradalmat, stb., Ezeket az értékeket tették meg az élet céljának, fő boldogságnak, és ideológiát, eszmét építettek rájuk. Az ideológiák lényege, hogy az adott érték, az emberi lét fő értéke. Ezeket a gondolatokat fogalmazták meg a költők, zenésítették meg a zenészek: Hazám, hazám, te mindenem…; Föl, föl, ti rabjai a földnek… stb. A népszerű értékek lettek az ideológiák központi gondolatává, és az ideológusok legfőbb életcéllá tették ezek szolgálatát. Az ideológia az Isten, társadalom, egyén felett áll, és ennek a szolgálata a legfontosabb feladat, mert éppen az az ideológia teszi majd boldoggá a világot. Az ideológiák funkcionáriusai az ideológiára fogékony emberekből rohamcsapatot, vagy szelídebb körülmények között pártot szerveztek, amelyek különböző módszerekkel megszerezték az államok hatalmát, és a minden felett álló ideológiák szolgálatába hajtották a nemzeteket.
Az ideológiáknak éles ellenség fogalmuk van: náciknak a zsidók, kommunistáknak az imperialisták és bérenceik, a globalizációnak is megvan a maga ellenség forgalma. Az ideológiák végrehajtó szervei igen keményen harcolnak ellenségeikkel szemben, ahogy a koncentrációs táborok, a koncepciós perek, a szibériai internáló táborok, vagy korunkban a médiák bizonyítják.
Mint már említettem, újra kell hangsúlyoznom, hogy a felvilágosodásnak óriási, pozitív eredményei voltak, de létük mélyén istentelenek voltak, és idővel igen sok fanyar gyümölcsöt érleltek, lásd fasizmus, kommunizmus. Nem szabad elhallgatnunk, hogy a felvilágosodás korában az Egyház tagjait is súlyos felelősség terheli két síkon. A felvilágosodás eredményei az Egyház tagjait is megszédítették, istenélményük elhalványult, előbb voltak pl hazafiak, mint hívek. Másik probléma, hogy nem egyszer az evilági ideológiák kétes szolgálatában részt vettek, elsorvadt prófétai tevékenységük a korszellemmel szemben. Az Egyház összeforrt a szentnek kikiáltott, de igazából bűnös felvilágosodással. Az ideológiák világüdvözítő voltába vetett hit azonban az 1950 es években kezdett meginogni. A legfejlettebb ideológia, a kommunista eszme nálunk belső meghasonláson ment keresztül. A Rajk per leleplezését követető világbotrány következtében, halálos döfést kapott a kommunizmus az 1956-os magyar forradalomban. Az ideológiák, elsősorban a kommunizmus, de a többi is, pusztulásnak indultak, hisz fokozatosan kiderült róluk, hogy nem teszik boldoggá a népeket. A társadalom fokozatosan kiábrándult az ideológiákból, ami önmagában nem lenne baj, sőt örvendetesnek is lehetne tekinteni. A probléma, a baj ott van, hogy a társadalom fokozatosan nemcsak az ideológiák hibáiból ábrándult ki, hanem mindenféle értékből is, amit ezek képviseltek: nemzet, család, Egyház, szorgalom, becsület stb. A felvilágosodással összeforrt kereszténység a felvilágosodással együtt pusztulásnak indult. Világintézmények nem egy nap alatt pusztulnak el. Az 1990-es magyarországi „fordulat” az ideológiák temetési szertartásának kezdetét jelentette. A magyar események nem kizárólagos tünetei az átalakulásnak, csupán igen jellemző, fontos epizódjai a történelmi folyamatnak. Az ideológiák összeomlása nem megtéréshez vezetett, hanem nagyobb erkölcsi összeomláshoz. A szétrobbanó, szétrothadó kommunista ideológia rákos sejtjei, szervei, szétáradtak a társadalom szélesebb szervezetében. Ebből az alapból kiindulva, jelenleg a posztmodern végső idejében, újabb állomáshoz jutottunk a „fejlődésben”.
Ebben az időben, amikor az ideológiákra épülő államok kezdenek szétmállani, a kezdet óta gyilkos nagyobb erkölcsi, vallási, nemzeti, családi összeomláson fárad, mert ő mindent tönkre akar tenni, a jól szervezett államokat is, a cél az anarchia. A végső cél pedig minden teljes tönkretétele. Ez a következő lépés kezdődik most, s ennek vagyunk értetlen szemtanúi. Az ideológiák közül csak a legerősebb kerülte el a pusztulást, a pénz hatalma. Az újabb korszak az a fajta globalizmus, amely kizárólag a termelékenység fokozásából fakadó minél nagyobb jövedelmet tekinti a lét céljának. Ez is ideológia, de lényeges különbség van közte, és a korábbi ideológiák között. Az újkori ideológiák mindig valami valós érték nevében szerveztek, csak azokat kiforgatták értékükből, és nagy elméleti előadást szerkesztettek az ideológia boldogító voltáról, továbbá ódát zengtek róla. A globalizmusban fő érték az elméletileg megfogalmazott és gyakorlatilag végrehajtott tendencia, a multik minél nagyobb hatalma, vagyona és minőségi élvezet. Erről nehéz ódát zengeni, és nagyszerű voltáról előadást tartani. Az eszme uralmához a korábbi eszméket le kellett rombolni. Többé nem érték, cél már a szocialisták számára a világ proletárjait egyesítő kommunizmus, vagy a nyugati kapitalista állam, nem érték a szocialista világnézet és erkölcs, az elvhűség, nem kell szerelem és család, nem érték a racionalista hangyaszorgalom.
A tönkrement újkori ideológiák helyét elfoglaló multinacionális értékrendnek is megvan a maga eszmerendszere. A multi vállaltok minél nagyobb haszna a legfőbb cél, mert ezek fognak virágzást teremteni. Ez az ideológia is teljes világuralomra tör, és az élet átfogó irányítására törekszik. Ebben a világfelfogásban vissza kell szorítani mindent, ami a cégek minél nagyobb hasznát gátolja. E felfogás ellenfelének tekinti a nemzeti államokat, mert azok is iránytani akarják a polgárok életét. A multi vállaltok szempontjából túl sok ember él a földön. Az ember fő feladata, hogy a multi vállalat munkása legyen. Az emberiség létszámát vissza kell szorítani. Ezt a családi élet fellazításával, szabados nemi erkölcsökkel, az egészségügy drágításával, az eutanázia propagálásával stb kell elérni. Vallásra egyeseknek szüksége van, de olyanra, ami magáévá teszi ezeket az eszméket. A multinacionális eszme tehát ellensége az államnak, családnak, egyének nagy részének, ellensége a keresztény erkölcsnek.
A multik minél nagyobb hasznát, az öncélú fogyasztás segíti elő. Eszmény a fiatal, fülében wookman, chipset eszik, közben óvszert bevett lánnyal szeretkezik, illetve elkezdi az egyneműek kapcsolatát. Egyetlen célja van jelenleg a felszínen a manipulált társadalomnak: a pillanatnyi ön-, család-, és nemzetpusztító fogyasztás. Ez az egyetlen érték. Csalás, lopás, hazugság, gyűlölet, széthúzás, minden e célok szolgálatában, nyilvánosan elfogadott eszközök az e kollégiumhoz tartozóknak. Az egyneműek házassága a jövő útja. Ez a tömegek számára újfajta magasabb rendű gyönyört ad. További előnye az egyneműek társas kapcsolatának, hogy ebből nem születik gyerek, akire egyébként sincs szükség, mert nincs szükség munkásokra. Nincs szükség aratóra, mert a modern gépek olcsón learatják az újból nagybirtokká váló határokat. Esetleg gabonára sincs szükség, az Európai Unió azért fizet, hogy ne vessék be a földet. Kevés ember, globalizációs üzemek, raktárak, és nagy parkok a jövő útja. Nincs szükség munkásokra, mert a modern vállaltok néhány dolgozója elvégzi a kevés munkát, amit kell. Nem kellenek az idősek, mert ők drágák a „társadalomnak”, igazából azoknak, akik az állam bevételeit zsebre vágják. Jöjjön először az önkéntes, majd kötelező eutanázia. A multinacionális vállalatok minél nagyobb haszna a cél, aminek mindent és mindenkit alávetnek, mert ezek teszik majd gazdaggá, boldoggá az államot. Kik az élvezői, birtokosai, iránytói az óriási haszonnak, kik igazából a „társadalom”? Nehéz megtalálni őket. Itt senki sem felelős semmiért, itt olajozottan megy a rendszer, senki sem vonhatja ki magát belőle. Ma másképpen nem lehet élni! - a jelszó. A minél nagyobb haszon kötelező kényszere alól nem lehet kihúzni magunkat, mert különben eltipornak, és nem tud alkalmazottainak fizetést adni a multinacionális vállalat igazgatótanácsa. A gazdagság és a hatalom ebben az őrült hajszában egyre jobban koncentrálódik világméretekben, s mivel a vállaltok is harcolnak egymás ellen, s csak idő kérdése, hogy tönkremenjenek, ez világméretű pusztulást készíti elő. Itt mindenki minden ellenségévé válik.
Az újkori és jelenleg a posztmodern eszmék az Egyház tagjaira is hatással voltak és vannak. Az európai egyházak napjainkban drámai összeomlás szenvedő alanyai. A hívek többsége is magáévá tette a fogyasztói szemléletet, világnézetet. Az Egyház a belső széthúzáson túl egymással szembenálló ellenséges erők kereszt tüzében áll.
IV. FEJEZET
A végső időkben ifjaitok, és leányaitok prófétálni fognak
A prófétai események megerősödését a végső időkben Joel próféta előre meghirdette: „Így szól az Isten: Ez történik majd az utolsó napokban: szétárasztom minden emberre Lelkemet, fiaitok és leányaitok prófétálni fognak. Az ifjak látomásokat látnak, s álmot álmodnak a vének. Még szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom Lelkemet azokban a napokban, hogy prófétai szót hallassanak” (ApCsel 2;17-18).
Az újkori prófétai jelek a csodás érem történetével kezdődtek. 1830-ban Párizsban a csodás érem látomása, 1846. La Salette, 1858. Lourdes, Don Bosco jövendölései, XIII. Leó látomása 1900-ban az Egyházról, 1917. Fatima, 1938. Fausztina nővér, 1966. Garabandál, Pio atya prófétai tevékenysége, Gobbi atya máriás papi mozgalma, Szeretetláng, Vassula, 1981. Me?ugorje, 1992. Manduria, és annyi más jelenés, amelyek nem váltak világhírűvé. Ezek a nagy horderejű prófétai üzenetek az Egyház egészének szóltak, ezért is lettek világhírűek. De az Egyház élete mérhetetlenül gazdag, és kiterjedt. Nem csak az egész Egyházat átfogó prófétai kijelentéseknek van létjogosultságuk, hanem a kisebb horderejű, kevésbé központi jelentőségű prófétai kijelentéseknek is, mert mutatják Isten jelenlétét, a kapcsolatot, az utat kisebb-nagyobb kérdésekben. Az ősegyház idejében rendkívül nagy jelentőségű prófétai kijelentés volt Péter látomása, hogy egye meg az égi lepedőben leszálló csúszómászókat, amivel a pogány missziók elindítására hívta fel az Úr Péter figyelmét. Kevésbé jelentős prófétai kijelentés volt Agabus próféta jövendölése, miszerint éhínség lesz, ami be is következett Claudius császár idejében, mégis a prófétai szó hatására adományt küldtek a jeruzsálemi szegényeknek.
Az újkori prófétai jövendölések végeredményben a világméretű, egyre nagyobb elistentelenedés tényére hívják fel a figyelmünket. A prófétai üzenetek továbbá Istenhez való hűségre, illetve megtérésre buzdítanak. Végül arról szólnak a próféták, hogy a gonosz műve teljesen összeomlik, Isten ügye pedig győzni fog.
V. FEJEZET
Nagy jel tűnt fel az égen
Az újkori prófétai jelenségekben teljesen újszerű eseményként jelenik meg Szűz Mária átfogó prófétai szerepe. Az 1830-as évektől kezdve egyre nagyobb szabású Mária-jelenésekkel találkozunk, amelyeknek prófétai mondanivalójuk van.
A Joel próféta által megjövendölt eseményeknek megfelelően ifjaink és leányaink prófétai látomásokban részesülnek, szózatot hallanak. A fiatal prófétalányok és -fiúk látomásai mögött többnyire nem az Úr Jézus áll, hanem a Boldogságos Szűz Mária. Ezek a fiatalok Mária prófétaiskolájának a tagjai. Ő neveli őket, ő üzen rajtuk keresztül, ők mozgósítják a Máriát tisztelő hívő népet. A látnokok, a látomás helyére zarándokoló hívek és mindazok, akik részt vesznek az adott lelki mozgalomban, hozzátartoznak Mária prófétai iskolájához, hadseregéhez, akiken keresztül korunkban vívja harcát a gonosz ellen.
Az újkori Mária-jelenés sorozat a csodás éremmel kezdődött. A Szűzanya csodás érmet készíttetett, aminek egyik oldalán az Ő domborművű alakja látható, fején tizenkét csillagos koronával, kezéből sugarak áradnak, lába pedig a földgömbön kúszó kígyót tapossa. Körben felirat: Óh, bűn nélkül fogantatott Szeplőtelen Szűz Mária, könyörögj értünk! A csodás érem, a hozzáfűződő történet és az érem viselése sajátos lelkiséget sugároz az egyre egyházellenesebb, profánabb korban. A Szűzanya nem nagy beszédet mondott, nem teológiai előadást tartott, hanem csodás érmet adott. Mária az érmen keresztül arra hívta a híveket, hogy erősen higgyenek az ő bűntelen életében és pártfogásában. Mária korunkban lett Isten nagy jele, aki vezeti Isten harcát a gonoszlélek ellen. A Szűzanya lába alatt lévő, megtiport fejű sátán az eljövendő erkölcsi harcra hívja fel a figyelmünket, amit Mária végül is meg fog nyerni. A csodás érem prófétai eleme az eljövendő nehéz korok sejtetése, és a Szűzanya fokozott oltalmába vetett bizalom a várható küzdelemben. Mária áldott, Isten megáldja, győzni fog, minden egyszerűsége és az aránytalan erőviszonyok ellenére.
Nem dolgozom fel az elmúlt idők máriás jelenéseinek mondanivalóját, nem készítek belőle szintézist, csak arra az ívre szeretnék rámutatni, amit megrajzolnak. Korunk fokozódó istentelensége következtében az Egyház szentségi hite széles rétegek életében nagy mértékben kiüresedett és formalista lett. Ebben a légkörben az egyházi közösség összetartozása gyengült, s egyre jobban rutinra, továbbá világias motívumokra épült. Egyszerűen, röviden egyre kevesebben vettek részt az Egyház szentségi tevékenységében. Aki részt vettek, azok sokszor lélektelenül voltak jelen, személyes kapcsolat nélkül Krisztussal. A Mária jelenések tapasztalata felszította a jelenlévőkben a természetfeletti valóság realitásába vetett hitet, és lelkes közösséget hozott létre. A Szűzanya tanítása Krisztus misztériumaiból ma is sugárzó erőt hangsúlyozza, amit hitünkön gyakorlásán keresztül befogadhatunk, s azzal legyőzhetjük a gonoszt. A növekvő istentelenségben ez nem egyik megoldás, hanem egyetlen út. Az Egyháznak sokkal mélyebben kell hinnie, sokkal jobban kell Krisztusból élnie, mint tette a múltban. A Szűzanya egyszerű fiatalokat, gyerekeket választ a hívő népből. A jelenés helyén mozgalmat indít, és a helyet a lelkiség központjának alakítja ki a látnokokon keresztül. Mária bűnbánatra hív, és a rózsafüzér imádkozását kéri a bűnösök megtéréséért. A prófétai üzenetek egyre inkább a hűségre buzdítanak, és a krisztusi élet megújítását tűzik ki céljuknak. Ebből a szempontból legklasszikusabb jelenés Me?ugorje. A Gospa 1981. óta naponta megjelenik a látnokoknak, és üzenetein keresztül a mélyebb lelkiéletre oktatja azokat a milliókat, akik kapcsolatba kerülnek a jelenéssel.
A máriás üzenetek egyrészt meg akarják őrizni, tisztítani, erősíteni az Egyház hagyományos, szentségi hitét, az elfejtett gyónást és a szentmise értékelését, az azon való részvételt. Másrészt meg akarják újítani a lelkiéletet: a Biblia olvasásra hívnak, ami az elmúlt századokban nem tartozott hozzá a katolikus jámborsághoz. Bűnbánat helyett a megtérést hangsúlyozzák, ami biblikusabb, mélyebb a bűnbánatnál. A böjtre szóló felhívás pedig vissza akarja állítani az Egyház régi böjti fegyelmét elkényelmesedett korunkban.
Az üzenetekhez hozzátartozik a rózsafüzér szorgalmazása. A rózsafüzér harci fegyverként szerepel a gonoszság elleni harcban. Mária imát kér az egész világért, az ima hatalmáról beszél, és az ima győzelméről a gonoszság elleni harcban.
Evilági szempontból képtelenség, nevetséges, gyenge hitű keresztények előtt egyenesen bosszantó Mária stratégiája, és eleve kudarcra ítélt vállalkozás egy olyan korban, amelyben a hatalom, a tudomány, a gazdaság, a társadalom a tudatos szervezés gátlástalan magasiskoláját járja. Ez teljesen igaz. Mária prófétaként arról a lelki nyomorról és eljövendő összeomlásról beszél, ahová ez a fejlődés vezetett, és aminél még nagyobbhoz vezet a jövőben.
Mária alulról építkezik, egyszerű emberekből akar létrehozni igaz közösséget. Ezt a közösséget meg akarja nyitni a Szentlélek befogadására az igaz életen keresztül. A híveket pedig a Szentlélek karizmáira akarja megnyitni azáltal, hogy a Krisztus életébe, érdemeibe vetett hitet próbálja növelni a rózsafüzér imán keresztül. A rózsafüzér szentségi jel, amely megnyitja Krisztus lelkének, életének gazdagságát az imádkozók előtt. Mária a rózsafüzéren keresztül lassan két évszázada küzd világméretekben a Szentlélek kiáradásáért. Amennyiben Isten megáldja ezt a csapatot, az áldás miatt lesz jövője.
Az újkori Egyház életének leggazdagabb, legintenzívebb és legállhatatosabb eseménye a Mária-jelenésekre épülő prófétai mozgalom. Minden ügyet el lehet rontani, ezt a mozgalmat is lehet helytelenül megélni. Ha a látomások nem a krisztusi életet szolgálják, hanem önálló, központi szerepet töltenek be egyes hívek életében, és számukra ez a kereszténység lényege, az helytelen. Helytelen az is, ha az eljövendő események iránti kíváncsiság hajtja az embereket, s azt gondolják, hogy a jövendölésekből megismerik a jövő titkait.
A Mária-jelenések előre megmutatták a korunkban bekövetkezett, és a jövőben még súlyosabbá váló erkölcsi, hitbeli, társadalmi zuhanást, összeomlást, de meg is óvnak bennünket attól, hogy kétségbeessünk. A Mária-jelenések ösztönöznek bennünket, hogy Jézushoz és Egyházához hűségesek maradjunk, továbbá serkentenek bennünket, hogy öntudatosabban, hűségesebben és nyitottabb szívvel vegyünk részt Krisztus Urunk világméretű harcában. A Mária-jelenések továbbá erősítik bennünk a reményt, hogy Krisztus győzni fog.
A jelenések nem arra indítanak bennünket, hogy csak ezekkel foglalkozzunk, hanem arra, hogy teljesítsük Krisztus Egyházával szemben minden kötelességünket. Buzdítanak, hogy álljunk ellent az anyagiasságnak, az érzékiségnek, a világiasságnak. A Mária-jelenések serkentenek bennünket, hogy teljesítsük a keresztségünkből fakadó prófétai küldetésünket. Ezek az események hozzásegítenek bennünket, hogy Mária szívével éljük meg Jézus mellett korunk drámáját, harcát, győzelmét.
VI. FEJEZET
A végső időkben hamis próféták támadnak
Az Úr elmondta, hogy a végső időkben „támadnak hamis krisztusok, és hamis próféták, és nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy tévedésbe ejtsék a választottakat is, ha lehetséges volna” (Mt 24;24).
Izrael történetében fontos szerepet játszottak a hamis próféták, akikkel az Úr igaz prófétáinak igen sok bajuk volt. A sok hamis próféta között Zakariás megjövendölte, eljön az idő, amelyben, ha egy prófétának látomása lesz, letagadja, mert „szülei, apja és anyja azt mondja majd neki: Nem maradhatsz életben, mert hazugságot beszéltél az Úr nevében. Azon a napon majd minden próféta szégyelli látomását, nem öltenek majd gyászruhát, hogy hazudjanak” (Zak 13;3-5) Izrael oda jutott, hogy hazudni és prófétálni ugyanazt jelentette a nép tudatában az elszaporodott hamis próféták tevékenysége nyomán.
Az újkorban megnövekedett a hamis próféták súlya, mert az újkori államok létrehozásában és kibontakoztatásában rendkívül fontos szerepet játszottak a hamis próféták. Az egyszerű, hétköznapi, hazaszerető vagy demokratikus stb. polgárok tömegének véletlenül sem jutott eszébe, hogy hamis próféták vezetik az újkori államok ideológusai képében, és hogy mögöttük a gonoszlélek áll. Ez a megállapítás nyilván túlzónak tűnik a józan olvasó előtt, amit természetesnek is tartok. Nem azt állítom, hogy a gonoszlélek megjelent minden általam hamis prófétának tekintett ember előtt, és megegyeztek, hogy ő a sátán szolgálatába áll Faust doktor módjára, viszont előfordulhat, hogy egy-egy hamis próféta tudatosan állt a gonosz szolgálatába. Megdöbbentő Richard Wurmbrand Marx és Sátán című munkája (Stephanus kiadó, 1997. 1. kiadás). A szerző Marx verseiből, könyveiből, újságcikkeiből, családi életének adataiból kimutatja, hogy Marx egyetemista korában sátánista kör tagja volt, amelynek később ő lett a vezéralakja. Istennel szemben óriási gyűlölet lobogott benne, le akarta taszítani az égből. Programja volt, hogy az egész emberiséget, mindent elpusztítva, kínozva a kárhozatba taszítja, majd követi. Nyilván nem minden fasiszta, bolsevista és egyéb funkcionárius tudatos sátánista, de erre egyáltalán nincs is szükség ahhoz, hogy valakiből hamis próféta legyen. Azokat az ideológusokat nevezem hamis prófétáknak, akik nemes eszméket elabszolutizálnak, azokat gőgösen hirdetik, ellenségeiket gyűlölik, s az eszme szolgálatában boldog jövőt ígérnek az ideológia híveinek. Az ideológusok az eszméik lényégét alkotó bűn miatt pusztulást hoznak a társadalomra. Ezeket az embereket szerepük alapján nevezem hamis prófétáknak. Ismétlem, hogy nem az újkori fejlődést nevezem sátáni alkotásnak, hanem annak kihasználását az egyre nagyobb bűnök szolgálatában. A német hazaszeretet nem sátáni dolog. Ahogy azonban Hitler vezetésével kibontakozott a német hazaszeretet, abban sátáni hatás volt. A társadalmi igazságosság nem sátáni intézmény, de ahogy a bolsevizmusban megvalósult az eszmény, abban van sátáni vonás. Az újkorban az ideológiák lettek a sátán trójai falovai, ezeken keresztül nyert széles teret a társadalomban.
Az újkor szellemi arculatának kialakításában rendkívül fontos szerepe van a hamis prófétáknak. Az újkor lelkes, elhivatott, a vallásos múltat gúnyoló, az Isten nélküli gyönyörű jövőt meghirdető laikus hadseregének tipikus prófétai szerepe volt, amit ők nem egyszer értettek is. Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Niche stb., tudatában voltak az ő prófétai szerepüknek. Mindenféle próféta, akár igaz, akár hamis, mindig a tartalmas életről beszél. A próféta az igazságot hirdeti. A próféta a jövendő szép és jó életet tárja elénk. Az ideológusok a társadalom elé tárták a gyönyörű náci jövőt, vagy a vörös paradicsomot stb. A próféta a boldogsághoz vezető utat mutatja. Az igazi prófécia beteljesedik, a hamis hazugnak bizonyul. A társadalom pedig sohasem fárad bele az újabb hamis prófétáknak hitelt adni.
A hamis prófétáknak nemcsak az újkor szellemi arculatának kialakításában volt fontos szerepük, hanem az istentelen társadalom felépítésében is.
Egyre keményebben bűnhődik, aki szembeszáll a pártfunkcionáriusok, a média, a tudomány, a gazdasági élet, a szórakoztató ipar hamis prófétáival, és a mögöttük álló hatalom súlyával. Sikerült felépíteni az ízeiben is istentelen társadalmat. Sokkal átfogóbb intelligencia áll e mögött az alkotás mögött, mint azt bárki emberfia ki tudta volna gondolni. Mesebeli fizetést vesznek fel az ezt a cirkuszt szolgáló tévésztárok, politológusok, akiktől megtudhatjuk, hogy itt minden szép és jó. Továbbá megtudhatjuk tőlük - egyszer könnyed csevegő hangon, más alkalommal nagyképű, tudományos mezbe öltöztetve, esetleg maró gúnnyal vagy elemi felháborodással előadva tanaikat -, hogy erkölcs, munka, család, Isten, Egyház nevetséges, idejétmúlt, kirekesztő, ezért kirekeszteni való jelenségek. A kereskedelmi tévék műsorait kell nézni, akik jó pénzért, tudatosan kiszolgálják ezt a rendszert, és ezzel öntudatlanul a gonosz lelket is.
A hamis próféták végeredményben sátáni célokat szolgálnak, s a társadalom egy részének átmeneti kibontakozásán keresztül végeredményben az emberiség erkölcsi, társadalmi, biológiai, ökológiai összeomlását szolgálják, akár nácik, akár bolsevisták, akár a globalizáció emberei.
A gonoszlélek gonosz. Ez azt jelenti, hogy önmagáért akarja a rosszat, hazugságot, a gyűlöletet, a széthúzást, a pusztítást, a pusztulást és a halált. A gonoszlélek mindezt nem csak a jók számára akarja, hanem mindenki számára. A gonosz a világban nem léphet fel álarc nélkül, őszintén, mert rendkívül kevesen vannak azok, akik tudatosan elkötelezett hívei. Az emberiség nagyobb részét az öntudatos gonoszokon keresztül hazugsággal, erőszakkal fokozatosan hatja hatalmába.
VII. FEJEZET
A prófétai üzenetek természetrajza
VII.1. Te leszel a sugalmazó Isten
A prófétai ismeret forrását, akár szózatot kap a próféta, akár látomást túlvilági vagy evilági dolgokról, a hívek többsége úgy képzeli el, hogy az Úr megszólal, emberi hangon beszél, és elmondja gondolatát a prófétának, aki csupán szócsöve az Isten ajkáról hangzó szavaknak. Amikor látomást kap túlvilági dolgokról a próféta, akkor pedig úgy képzelik el a hívek, hogy a fátyolt felemelkedik, s láthatóvá válik az égi esemény. Ez az elképzelés igen naiv és pontatlan. Azt, hogy mi is játszódik le igazából a próféciában, csak megközelíthetjük bizonyos fokig a tényekből.
A prófétai kijelentésben elhangzó emberi szó, valóban Isten szava, de nem oly módon, hogy Isten ezeket elmondta az illetőnek. Amennyiben Isten megszólalna emberi hangon, úgy nyilván az Ő gondolatait mondaná el, az Ő intelligenciájának megfelelő módon. Egy ilyen gondolatközléshez nincs kellő átfogó szemléletünk, megfelelő szókincsünk. Nagyon fontos megállapítás, hogy Istennek különben sem az a célja, hogy tudományos ismereteket közöljön eljövendő korokról.
Isten nem emberi szóval mondja el gondolatát, de a próféta mégis emberi szónak hallja Isten üzenetét. Ennek az az oka, hogy azt az ismeretközlő szellemi érintést, amit a próféta kap Istentől, emberi szóként fogja fel, dolgozza fel az emberi természet. Ő valóban hall, valóban Isten szavát hallja, de nem oly módon, hogy Isten emberi szavakat hallat, hanem az isteni érintést az emberi szervezet emberi szónak hallja, ahogy a rádióhullámokat a rádió emberi hanggá formálja.
A prófétai érintés feldolgozásába, hogy konkrétan milyen szót hall a próféta, belejátszik az ember erkölcsi minősége, intellektuális képessége, ismeretei, világnézete, tapasztalatai, világképe, vallási ismeretei, vérmérséklete stb. Ugyanazt az érintést másképpen dolgozza fel egyik próféta, mint a másik. Amikor Sámson prófétai érintést kapott, hogy mentse meg a népet, benne úgy realizálódott a kép, hogy na kit kell összeverni? Másképpen fogalmazódott ez meg Jeremiás prófétában, aki megtérésre hívta népét, és másképpen Jézus Krisztusban, aki életét áldozta értünk.
Isten elfogadja a próféta egyéniségét, szellemi szintjét, mint sajátját, azonosul vele és ezen keresztül beszél. Mérhetetlen megalázódás ez az Isten részéről. A „műveltebb” lelkek nem is tudják elfogadni kinyilatkoztatásnak az egy náluknál primitívebb lélek szintjén megjelenő isteni kijelentést. Ezt fejezi ki pontunk címe, amit Mózesnek mondott az Úr: te leszel a sugalmazó Isten.
Számtalan eseményt lehetne felsorolni a magán-kinyilatkoztatásokból, amelyek igazolják ezt az állítást. Sienai Szent Katalin Dialógusában a Mennyei Atya olyan áhítatos tisztelettel beszél Aquinói Szent Tamásról, mint Katalin. A La Saletti jelenések első levelében Isten stílusa, gondolatvilága egy igen egyszerű falusi lány szellemi horizontján mozog.
A prófécia annak a körnek szól, amelyiknek Isten üzeni. Ez lehet egy szűk közösség, egy család vagy egyházközség, lehet egy nemzet, és szólhat az egész Egyháznak. A próféciának azok számára van mondanivalója, akiknek szól. Akiknek szól, azok jól teszik, ha figyelnek rá, akiknek nem szól, azok számára legfeljebb érdekesség, ha ilyen esemény iránt fogékonyak.
A magán-kinyilatkoztatásban az Úr abban a világnézetben, vallási tudatban beszél, amiben a látnok él. Katolikus látnoknak katolikus gondvilágban mozog, protestánsnak pedig az ő gondolatvilágában. Természetesen ebből a beszédből hiányozni fog a gőg, előítélet, pontatlan kifejezés a másik vallás igaz értékeiről.
VII.2. Időpontok a próféciákban
Az Úr Jézustól azt kérdezték az apostolok mennybemenetele előtt, hogy mostanában állítja-e helyre Isten országát? Az Úr Jézus válasza az volt, hogy ne találgassanak, hanem tegyék a dolgukat. A próféciákra fogékony lelkek örök magatartása ez az epizód, amelyben a lelkes hívek nem az Úr Jézust, hanem az apostolokat követik. 1998-ban részt vettem egy találkozón a Szent István bazilikában, amin Don Gobbi bejelentette - a közönség lelkes ovációjára -, hogy 2000-re győzünk. Ez azt jelentette, hogy a jubileumi évre megtörik az istentelenség hatalma a világon. Óvakodni kell attól, hogy időrendi meghatározásokat állítsunk fel, jól értesültként, magán-kinyilatkoztatásokra hivatkozva. Nem tudhatjuk, hogy melyik kijelentés feltételes és melyik biztos tény. Nem tudjuk, hogy egy eseményt szó szerint vagy jelképesen kell-e érteni. Nem tudjuk, hogy egy nagyon közelinek hirdetett eseményt az örökkévalóság szempontjából nevez Isten közelinek, vagy az emberi élethez képest, esetleg még rövidebb távlatban is közeli az esemény. Keresztelő Szent János kétezer évvel ezelőtt azt mondta, hogy a fejsze már a fák gyökeréhez ért, az Úr kitakarítja szérűjét. Szent Péter azt írja első levelében, hogy elérkezett mindennek a vége. A manduriai próféciák világméretű katasztrófát sejtetnek egész közeli időkre. Rengeteg adatot lehetne felsorolni. Ezekből a kijelentésekből csak annyit tudunk és kell kiolvasnunk, hogy igen bűnös korban élünk. Ezt próféciák nélkül is tudjuk, ám a próféciák fokozott lelki összeszedettségre hívnak. Figyelmeztetnek bennünket, hogy ne azzal a létélménnyel intézzük el a világhoz való viszonyunkat, hogy a világ mindig bűnös volt, most sem rosszabb, mint régen volt, az a fontos, hogy nekünk pillanatnyilag emberileg jól menjen a sorunk.
A különböző magán-kinyilatkoztatások ismeretéből nem lehet pontos, átfogó képet alkotni az eljövendő eseményekről, mert nem egységes kép összeilleszthető részei.
A próféciák arra valók, hogy a hívő embert hozzásegítsék a végső időket Isten szemével nézni, Isten szívével érezni, felelősséget vállalni Isten társaként az események irányításban.
VII.3. Jaj a földnek a rá váró csapások miatt!
A prófétai jövendölések oktatnak, buzdítanak, reményt adnak a hűségeseknek és a megtérő bűnösöknek, továbbá hirdetik az igazakra váró megdicsőülést, és hirdetik az istentelenekre váró büntetést, ami földi csapásokkal kezdődik, és a végső kárhozatban végződik.
Ebben a fejezetben a próféciák fenyegető jövendöléseiről tárgyalunk, mert ezek nem egyszer hívő emberek számára is érthetetlenek, botránkoztatók, és ezért hitelességüket kétségbe vonják.
Először fel szeretném idézni, amit a próféta egyéniségének a szerepéről mondtam korábban. A próféta megrendülten átéli Isten megvilágosítása alapján a bűn súlyát. Pio atya gyóntatta öcsémet. Ő a „nagyobb bűnöket” korábban meggyónta egy másik papnak, hogy előtte csak a két nap alatt előforduló kisebb bűnöket kelljen meggyónnia. Azzal kezdte, hogy káromkodtam. A prófétai karizmával megáldott pap, azonnal kidobta a gyóntatószékből, takarodj jelszóval. Pio atyának megrendítő bűnélménye volt prófétai képei alapján, és ez a kép élt benne, amikor bűnről szólt, bűnnel találkozott.
Isten a prófétán keresztül megtérésre hívja a bűnöst. A próféta szenvedélyesen átéli Isten fájdalmát. Amikor elhatalmasodik a bűn, és a társadalom jelentős része egyre nagyobb bűnök útját járja, akkor a bűnös megkeményedik, gőgös lesz, fölényes, gúnyolódó Istennel szemben, óriás bűnöket követ el a társadalommal szemben. A megkeményedett, tömegesen bűnben élő ember pusztulásába rohan.
A tényekből és a prófétai üzenetekből is látható, hogy drámai, mondhatjuk tragikus küzdelem játszódik le korunkban, az egyre nagyobb bűnökbe zuhanó világ megmentéséért. A küzdelemben az egyik oldalon áll Isten, az Istenhez hűséges nép, amiben kiemelkedő szerepet játszik a próféta. A másik táborban pedig a gonosz lélek, a hamis próféta és az istentelen nép található. Napjainkban különösen jól érzékelhető ez a küzdelem az említett posztmodern kor eseményeiben. A prófétai kijelentések nagyon kemény ítéletet hirdetnek korunk istentelenségéről. A világméretű pusztulást kilátásba helyező prófétai kijelentéseknek sem időpontját, sem feltételes illetve tény voltát, sem jelképességét illetve realitását nem ismerjük.
Az esetleges óriási összeomlást a következő módon gondolom el. A prófétai irodalom többször is beszél arról, hogy a gonoszlelkek társadalmi hatása növekedik a közéletben a XIX. század második felétől (La Salette). Több kijelentés van arról, hogy az XX. század végén felülkerekedik a gonosz hatalma a társadalomban. Ezt ma különös prófétai kijelentések nélkül is tapasztaljuk napról napra. A gonoszlélek nagyon befészkelte magát az emberek szívébe, és terrorizálja az egyéneket és a társadalmat. Amennyiben katasztrofális természetes vagy rendkívüli események következnek be, az az Isten büntetése lesz a következő módon. A gonosz csábít és mindig hazudik, állandóan pusztítana, ha Isten megengedné neki, de nem engedi meg. Isten az égbekiáltó bűnök eddig ismeretlen elhatalmasodása miatt megengedheti, hogy a gonosz kimutathassa igazi arcát azoknak, akik hatalmába adták magukat. Ettől Isten óvjon minket. Ez nem lehetetlen. Isten büntetése abban is állhat, hogy megengedi a gonosznak, hogy pusztítson eddig még nem látott mértékben. A prófétákat úgy is fel lehet fogni, hogy Isten kitárt karú emberei, akik Isten áldását hozzák a népre, és igyekeznek távol tartani Isten büntetését, de erről majd a következő fejezetben.
VIII. FEJEZET
Mózes résen állt, hogy elfordítsa az Úr haragját
Kedves ismerősöm idézte kissé mosolyogva a 105. zsoltárt, hogy az „Úr már arra gondolt, hogy eltörli őket (Izraelt), ha nem lett volna Mózes, akit kiválasztott. Ám ő résen állt színe előtt, elfordította az Úr haragját, hogy ne ártson nekik”. Valóban mosolyogni való, ha felszínesen figyelünk erre a szövegre. Mózes résen állt, hogy kikönyörögje Isten irgalmát a bűnös néppel szemben, amikor az Úr már el akarta törölni Izraelt, s ezért nem kellett elpusztulnia. Azonban egyáltalán nem olyan képtelenség ez a kijelentés, ha úgy értelmezzük a szöveget, hogy az Úr azért emelte fel Mózest, hogy közbenjárhasson a népért, és az Úr partnernek tekinthesse Mózest, akinek a szavára hallgat. Erre azért van szüksége Istennek és embernek, hogy az ember, jelenesetben a próféta, társa lehessen Istennek a világ sorsának irányításában.
A próféta nemcsak üzenetet közvetít, hanem Istennek társa a világ sorsának intézésében. Ez mindenek előtt a Szűzanyára érvényes, de minden prófétára és az egész Egyházra is. Frans Horthuis - egy ma élő holland próféta, akit Európához küldött az Úr - számol be arról, hogy egy alkalommal, amikorra az Úr Jézus már nagymértékben átalakította a gondolkodásmódját, életét, azt mondta neki, hogy most már beleszólhat Európa jövőjébe.
Isten végtelenül tökéletes, személyes szeretettel szeret mindenkit. Istennek azonban vannak kiválasztott emberei, akiknek fokozott jelentőségük van a történelemben. Ez mindenek előtt a Szűzanyára érvényes, de minden prófétára is vonatkozik. Isten gyakran ki is fejezi személyes, isteni szeretetét a próféta iránt. A próféta számára óriási élmény Isten személyes gesztusa. A próféta szavának nagy súlya van Isten előtt, ahogy látjuk Mózes történetéből is. Még inkább érvényes ez a Boldogságos Szűz Máriára. Ebből a tényből érthető meg a Szűzanya szava, amit felszínes hívek megmosolyognak, vagy éppen felháborodnak rajta, hogy Isten haragját olyan nehezen tudja visszatartani. Ilyen élménye volt Pio atyának is, aki úgy élte meg, hogy ő tartja vissza Isten haragját, de nem tudja, hogy meddig tudja még ezt megtenni.
A manduriai prófétalány, Debora könyvét olvasva alakult ki bennem a következő üdvtörténeti kép. Az emberiség helyzete hasonlítható egy buszhoz, ami fék nélkül rohan lefelé szerpentines úton, hajtűkanyarokon keresztül, szakadékok között. Minden embernek van egy saját kis kormánya és fékje a buszon, amelyek összeadódva irányítják a busz útját. A prófétáknak olyan kormánya és fékje van, ami sokkal hatékonyabban tudja a busz mozgását – irányát és fékezését - meghatározni, mint a többieké.
Mindez nemcsak a kiválasztott prófétákra vonatkozik, hanem az egész egyházra is. Pontosabban a kiválasztott próféták részei az egész Egyház prófétai tevékenységének. Isten várja, hogy az Egyház hűségesen teljesítse prófétai küldetését a növekvő megpróbáltatások között. Az üdvösség története egyre drámaibb történet, amelyben lényeges szerepe van Szűz Máriának, a prófétáknak, a szenteknek és Isten egész hívő népének. És igen drámai hatalma, szerepe van a gonoszléleknek, a sátánistáknak, a súlyos bűnökbe merülő, hitüket elhagyó lanyha keresztényeknek. Ebben az állandó drámai küzdelemben alakul az Egyház és az egész emberiség üdvösségének eseménye.
ÖSSZEFOGLALÁS
A bűnbeesett világban Isten vándorló népe hajlamos az eltunyulásra, hűtlenségre, a gonosz pedig egyre nagyobb erővel támad a befolyása alá került embereken keresztül. Az üdvösség küzdelmében fontos szerepet játszanak Isten választott prófétái, aki felráznak, utat mutatnak, és Isten eszközeivel harcolnak az igazságért. Az egész Egyháznak van prófétai feladata, hisz az Egyház Krisztus művét folytatja. Az Egyház tagjainak egyrészt prófétai jelnek kell lenniük evangéliumi életükkel, másrészt pedig nyitottnak kell lenniük, hogy a Szentlélek prófétai üzenetét felfogják és hirdessék, amikor a Lélek rajtuk keresztül szólni akar. A prófétai karizmát nem mindenki egyformán kapja. Korunkban meggyengült a keresztény nép prófétai tudata, pedig éppen korunk drámai küzdelmei között lenne nagyon szükséges, hogy hitelesen éljük az evangéliumot, hogy erőteljesen hirdessük az istentelenségre váró összeomlást, és Krisztus végső dicsőségét.
Dr. Szegedi László