2008. július 5-én este fél kilenckor kezdődik az olaszországi
Asiago dómja előtti téren a Schio-i Szent Maximilian Maria Kolbe
Társaság szervezésében a fesztivál 2008-as sorozatának 3. felvonása.
„A világ Máriáról énekel" címmel szervezett
eseményt a turisztikai szempontból nevezetes városka támogatja, mely
először ad otthont a zenei eseménynek. A korábbi két állomás színhelye
Thiene és Schio voltak, s a mostanin kívül még négy városba látogatnak
el a zenészek, énekesek. A korábbi fesztiválokon sok olasz és külföldi
előadó adta elő keresztény ihletettségű dalait, melyeken átsütött a
hitük.
A világszerte egyik legismertebb milánói keresztény
énekes, Roberto Bignoli is részt vesz az eseményen. Ő 2007-ben elnyerte
a Unity Hawards in America legjobb külföldi előadónak járó díját
„Dulcis Maria Totus Tuus" című dalával. Bignoli zenei apostolkodását, a
hitről való éneklést évek óta gyakorolja utcákon, tereken,
színházakban, templomokon kívül és azokon belül. Az egyik lemezén még a
pápa szövegeiből is hallhatóak részletek. Koncertútjai során megfordult
többek között Latin Amerika országaiban, Kanadában, Angliában,
Lengyelországban és Máltán is. Most legújabb zenekarával, a Reggio
Emilia-i „Nuova Civiltà" együttessel lép fel. Rajta kívül az olasz
televíziókjban sikerrel szerepelt bergamói Tiziana Manenti
énekes-zeneszerző is fellép Asiagoban. Az angol Junior Robinson a
gospel zene irányvonalát képviseli majd, ő 1995-ben a világ legjobb
gospel énekesének járó Unity Hawards díjat nyerte el.
Az ingyenesen látogatható fesztivál honlapja folyamatosan közöl kép- és hanganyagokat a rendezvényről, amelyet a Kolbe Sat rádióállomás is közvetít.
Magyar Kurír