Kezdődik a nagyhét

Nyomtatás

barkaVirágvasárnappal – idén március 28-án – megkezdődik a nagyhét, amely a legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó, legintenzívebb időszaka. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.

Krisztus a Biblia tanúsága szerint a zsidó peszah előtt néhány nappal vonult be Jeruzsálembe. Három evangéliumban is szerepel, hogy Jézusnak ekkorra már országos híre volt, ezért a zarándokok egybegyűltek megérkezésekor, mert azt hitték, megkezdődött a messiási korszak, amely megszabadítja őket a római elnyomástól. A tömeg jólétet, boldogságot és nemzeti dicsőséget várt a Megváltótól. Jézus azonban, bár az ünneplést elfogadta, elvárásaiknak mégsem tett eleget: nem lépett trónra, nem koronáztatta meg magát, nem szított lázadást a római császársággal szemben. Az ünnepélyes bevonulás után a zsidóság vezetői nem vállalták a nyílt fellépést Jézussal szemben, néhány napra rá viszont elfogták és elítélték. Ezekből az eseményekből eredeztethető a kereszténység húsvéti ünnepköre.
A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik, amelynek során a hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt. A virágvasárnapi liturgia része az a körmenethez szorosan kapcsolódó szertartás, amelynek során a hívek által hozott barkákat a pap megáldja.
Virágvasárnap mindig Jézus szenvedéstörténete, a passió hangzik fel dramatizálva az evangéliumból. Az Egyház ezzel a liturgikus elemmel is azt jelzi, hogy a dicsőséges bevonulás csak az első lépése volt Jézus szenvedésének és halálának, amelyre a megváltáshoz elengedhetetlenül szükség volt.
Huszonöt éve a virágvasárnap egyben az ifjúság világnapja is a Katolikus Egyházban. II. János Pál pápa azért ezt az ünnepet szentelte a fiataloknak, mert a virágvasárnapi liturgiában vesznek részt leghangsúlyosabban a gyermekek. Arra is emlékezik ugyanis e napon az Egyház, hogy Jézust Jeruzsálembe való bevonulásakor a kicsinyek lelkesen köszöntötték, és pálmaágakat borítottak le eléje.
A világnapot, amelynek alkalmából XVI. Benedek pápa immár hagyományosan üzenetet intéz a világ fiataljaihoz, hazánkban is megünneplik. A Szombathelyi Egyházmegye hagyományteremtő célzattal ifjúsági találkozót rendez a virágvasárnapot megelőző szombaton Zalalövőn. Az egész napos találkozó keretében Bíró László tábori püspök tart előadást a hivatásról 10 órától. Ternyák Csaba érsek pedig az egri bazilikában mutat be ifjúsági szentmisét virágvasárnap 10 órakor.
MKPK/Magyar Kurír