Az adventi idő egyik sajátságos zsoltárának tekinthető a 130.: „A mélységből kiáltok, Uram, hozzád”. Bűnbánati zsoltárról van szó, amelyet a Jeruzsálemi zarándoklat alkalmával énekeltek. Tartalmazza a világon élő minden férfi és nő közös helyzetét: Istenhez kiáltani a saját emberi mélységből.

 

Jézus születése válasz erre az emberi kiáltásra, amely a mélységből száll fel: „Uram, halld meg a szavam! Füled figyeljen fel könyörgő szavamra!”

A kiáltás a személyes bűn keserű és elkerülhetetlen megállapításából születik, mely arra készteti a zsoltárost, hogy azt mondja: „Ha számon tartod a vétkeket, ki állhat meg akkor, színed előtt, Uram? Ám nálad bocsánatot nyer a vétek, hogy féljenek téged…”

Az imádság bizalommal száll Istenhez, mert bár látja saját korlátját és saját bűnét, az imádkozó ember tudja, hogy az Irgalmashoz fordul, aki irgalmazz.

A zsoltár második részét a remény és a várakozás hatja át: „Remélek az Úrban, benne remél lelkem, és bízom a szavában”. A várakozás minőségi szükségességként jelenik meg, amit megelőz a bűnbánat; az, aki beismeri saját vétkességét, egészében az Úrra van irányulva, Aki megmentheti: „Jobban, mint az őr a hajnalt, várja Izrael az Urat. Mert az Úrnál az irgalom”. A várakozás annak a jó tulajdonsága, aki elismeri, hogy Isten híján van, ezért várja. Ebből érthető, hogy a várakozás nem egy időszak, nem egy idő, nem egy kategóriára vonatkozik, amelynek van kezdete és vége, hanem a hívő élet alaptulajdonsága. Annak az embernek alapvető tulajdonsága, aki tudja, hogy nem elégséges önmagának, hogy szüksége van Isten megváltására, Aki „megváltja Izraelt minden bűnétől”, és ezért nem maradhat alva, nem pihenhet nyugodtan.

Az Evangéliumban a várakozás folyamatosan az éberséggel van összekapcsolva, a bármelyik órában való ébren maradás képességével, midőn megérkezik a vőlegény, vagy visszatér a ház ura…

Mi azt hisszük, hogy a várakozás egyszerűen a jövő felé való megnyílás, a valóságban azonban a várakozás a jelen pillanat sajátossága. Csak az, aki tud várakozni képes meglátni az élet rejtett helyein az érkező Úr lépteit vagy nyomait.

Így felismerjük, hogy erősebbek vagyunk akkor, amikor várakozunk, amikor várni tudunk, mint amikor azt hisszük, hogy birtokolunk már.

Állhatatos várakozást kívánok mindenkinek, aki képes felismerni saját nincstelenségét Isten előtt, hogy az Úr érkezése betölthesse irgalmas szeretetével.

Forrás: www.kalazanci.ro