Szentírás tanúsága szerint kezdetben felnőttek léptek be az Egyházba. A felnőtt megtérők legalább egy évig jártak hitoktatásra, keresztségi felkészítőre.

Hitújoncoknak, katechumeneknek nevezték őket, s csak a szentmise első részén – az igeliturgián – vehettek részt. A szentbeszédet követően távoztak. Az előkészület egy évig tartott, majd a húsvét éjszakai szentmisében a püspök vagy pap a homília után megkeresztelte – és meg is bérmálta – őket. Ott maradtak a szentmise második – áldozati – részén is, amelyben szentáldozáshoz járultak. Így lettek teljes jogú, „nagykorú” keresztények a három beavató szentség hatására. Ez a három szentség: a keresztség, a bérmálás és az Oltáriszentség a szentáldozásban. A keresztelés elején letették a keresztségi fogadásokat vagy ígéreteket és a hitvallást.

Miután már a keresztény családokban született gyermekeket is megkeresztelték, mert a keresztény család biztosította a keresztény nevelést, elhalványult a hitújonc vagy keresztény életbe való bevezetés jelentősége. A megkeresztelt ember a családban és a hittanórán, meg a liturgiában hallott homíliákban ismerte meg azt a hitet, amelynek kegyelmét már a keresztségben megkapta. Napjainkban a társadalom egyre inkább elkereszténytelenedik. Ehhez hozzájárul az is, hogy a globalizált világ liberális irányzatot követ, és még Európa alkotmányából is kihagyták Istent és a keresztény örökségre utalást. Hitvalló írók állapították meg, hogy a világ addig áll fenn, amíg keresztény. Ha már nem keresztény, vagy elpusztul, vagy elpusztítja önmagát. (André Malraux-nak tulajdonított mondás: „A 21. század vagy vallásos lesz, vagy nem lesz” – vagyis elpusztul.)

Ezért kezdeményezte már II. Boldog János Pál pápa „az új evangelizációt”, ami azt jelenti, hogy az elkereszténytelenedett – de formailag megkeresztelt – társadalomnak ismét meg kell hirdetni az evangéliumot. Szentatyánk külön pápai tanácsot hívott létre az új evangelizáció előmozdítására. Az idei Püspöki Szinódusnak is ez a témája.

Gyakorlatban mi is minden évben húsvét vigílián – vagy ahogy a liturgia megszentelt nyelvén mondjuk „a virrasztás szent éjszakáján” –, akár van keresztelendő gyermek vagy felnőtt, akár nincs, égő gyertyával a kezünkben megújítjuk keresztségi fogadásainkat. Amikor megkereszteltek minket, jó szüleink és keresztszüleink a mi nevünkben tették le az ígéreteket. Milyen szép volna, ha évente ezt a megújítást minél nagyobb és nagyobb öntudattal végeznénk, most már mi magunk. Keresztségi fogadásainkat halálunk óráján számon kéri a jó Isten.

De mit is fogadtunk és mit is ismételtünk meg az elmúlt éjjel a húsvéti vigílián?

Három kérdésre három válaszban ellene mondtunk az ördögnek, minden cselekedetének és minden csábításának. Majd a Hiszekegyet a Szentháromság szerint három részre bontva megvallottuk keresztény hitünket. Ebben benne volt keresztségünk lényege: elfordultunk az ördögtől, a romlott életviteltől, mert a megszentelő kegyelem birtokba vette lelkünket és képesíti elesett, de megváltott emberi természetünket a szeretet parancsának megélésére. Már gyermekkorunkban megtanultuk a kis katekizmus nagy igazságát: „A világon avégett vagyunk, hogy Istent megismerjük, szeressük, neki szolgáljunk és ezáltal a mennyországba jussunk.”

Krisztus föltámadása nyitotta meg számunkra is a test feltámadásának örömét és az örök boldogság kapuját, keresztény földi életünk igazi célját.

Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves Testvéremnek és minden jóakaratú embernek!

Gyulafehérvár, 2012. április 8-án, Urunk Feltámadásának főünnepén

† György s. k.
érsek