A Pápai Család Tanács plenáris ülésének záró üzenete

Nyomtatás

Az április 3-a és 5-e között megrendezett összejövetel végén megfogalmazott dokumentum, amelyet kedden délelőtt tettek közzé, megállapítja, hogy a nagyszülők örömet, emberi, szociális, kulturális, továbbá vallási gazdagságot jelentenek a család, a társadalom és az egyház számára.

A vatikáni dikasztérium XVIII. plenáris ülésének résztvevői az április 7-én kelt üzenetben erőteljesen hangsúlyozzák a nagyszülők hivatásának és küldetésének jelentőségét a poszt-modern társadalmakban, amelyek ahelyett, hogy főszereplőknek tekintené őket, inkább elszigetelésükre törekszenek. A dokumentum felidézi Ábrahám és Sára, Erzsébet és Zakariás bibliai alakjait, valamint Joakim és Anna, a kis Jézus nagyszüleinek példáját. Szerepüket az üdvtörténetben mindig vallásos tisztelet és hála vette körül.
A záró üzenet nagyra értékeli a nagyszülők tanúságtételét, nagylelkűségüket, szolgálatukat. Az a képességük, hogy átadják az új nemzedékeknek az értékeket, hogy unokáikat megtanítsák imádkozni, mind felbecsülhetetlen ajándékot jelentenek. A nagyszülők korunkban is az élet, az önzetlen önátadás mesterei – állapítja meg a dokumentum.
Háttérbe szorításuk minden formájával szemben a Pápai Család Tanács hangsúlyozza jelenlétük építő és dinamikus értékét. Nem terhet, hanem erőforrást, szüntelen vonatkozási pontot jelentenek, főleg azokban a pillanatokban, amikor a családok nehézségekkel néznek szembe. A Pápai Család Tanács ismételten határozott „nemet” mond a nagyszülőkkel szemben tanúsított bármiféle értetlenségre. OIyan ajándéknak tekinti őket, amely összekapcsolja a múltat a jelennel és a jövő felé mutat.
A nagyszülők egyben a remény jelei, akik áldást jelentenek, mivel a családért hűségesek maradtak a szeretetben – olvashatjuk a Pápai Család Tanács XVIII. plenáris ülésének kedden közzétett üzenetében.