A határon túli épített örökség megóvását szolgáló alap létrehozását tervezi a kormány

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tarsadalom_repaszsuzsanna.jpgA magyar kormány olyan alap létrehozását tervezi, amely több tárca anyagi hozzájárulásával a határon túli magyar műemlékek megóvásához nyújt majd segítséget - mondta el a dél-erdélyi látogatáson tartózkodó Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár.

Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára közölte, hogy az alap létrehozásáról elkezdődött már az egyeztetés az érintett tárcákkal. Hozzátette, hogy az alap által finanszírozott műemlékvédelmi szakmai munkát a kormány a Teleki László Alapítványra bízná. A korábbi Orbán-kormány idején már létezett egy hasonló alap, de azt a későbbi kormányok nem működtették - jegyezte meg Répás Zsuzsanna.
A helyettes államtitkár azt követően nyilatkozott, hogy meglátogatta a küküllővári református templomot és találkozott a helyi magyar közösséggel. A kora-középkori templom egyedi freskótöredékeit magyar állami segítséggel sikerült láthatóvá tenni. Répás Zsuzsanna a hét végén Marosszentimrén, Boroskrakkón, Magyarigenben, Szászsebesen és Gyulafehérváron látogatja meg azokat a műemlékeket, amelyek megóvásához a magyar állam is segítséget nyújtott.
Répás Zsuzsanna azt is fontosnak tartotta, hogy a műemlékek megóvása, felújítása lendületet adhat a turizmusnak, a magyar turisták látogatásai pedig a dél-erdélyi szórvány-magyar közösségek identitástudatát is erősítik.
www.kultura.hu