A pünkösd kettős ünnepe utáni tizedik napra (csütörtökre) a katolikus naptárban úrnapja esik. Ezen a napon „Krisztus titokzatos testét” (Corpus Christi Mysticum) az oltáriszentséget ünnepli az egyház. Kötelező – piros betűs – ünneppé 1264-ben IV. Orbán pápa tette földije, Lüttichi Szent Júlianna (†1258) hatására, aki egy látomásában a teliholdat látta, melyből egy darabka hiányzott. Júlianna a látomását úgy értelmezte, hogy a Hold az egyházi évet (!) jelképezi, amelyből valami hiányzik, mégpedig az oltáriszentség ünnepe.

Az ünneppé nyilvánítás közvetlen előzménye a híres, Raffaello által is megfestett bolsenai csoda volt. A pápa épp Orvietóban időzött, amikor hírül vitték néki, hogy a közeli Bolsenában az ostya a pap kezében úrfelmutatáskor vérezni kezdett. (L. Nagy Szent Gergely hasonló nagycsütörtöki csodáját.) A pápának maga felé hajlott a keze: Úrnapja időpontjának megválasztásával saját nevét, – névünnepét is fényesebbé tette.

Az ünnep fő eseménye a körmenet, amelyen körülhordozzák az oltáriszentséget. A körmenet útvonala mentén négy oltárt állítanak fel az ott tartandó rövid szertartás (evangélium-éneklés és áldás) céljára. (E sajátságok arra vallanak, hogy a „szentostya” útvonala a Nap éves pályáját jelképezi, amelynek csúcspontján a Nap épp anyja, a Tejút „karjai közt” tartózkodik. Úrnapja ebbe az időszakba esik.) Az oltárok fölé lombsátrat emelnek, a földre, a tovahaladó oltáriszentség elé rózsaszirmot szórnak. A virágszőnyeg (másutt széna- és illatos füvek terítik be a körmenet útvonalát) és a díszítésre szolgáló zöldágak varázserejű szentelményeknek számítottak; hasonló hatást tulajdonítottak nekik, mint más ünnepek „megszentelődött” növényeinek (főleg betegség és villámcsapás ellen varázsoltak velük). Az oltáriszentséget a talpas szentségtartóban, más néven úrmutatóban (latin: monstrantia) hordozzák körül, s abban teszik ki ünnepélyes szentségimádásra is. Ez a vallásgyakorlat is a XIII. században keletkezett. Az úrmutató készítését az úrnapi körmenet és a szentségimádás tette szükségessé.

Körmenetek, határjárások

Külön említést érdemelnek az úrnapi körmenetek. Az úrnap ugyanis 1264 óta – mióta csak az oltáriszentség-ünnep létrejött – egyike a népies misztériumjátékok kialakulása fontos alkalmainak. Egyes országokban, mint pl. Angliában és Spanyolországban az úrnapi körmenetes játékok nagyobb jelentőségre tettek szert mint a húsvéti ciklushoz tartozó játékok. Azonban ott is, ahol nem ez a helyzet, rábukkanunk az úrnapi körmenet színjátékszerű kibővítésére. E játékok közös jegyei, hogy nem egyetlen, helyhez kötött színpadon kerülnek bemutatásra. A körmenet egyes élőkép-csoportjai több helyütt tartanak előadást; kocsiszínpadon (mely együtt halad a körmenettel), vagy a város különböző pontjain előre elkészített emelvényeken, színpadokon adják elő a játék egyes felvonásait, jeleneteit.

Az úrnapi körmenetes játékok rendezésében általában nagy szerep jutott a céheknek. Angliában e körmenetes játékok egyes jeleneteit meghatározott céhek rendezték, s így adták elő az egész bibliai történetet a világ teremtésétől az utolsó ítéletig.

Hazánkban a középkorból érdekes leírások maradtak fenn az úrnapi körmenetek díszéről, fényéről, azonban a legkorábbi adatok színjátékszerű mozzanatokra nem utalnak. Prágában azonban már 1366-ban megtiltják az úrnapi körmenettel kapcsolatos színjátékok előadását; az ilyen tilalom biztos jele a játékok népies, vagy „eretnek” jellegének.

Hazai adataink jórészt városi úrnapi körmenetekre vonatkoznak. Zsigmond király pl. két hónapig vendégül látta Palaeologus János görög császárt Budán. Az ünneplés fénypontját az úrnapi körmenet képezte, amikor Zsigmond a görög császárral, Borbála királynővel és gazdag kísérettel az egész városon végigvonult. A középkorból néhány érdekes ábrázolás is maradt fenn a magyarországi úrnapi körmenetekről.

Dömötör Tekla: Naptári ünnepek–

népi színjátszás (részlet)

jelesnapok.oszk.hu