Árpádházi Magyar Szentek Napjai Csíkrákoson,

Nyomtatás

Image2010. június 24-27.

Fővédnök: Böjte Csaba OFM

 

 

2010. június 24-27-e között szervezik meg az Árpádházi Magyar Szentek Napjai Csíkrákoson elnevezésű székely-magyar találkozót Erdélyben, melynek célja a magyar értékrendet közvetítő példaképeink felelevenítése. Ki más lehetne alkalmas a világot uraló morális válság gyógyítására, mint szent életükkel, és tanításukkal is példát mutató Árpádházi nagyjaink! A háromnapos ünnep során a szervezők évszázados vagy akár évezredes székely hagyomány megjelenítésére törekszenek, minden program a helyi és környékbeli szellemi forrásokból táplálkozik.

A székely-magyar találkozó főszervezője a Cserekert Fogadó, Kovács Anna-Mária házigazda vezetésével. A szervezők között találjuk a Csíkrákosi Polgármesteri Hivatalt, a Kisboldogasszony Plébánia és egyháztanácsát, a Cserei Mihály Általános Iskola tanárait és diákjait, a Csíkrákosi Pacsirta Dalegyletet, a Cserevirág Ifjúsági Egyesületet, a helyi székely Lovasegyletet, valamint a Cserei Mihály Egyesület tagjait. A program fővédnöke: Böjte Csaba ferencrendi szerzetes, médiafőnök: Frigyesy Ágnes újságíró.
Az Árpádházi Magyar Szentek Napjai Csíkrákoson program június 24-én este a venégek fogadásával tábortűz mellett veszi kezdetét. Másnap a találkozó résztvevői a havasokba kirándulnak a népi Szent László-emlékekhez. Szépvízen megkoszorúzzák a 2009-ben felszentelt egész alakos, bronzból készült Szent László szobrot. Ezt követően gyalog-túra következik a Pogány-havasi Szent László-kőhöz és forráshoz, majd a széphavasi kápolnaromhoz. Komjátpatakán csángó asszonyok frissen sült helyi jellegű palacsintával, friss forrásvízzel és aludttejjel kedveskednek a vendégeknek. A Szent Erzsébet templomban Berszán Lajos atya mond köszöntőt, helyismertetéssel, valamint feleleveníti Szent Erzsébet alakját. Este Kiss Dénes, József Attila-díjas költő (Budapest) tart előadást a titokzatos magyar nyelv működéséről.
Június 26-án Szent László király közbenjáró segítségét kérve Búzás Árpád, a Csíkrákosi Kisboldogasszony templom plébánosa mutat be szentmisét, majd Császár Attila, Csíkrákos polgármestere köszönti az egybegyűlteket. A Palóc Társaság vezetője, Urbán Aladár előadást tart a palócok Szent Lászlóval kapcsolatos hagyományairól. Gyermekprogram, ügyességi verseny is gazdagítja az együttlétet, majd Pakó Benedek Szépvíz ny. plébánosának Szent László-színdarabját adják elő a helyi Cserei Mihály iskola tanulói. Este a találkozó résztvevői meghallgathatják Papp Kincses Emese Szent László királyról szóló – rockoperáját (ősbemutató), a ROLE együttes előadásában, közreműködik a Három néptánc-csoport.
Szent László napján a vasárnapi ünnepi szentmisén Böjte Csaba atya prédikál, majd a nap folyamán rendkívüli könyvbemutatóra kerül sor, ugyanis Csaba testvérnek most jelent meg a nagysikerű Ablak a végtelenre című kötet után az Út a végtelenbe című kötete. Szántai Lajos művelődéstörténész magyar szentjeinkről tart előadást, majd székely fogadalomtétel és a bor megáldása következik. A fogadalmat tevő személy megfogadja: Isten parancsolatait megtartja és az isteni örök szeretet törvénye alapján akar élni. Népe hagyományaihoz hű marad, a székely nép Attilai és Szent László-i szellemét megőrzi. Családját, földijeit a bajban megsegíti, népéhez, nemzetéhez hű marad, szülőföldjét az utónemzedékeknek megtartja. Délután a tusnádi Szent László Gyermekotthon tanulóival ismerkedhetnek a résztvevők, majd néptáncegyüttesek, és hagyományőrző csoportok bemutatói következnek. Bővebb információ a www.cserekert.ro honlapon olvasható.
A szállást és étkezést a program idejére a Cserekert Fogadó szervezésében a környékbeli családi vendégházak és panziók biztosítják. Jelentkezni lehet az alábbi címen: Cserekert Fogadó, 537298 Csíkrákos, Racu, nr. 185 (Hargita megye) Románia / Kovács Anna-Mária, telefon: 0040-266-379-345, 0040-266-379-111, mobil: 0040-745-180-649, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

        Frigyesy Ágnes,
a székely-magyar találkozó médiafőnöke

 

Image