Ha nincs Böjte Csaba alapítványa, talán meg sem tudjuk, kicsoda és hol is él a "székely Messi". Az is lehet, hogy többtucatnyi ígéretes focistácska a "levesbe" menne a dévai rendszer nélkül. Európai edzőtáborban a Böjte-kölykök, a Fradi-pályán értük őket utol.

„Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott. Nékünk adtál, hála Isten, annak is adj, kinek nincsen. A mindenható Isten dicsőségére és a boldogságos Szűz Mária tiszteletére, ámen. Isten fizesse!” – zengte egy bő tucat frissen nyírt hajú kölyök a Ferencváros Üllői úti klubházának kis ebédlőjében, ahol Böjte Csaba „ifiválogatottja” uzsonnázott Kubatov Gábor klubelnök meghívására. A csapat tudniillik európai edzőtáborát tölti, Szovátától Telkin át Brüsszelig, és már egy tornán is megmérette magát az elmúlt héten. A 11-12 éves lurkókkal – még ha talán fel sem fogják – másfél hónapja történik ez az új csoda; a Dévai Szent Ferenc Alapítvány lakói közül Jakab Zoltán, Székelyföld labdarúgásának meghatározó szakvezetője 1200 fiúcska legügyesebbjeiből összerakott egy focicsapatra valót, és Böjte Csaba ferences szerzetes, egy Fradi-öregfiú és a labdarúgó-válogatott belgiumi légiósai összefogásával beindult az álomgyár.

A 11 éves Jakucs Szilárd – ahogy az edző mondja: a „székely Messi” – például lehet, hogy sosem kerül felfestett futballpálya közelébe, ha nincs Tusnádon is gyermekotthona Csaba testvérnek. Most pedig társai között már az egyik legnépszerűbb a halk szavú, de nagyon ügyes és szívós legény. Mint rendes székely, minden kérdésre egyetlen szóval válaszol, így nagy nehezen kiderül róla, hogy először jár Magyarországon, és igen-igen tetszik neki. Van a csapatban egy leányzó is, Claudiának hívják és labdaszerzésben jeleskedik – idegeli is az ellenfelet, hogy egy lány így elbánik velük. De hát az élet az kegyetlen.

„Hajrá!” „Szent Ferenc!” – a csatakiáltás már a főkolompos Dávid szájából indul el, de gyorsan csendes vigyorra vált, amint jön az ukáz, hogy átminősítik vezérszurkolónak, ha nem embereli meg magát. Jakab Zoltán egyébként is híve a viccelődésnek, amire ez a korosztály még nagyon jól reagál: hurkának, virslinek, kolbásznak vagy éppen fasírtnak nevezi, aki nem dolgozik rendesen, és a srácok már általában maguktól tudják, hogy nem szeretnének semmiféle feldolgozott hústermékhez hasonlíttatni, senki által.

Szeretetből kapták

Egy kopasz, Attila nevű srác annyira zavarban volt attól, hogy egy újságírónak bemutatott magyarországi ember kérdezi, mivel töltötték az edzőtábor idejét, hogy annyit vágott rá: „pizzáztunk”. Aztán azért csak elpöttyintették, hogy az elmúlt napokban milyen sikerük volt, nemcsak a tele tányér, de a focipályák környékén is; mindennap volt edzés, még úgy is, hogy a vendéglátó családok gyermekeivel és egy telki nemzetközi torna résztvevőivel is megmérkőztek. Az egyik első mérkőzésükön 9-3-ra úgy elpáholták a korosztályos szinten erős csapatnak számító Szovátát, hogy az ottani „mercedeses” szülők csak néztek, ha mertek egyáltalán. (Itt kell elmondani, hogy Szovátáról focis egyenmelegítőt kaptak a Székelyföldről érkezett fiúcskák, pusztán szeretetből.)

A magyarországi táborban hét meccset játszottak, ebből kétszer győztek, három alkalommal döntetlen született, és kétszer kellett szomorkodni, bár az 50 százalékot produkáló új egylet csöppet sem kell, hogy szégyenkezzen, a telki minitornán ikszeltek a későbbi német győztessel.

Igazságtalan az élet

Sajnos a kis tehetségek közül nem mindenkinek jut az álomból: egy Ötvös Barnika nevű ügyes focistapalánta például azért maradt ki az utazókeretből, mert édesapja nem volt hajlandó aláírni számára egy papírt, amely az útlevélhez kellett volna. Akadt olyan is, akinek a története már nagyságrendileg nem ennyire szomorú: egy alkalommal azzal állt az „edző bácsi” elé, hogy van neki egy nagyszerű gólöröme, csak az a baj, hogy nem tud gólt lőni, hogy megmutathassa.

Az uzsonna végi élménybeszámolót a Fradi BL-csapatának védője, a csapat szerelését csaknem háromszázszor magára öltő Szűcs Mihály érkezése szakította félbe, aki áthívta a pöttöm focistákat a zöld-fehérek öltözőjébe. A székely fiúk itt sem voltak szívbajosak, gyorsan hozzászoktak a korábbi ászok – Keller József, Telek András, ifj. Albert Flórián, Szekeres Tamás vagy éppen Szeiler József – közelségéhez, és mintha csak meccsre mennének, felhúzták magukra az Erzsébet elleni meccsükre készülő öregfiúk-csapat tagjainak mezét.

Izgatottan várták azt a pillanatot is, amikor egyesével kaptak a kezükbe egy-egy fradista BL-szereplőt, és velük vonulhattak fel a gyakorlópályára a Fradi Öregfiúk–Erzsébet Öregfiúk alkalmából.

Játszani legközelebb szerdán és csütörtökön mennek a székely srácok; a brüsszeli Anderlecht korosztályos csapatának otthonában, illetve a kisebbségi sorban élő németekkel csatáznak kék színű, rovásírásos szerelésükben, de mint a túra egyik szervezője, a Fradi-öregfiúkban focizó, jelenleg a Hun in EU brüsszeli ötpárti nemzetpolitikai irodát vezető Kiss Antal rávilágít, talán nem is baj, hogy még nem fogják fel, milyen nagy dolog is történik velük. A szerdai vendégeskedés egyébként kétszeresen is jótékony célokat szolgál; egyrészt ajándék a gyerekeknek, hogy a székely válogatott mezében, a székely himnuszt is elénekelve Európa egyik nagyvárosában focizhatnak lenyűgöző körülmények között, másrészt emléket állítanak vele a belgiumi buszkatasztrófa megannyi gyermekáldozatának is.

Bucsy Levente