A szépvízi gyermekotthon megnyitásának
tizedik évfordulóját ünnepelte tegnap a csíkszeredai Csibész
Alapítvány. A programsorozat a helyi plébániatemplomban tartott
szentmisével indult. A liturgia előtt Gergely István plébános
felelevenítette az alapítvány történetének közel másfél évtizedét, az
ünnepi misét Tamás József püspök celebrálta.
Ezt követően ebéddel tarkított
kulturális műsorra gyűltek össze a vendégek és a fiatalok a szépvízi
kultúrotthonba. Különböző sportvetélkedőknek, illetve játékoknak volt
fenntartva a délután, ugyanakkor zene és grillparti tette
hangulatosabbá a napot. A tegnapi rendezvényt egy kis mulatság zárta az
esti órákban.
„A mai esemény hálaadás próbál lenni elsősorban Istennek, hogy segíteni
tudtunk ezeken a gyerekeken és fiatalokon, másodsorban azoknak szól,
akik besegítettek nekünk ebbe a folyamatba” – fogalmazott lapunknak
Kolumbán Imre, az alapítvány igazgatója. Elmondta, az időközben három
épületesre bővült gyermekotthonnak jelenleg negyven lakója van.
Kolumbán kihangsúlyozta, a kezdeti fenntartások ellenére a helybeliek
is kiveszik részüket a gyermekotthon fenntartásából, ki étellel, ki
pénzzel segít a munkában. Emellett a gyerekek is jól beintegrálódtak a
közösségbe, együtt szórakoznak, illetve programokat szerveznek a helyi
fiatalokkal. „A szülői szeretetet, az otthont nem lehet helyettesíteni,
ezt tapasztaltuk az elmúlt évtizedben” – mondta lapunknak Mária Imelda
nővér. A gyermekotthon létrehozásában fontos szerepet játszó,
székelyudvarhelyi mallersdorfi ferences nővér szerint ennek ellenére
sikerült egy olyan családias légkört teremteni, ahol meg tudnak nyílni
a fiatalok, ki tudnak bontakozni, fel tudják fedezni önmagukban azt a
tehetséget, ami bennük van.
Rédai Botond
Csíki Hírlap