A Béke és Igazságosság Pápai Tanácsa szervezésében április 11-én
és 12-én nemzetközi tanulmányi szemináriumra kerül sor neves tudósok és
szakértők részvételével.
A szeminárium témája: „Leszerelés, fejlődés és béke: távlatok a
teljes körű leszereléshez", amely XXIII. János pápa Pacem in Terris
kezdetű enciklikájában javasolt teljes körű leszerelés gondolatára
épül. A szervezők arra a kérdésre is választ akarnak adni, hogy hogyan
valósítsuk meg a teljes leszerelést nemcsak a fegyverekre vonatkozóan,
hanem és mindenekelőtt az emberek szívében.
Az első ülésen a résztvevők etikai és lelki szempontból közelítik
meg a témát, illetve fejlődés és a béke geopolitikai feltételeiről lesz
szó. A második ülésen a témák között szerepel például a nemzetközi
fegyverkereskedelem, a civil- és a katonai gazdálkodás, valamint a
leszerelés és az emberi jogok viszonya. A találkozó harmadik részében
kiemelik mindazon kormányzati és nem kormányzati szervezetek, vallási
és nemzetközi intézmények szerepét, amelyek a teljes körű leszerelésben
való együttműködésre hivatottak.
Az előadók között szerepel Jorge Urbina, az ENSZ Biztonsági Tanácsa
1540-es bizottságának elnöke, Sergio Bastianel, a Pápai Gergely Egyetem
rektorhelyettese, Guy Feuer a párizsi Sorbonne egyetemről, valamint
Keith Michael Patrick O'Brien bíboros, a Skót Püspöki Konferencia
elnöke – írja a SIR.
Magyar Kurír