Válság a négyzeten: nem bíznak az egyházban és a házasságban

Nyomtatás

A frigyek csökkenése mögött a recesszió áll

Rekordalacsony a házas emberek száma az Egyesült Államokban – derül ki a népszámlálási adatok újabb elemzéséből. Az USA lakói az egyházban sem bíznak: a humán válság mögött a recesszió áll.
A dolgozó osztályok és a hátrányos helyzetben lévők közül egyre többen vonulnak ki az olyan intézményekből, mint a házasság vagy az egyház. Sosem volt még arányaiban ennyire kevés házas ember az USA-ban, ezzel együtt pedig növekszik a házasságot kötők életkora is: nők esetében ez 26,5, férfiaknál pedig 28,7 év, azaz hat évvel magasabb, mint 1960-ban – derül ki a Pew Kutató Központ legújabb elemzéséből. Az amerikaiak többsége mindemellett élete egy bizonyos szakaszában kipróbálja a házasságot: jelenleg az USA lakóinak közel 51 százaléka házas, 72 százaléka pedig már élt házasságban.
Válság minden téren
Az agglegény, illetve a férjezetlen amerikaiak aránya az 1960-as 15 százalékról mostanra 28 százalékra nőtt. Világszerte nő az először házasságra lépők életkora, főként a fejlett országokban. Egy 2009-es ENSZ-jelentés szerint míg a fejlett országokban a hetvenes években a nők átlagosan 22,3 évesen mentek férjhez, a 2000-es években 29,7 évesen. A férfiak esetében is nőtt ez az életkor.
A Pew közzétette: az új házasságok száma évente 5 százalékkal csökkent 2009–2010-ben, feltehetően a gazdasági recesszió miatt. Hosszabb távon is csökken a házasságok száma: míg 1960-ban a 18. életévüket betöltött amerikaiak 72 százaléka volt házas, 2010-ben csak 51 százalékuk. 1960-ban a 18 és 29 év közöttiek 59 százaléka élt házasságban, míg jelenleg csak 20 százalék.
Az elvált vagy különélő amerikaiak aránya az elmúlt két évtizedben az amerikai felnőtt lakosság 14 százaléka körül alakult. Az elemzés szerint a házassági arányszámok faj és társadalmi osztály szerint is különbözők. A fehérek között 55 százalék házas, a spanyolajkúaknál ez az arány 28 százalék, az afroamerikaiaknál pedig 31 százalék.
A Pew elemzése szerint a házasságok számának csökkenésével nőtt az együttélések és az egyedüli szülők száma. A közvélemény-kutató intézet 2010-es felmérése szerint az amerikaiak 39 százaléka vélte úgy, hogy a házasság elavult, szemben az 1970-es évek 28 százalékával.
-mi-/mti