Elhangzott 2009. május 30-án, szombaton Csíksomlyón.
Krisztusban szeretett testvéreim!
Isten előtt egy nap ezer év, ezer év egy nap –
tanítja Szent Péter apostol. Nekünk azonban beláthatatlan hosszú idő az
ezeréves Erdélyi Egyházmegye története, amely mint hallottuk érsek
urunktól, majd' ezer évig a kalocsai érseki tartomány része volt. Úgy
is jöttem ide, mint a szent koronát hozó Asztrik érsek 90. utóda.
Beláthatatlanul hosszú idő a 800 éves ferences rend története. S mégis,
ezek a jubileumok ebben az ünnepi órában összekötnek bennünket
múltunkkal, jelenünkkel s remélhetőleg 1000 évnél is tovább tartó
jövőnkkel. Összetartanak és összekötnek mindazokkal, akik a közös
keresztény hitben, a nemzettudatban mint magyarok, székelyek, csángók
magyarnak, székelynek, csángónak vallották és vallják magukat.
Pünkösd szombatján várjuk a Szentlelket, s mint
egykoron Szűz Mária az apostolokkal, együtt imádkozva kérjük életünkre,
nemzetünkre a Szentlélek ajándékait. A Szentlélek Úristen árasztja
ajándékait, a közismerten hét ajándékot, de más karizmákat is, és
érdemes szemügyre vennünk, hogyan teljesedett be Szűz Mária életében
ezeknek az ajándékoknak a sorsa, és milyen tanulságokat vonhatunk le
ebből a magunk számára. Adja a Szentlélek az értelem, a tudás és a
bölcsesség ajándékát. Ő a nagyokosságú Szűz. Vagy mint ahogy költőien
imádkozzuk a loretói litániában, a Bölcsesség széke. Ha egyszer Jézus
Krisztus Isten megtestesült bölcsessége, akkor az ő édesanyja részesült
belőle. Ő a Bölcsesség széke. De megkérdezhetjük: ki a bölcs? A bölcs
az, aki nemcsak néhány évre tekint hátra vagy előre, hanem a
leghosszabb távon, mondhatni az örökkévalóság fényénél – mint ahogy
régen a latinok mondták, sub specie aeternitatis – szemléli saját sorsát és nemzetét.
Hogyan tekintsünk történelmünkre? Egy francia
származású amerikai történész azt írja: ha valaki mélyebben meg akarja
ismerni a történelmet, annak társalkodnia kell Istennel. Szűz Mária
társalkodott Istennel. Híres hálaadó éneke, a Magnificat
egyben rejtett történelmi visszatekintés is, hiszen benne van az, hogy
nemzedékről nemzedékre mit tett az Isten. Fölfedte benne Isten
gondviselését és vonalvezetését. Hiszen akkor, Szűz Mária korában a
választott nép majd' kétezer éves történelmet tudott maga mögött.
Látta, hogyan szórta szét a gőgösöket, hogyan taszította le trónjáról a
hatalmasokat, és hogyan emelte fel az alázatosokat. És Szűz Mária előtt
ott volt saját nemzetének sok-sok megpróbált időszaka, nevezetesen a
babiloni fogság is, amikor az egyik legnagyobb próféta, Izajás
jelképesen az egyik fiának ezt a nevet adta az ellenségre utalva:
„rabolj gyorsan, prédálj hamar”. S vigasztalásul a másik fiának: „a
maradék visszatér”.
Valami hasonlatosságot érezhetünk, ha a magunk
sorsára és arra az ezeréves történelemre is gondolunk, ami ezen a tájon
Szent István király korától az első föltételezett Buldus püspöktől
egészen a legutóbbi idők „emberkatedrálisaink”, hogy Illyés Gyula
szavát használjam Márton Áronig és az ugyancsak hozzá mérhető vértanú
lelkületű Jakab Antalig ezen a tájon ennek a népnek, ennek a nemzetnek
jutott. Mert benne vannak a török és tatár harcok, a háborúk fájdalmai,
az ország feldarabolása. S amire már jól emlékszünk, a falurombolás
már-már azt a víziót vetítette elénk, hogy megsemmisülünk. És mégis itt
vagyunk. Mert a sokszor nehéz időkben az a ferences rend, amelyik
például magyar földön az én megyémben egyedül a 150 éves török
hódoltság alatt ápolta a katolikus hitet, úgy ápolta ezen a tájon. És
hogy munkája nem volt hiábavaló, arra példa az, hogy itt vagyunk. Meg
kell látnunk a múltban Isten gondviselését, mert a múlt erős gyökér,
jelen és jövő belőle él. Fel kell benne fednünk Isten vonalvezetését. A
múlt a mi reményünk. Meg kell látnunk a magunk sorsában és az általunk
áttekinthető időben is, hogy mit tett az Isten. Mert nem is olyan rég,
mintegy 20 éve a porba hullott egy világhatalom. Szintén Izajás szavai
jutnak eszünkbe. Mert a nagyhatalmak olyanok, mint a vödrön a vízcsepp.
És szemünk előtt lelöktek egy hatalmast a trónjáról. Még a televízió is
mutatta. S ha a magunk sorsára gondolunk, kérem mindannyiukat, kedves
testvérek, fedjék fel az Isten gondviselését.
Szabad legyen egy saját példával előállni,
semmiképpen sem a dicsekvés szándékával. Papnövendékek voltunk, s akkor
mintegy nyolcan nagy mennyiségű könyvet hoztunk át ide Erdélybe.
Megszereztük rá a pénzt, keresztény, katolikus és magyar könyvek
voltak. Idejöttünk, vagyis ide szerettünk volna jönni, hogy elhozzuk
ezeket áldott emlékű Márton Áron püspöknek és a gyulafehérvári
kispapoknak. A határnál, ahogy akkor mondták, lebuktunk. Utóbb
kiderült, hogy nem a vámosoknak az ébersége, hanem a hálózat ébersége
volt az, amely előre jelentette, hogy jönni fogunk. Kiutasítottak
bennünket, útlevelemet elvették, a tortúrát nem mondom el ami '89-ig
tartott. Ha nekem akkor papnövendék koromban azt mondja valaki: „te
egyszer itt fogsz állni, és prédikálni fogsz Erdély és Magyarország
népéhez”, nem hittem volna. És saját életemen át látom, hogy annak, aki
Isten ügyéért fárad, az egyházáért, Isten már ezen a földön is
visszafizet. Mert Istent nem lehet nagylelkűségben felülmúlni. Ezt
fedezzük fel saját életünkben is. Még ha most megpróbáltatásban is
élünk, mert a Szentlélek a lelki erősség adományát is adja. Mint ahogy
adta Szűz Máriának, aki állt a kereszt alatt és nem rogyadozott. Ő
akkor is hitte, amit 33 évvel korábban mondott neki az Angyal: Isten
neki adja atyjának házát és uralmának nem lesz vége. Hitte a kereszt
alatt is, amikor fiát megfeszíteni látta. És ahogy Szent Pál mondja,
lelkében meghalt és lelkében feltámadt az ő fiával. Pedig ott nem jött
a szabadító angyal, mint ahogy jött egykoron Ábrahámnak, amikor Isten
őt próbára tette, hogy áldozza fel fiát. Neki mindent el kellett
szenvednie. Éppen ezért rá kell tekintenünk bajainkban, hogy lelki erőt
kaphassunk, hiszen ő a mi égi édesanyánk.
Nemrég hallhattunk egy kísérletről, amit Oxfordban
végeztek el 12-12 önkéntes egyetemistával. Nem tudták, hogy mire kérik
fel őket. Az egyik csoport hívő katolikusokból állt, a másik pedig
kifejezetten nem hívőkből. Két képet mutattak nekik. Az egyik Leonardo
da Vinci Hermelines hölgye, a másik Sassoferrato Mária-képe. Mindkettő
egy hölgyet ábrázolt. S miközben a kísérletben részt vettek,
elekrosokkokat kaptak. Ma már mindenféle eszközökkel lehet mérni a
fájdalmat. Azt vették észre, hogy a nemhívőknek, bármelyik képet
nézték, semmit sem jelentett a fájdalom enyhítésében a kép látványa. De
akik katolikusnak vallották magukat, azt mondták, és azt is lehetett
tapasztalni, hogy amikor Szűz Mária képét látták, nem érezték úgy a
fájdalmat, hanem azt érezték, hogy valamiféle gondviselés és segítő
anyai kéz óvja őket. Ezen lehet vitatkozni világnézettől függően, de
azért ez elgondolkodtató. Ha egyszer Szűz Máriára bízta Jézus apostolán
keresztül az őt követőket, akkor fájdalmainkban miért ne fordulhatnánk
mi is hozzá? A kegytemplomban az a sok-sok hálatábla arról tanúskodik,
hogy Szűz Mária ügyes-bajos dolgokban megsegítette a hozzá fordulókat.
Isten a tudója, hogy hányan voltak. Mert az csak egy töredék. Hát mi is
odafordulunk hozzá, mert a világ és benne a mi magyar népünk is nagy
válságban van. Azért hozom elő magyarországi életünk gondjait és
bajait, mert az ottani élet kivetül a világ összes magyarjára, és ha
jól meggondoljuk, mi minden megosztó szándék ellenére egyetlen nemzetet
alkotunk.
Most sokan csak azt érzik, hogy gazdasági válság
van, drágább lesz minden. Ezt mindenki érzi. Akik mélyebben látnak, azt
mondják, erkölcsi válságban vagyunk. De még mélyebbre kell tekintenünk,
mert az erkölcs nem áll meg önmagában. Támaszt kíván. Már
Dosztojevszkij megmondta: ha nincs Isten, mindent szabad. És az újkori
ember elveszítette komoly istenhitét immár 300 éve. Azóta egyre lejjebb
csúszunk. Először megvolt még az erkölcsi érzék a jó és rossz iránt. De
aztán az is megszűnt. Az erkölcsi válságban a bűn a botrányig ért és
korrumpálódott minden, ezt követte az értékválság. Hogy mit jelent ez?
Azt, hogy a mai világ mindent a pénzzel mér. Ez az egyedüli mérce. Nem
véletlen, hogy a mi Urunk az összes bűn közül az Istennel szemben a
pénzt állította. Mert a többi bűnből sokkal könnyebb felállni, mint a
pénzimádatból. Ma ott tartunk, hogy az áldozatos munkakörökben dolgozó
emberek, legyen az tanító, ápoló vagy egy pláza dolgozója, egy hónap
alatt nem szerez annyi jövedelmet, mint e világ gazdagjai egy óra
alatt, akik jókor vannak jó helyen. Ezt a válságot és értékválságot
nagyon könnyen az államcsőd is követheti.
S milyen fájdalmunk van még az erkölcsi válságban?
Hogy az emberiség őssejtjét, a családot rombolják. Minden más
együttélést fel akarnak emelni a család rangjára, miközben a családok
támogatása csökken. Növekszik az abortuszé. Még a prostituáltak is
kapnak újabban állami támogatást. De a családok helyzete egyre inkább
megnehezedik. A maradék ifjúságot pedig megrontják. Még sokan nem
tudják, de majd tudni fogják, mert mindenhová beszivárog ez az új kór,
a gender-program, hogy mindenki döntse el szabadon, hogy férfi vagy nő,
homoszexuális vagy transzszexuális vagy transzvesztita vagy
heteroszexuális akar lenni. Mindegy, döntse el szabadon! Aztán még ha
ez sem elég, először az enyhe kábítószereket ajánljuk nekik, majd a még
keményebbeket, hiszen ez jövedelmet hozhat az államnak. Eddig mindig
azért tudtunk fölemelkedni, mert többen születtek, mint ahányan
meghaltak. Mára megfordult ez a rend. Föl kell ébrednünk, mert a
családokat, fiataljainkat tudatosan rontják meg. Kihaló nemzetté
leszünk és valóra válik nemzeti imádságunk szerzőjének, Kölcsey
Ferencnek a jóslata, amit Zrínyi második énekében ír: „És más hon áll a
négy folyam partjára, / Más szózat és más keblü nép…" Ne adja Isten,
hogy ez beteljesedjék rajtunk!
Mit hoz a jövő – megkérdezhetnénk. Hiszen a mi
múltunk a reményünk. Így fogalmazódott meg ennek az egyházmegyének is a
programja: Krisztussal ezer esztendeig, amelynek nagyszerű
kétértelműsége van. Mert nemcsak a múltra utal, hanem a jövőre is.
Milyen jövőkép áll előttünk? Évekkel ezelőtt hallottuk azt az egetverő
gőgös kijelentést egy politikustól: „a Magyarok Nagyasszonya levette
rólunk a kezét. Majd mi gondoskodunk a magyarokról." Egy másik azt
mondta: „jóléti rendszerváltást hozunk". Én ezt a politikust közelről
ismerem. S mi a valóság? Kisemmizettek lettünk. Elviselhetetlen,
kifizethetetlen adósság jármában nyögünk. Aki ma megszületik,
adóssággal születik. Az egyre növekvő munkanélküliség, a
kilátástalanság, a depressziós lelkület egyre több embert szorít le a
mélyszegénységbe, statisztikai adatok szerint több mint hárommillió
embert. A legjobbak közül, a tehetségesek közül sokan kivándorolnak,
másutt keresnek megélhetést. Innét is, Erdély földjéről és tőlünk is. A
demoralizált iskolákról már ne is beszéljünk, ahol már nem lehet
követelményt támasztani, nem lehet fegyelmezni, hogy növekedjék a
funkcionális analfabéták száma és a legyőzhetetlen tudatlanságban
szenvedő tömegé.
Emberileg nincs már remény. És mégis,
társadalomlélektani vizsgálatok bizonyítják, elég kezünkbe venni Kopp
Máriának és kutatócsoportjának a múlt évben megjelent hatalmas
monográfiáját: az elkötelezetten hívő, vallásos emberek és családok
jobb testi-lelki állapotban vannak, nagyobb náluk a gyermekvállalási
kedv, és még a várható földi élettartamuk is hosszabb lesz. Hát ez az
Isten humora: mi az üdvösségre vágyunk, és már ezen a földön is
hosszabb életet ad nekünk. A Szentlélek jótanácsokat is ad, mint ahogy
adott Szűz Máriának. Ott volt a kánai menyegzőn, és egy megszívlelendő
szót mondott mindörökre. Azt mondta a szolgáknak: „Tegyétek azt, amit
Jézus mond!” Mi is tegyük azt! Mit mond nekünk Jézus? Keressük
parancsait: Ti elsősorban keressétek Isten országát és az ő igazságát!
Szüntelenül imádkozzatok és bele ne fáradjatok! Úgy szeressétek
egymást, ahogy én szerettelek titeket! S mindezt részletezi a hegyi
beszédben és a nyolc boldogságban, amely magában foglalja a
Tízparancsolatot. De még több is annál, mert nem a tilalmakra, hanem az
eszményre hívja fel a figyelmünket. Jézus Krisztus a mi örök
eszményünk. Mert ő a hegyi beszédnek, s benne a nyolc boldogságnak a
rejtett alanya. Őt kell követnünk. Amikor boldogságot ígér a
szegényeknek, akik úgy szegények, hogy le tudnak mondani az anyagiakról
és másokért élnek. Akik mások szomorú sorsát megosztják. Akik
lemondanak a szemet szemért elvről. Akik munkálják egymás között a
békességet. Akik igazak szeretnének lenni Isten előtt, nem a
népszerűségi listák szerint szeretnének kitűnni, hanem Isten előtt
akarnak igazak lenni. Akiknek gondolata, szava egybevág. Gondoljunk a
lélekben tisztákra. Tőlük egészen távol áll a hazugság. Mert a hazugság
atyja az ördög. Ez a tisztaság olyan életformát kölcsönöz, amit sokszor
üldöznek. De amellett akkor is ki kell állni, ha üldöznek bennünket. És
gondoljunk a végítéletről szóló nagy beszédére, amikor a jobbján és
balján állókhoz szól az Úr. „Éhes voltam és ennem adtatok, szomjas
voltam és innom adtatok.” Ismerjük. A szociálisan rászorulókra gondunk
legyen! Ezekből a parancsokból fejlődött ki az irgalmasság testi és
lelki cselekedete, amely Európát kereszténnyé tette. Ha ezek
megvalósítására törekszünk, akkor nemzetünk megmarad, újjászülethet és
még azt is remélhetjük, hogy a végítéleten jobbjára állít bennünket.
Az Úr elküldte a Szentlelket, a másik vigasztalót.
Hogy eszünkbe juttasson mindent, szavait elevenné tegye, magyarázza és
időszerűsítse. És ezek a szavak új életre kelhetnek, mert Jézus
tanítja, aki az út, az igazság és az élet. S ezeket meg kell fogadnunk
és együttesen nekünk, akik szívünkön viseljük keresztény és magyar
voltunkat, egymást kell segítenünk.
Körülbelül két hete egy férfi bejelentkezett a
kalocsai érsekségen. Csak velem akart beszélni, de egy percben. Azt
akarta, hogy a nevét is hagyjam teljes inkognitóban. Azt mondta: amikor
majd itt imádkozzuk a Miatyánkot, fogjuk meg egymás kezét. Mondtam
neki, ezt nem írja elő a liturgia, a papnak egyébként is feltárt
kezekkel kell lenni. De a gondolat szép, hogy mi összetartozunk.
A szintén nyolcszázadik évfordulóját ünneplő
egyetlen magyar alapítású rend, a pálos rend – amelynek rendfőnöke,
Bátor Botond most velünk egy időben misézik most Pilisszántón – úgy
alakult meg, hogy Boldog Özséb a Pilisben a tatárjárás után, amikor
megérte fiatalkorában, hogy sok széthúzás miatt is jutottunk oda ahová
jutottunk, akkor megpróbálta összeszedni a remetéket. Volt egy
látomása: úgy mint pünkösd napján, tüzes lángnyelveket látott minden
remetehajlék fölött, és azt mondta, hogy ezeket egyesíteni kell. Egyik
papköltőnk meg is verselte ezt: „Kicsinyke lángok, ha összefognátok,
lángba borítanátok a világot.”
Nekünk össze kell fogni! Mert nem vette le rólunk a
Magyarok Nagyasszonya a kezét! Sem a Csíksomlyói Szűz Mária, aki egy! Ő
velünk van! Hozzá kell folyamodnunk, fordulnunk, úgy, ahogy ezer évvel
ezelőtt a mi Szent István királyunk végső felajánlotta
elkeseredettségében a koronát, úgy ajánljuk föl mi is az életünket
neki. Hiszen meg kell tennünk ezt a felajánlást. Ma, ha nem lenne
pünkösd szombatja, Szent István király ereklyéinek átvitelét
ünnepelnénk a liturgikus naptárban. Nevezetesen arra a Szent Jobbra
gondolnánk, amelyet egy kegyes csalással egy Mercurius nevű szerzetes a
Partiumba elhozott, és ott kialakította a szentjobbi apátságot. Isteni
csodaként megmaradt az a jobb, amely oly sok jót tett földi életében.
Őrizte és védte a magyar népet, alamizsnát osztott és végső, örök
szimbolikus gesztusként fölajánlotta a koronával együtt magyar
nemzetét, az elkövetkező utódokat is Szűz Máriának. Hát így, ebben a
nagy jubileumi évben hálaadással a Jóistennek mint gondviselő
Atyánknak, mint megváltást hozó Fiúistennek, mint megújító
Szentléleknek Szent István király nyomán ajánljuk fel mi is önmagunkat,
nemzetünket a Szűzanyának a legősibb Szűz Máriát köszöntő imádsággal,
és ezt mondjuk most együtt:
Oltalmad alá futunk, Istennek Szent Anyja!
Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg
minket minden veszedelemtől mindenkor dicsőséges és áldott Szűz. Mi
Asszonyunk, mi Közbenjárónk, mi szószólónk! Engeszteld meg nekünk szent
Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak!