Szentté avatják a leprások oltalmazóját

Nyomtatás

ImageAz elmúlt héten az amerikai turistaparadicsom, Hawaii szinte fesztiválhangulatban ünnepelt és emlékezett. Az öröm oka: vasárnap Rómában szentté avatja XVI. Benedek pápa a sziget misszionáriusát, Molokai Damján atyát.

 

 

 

„Szembeszállt a betegség szégyenteljes stigmáival, hangot adott a kirekesztetteknek, és nem utolsósorban feláldozta önmagát, hogy méltóságot hozzon el sok ember számára" - mondta Hawaii szentjéről a sziget egyik szülöttje, az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama.

Nemcsak két ország, Belgium és az Egyesült Államok, de keresztények és más vallásúak, hívők és hitetlenek hajtanak fejet az előtt a Josef de Veuster előtt, aki az alázatos szolgálat, az önfeláldozó szeretet példaképe lett, és akinek szellemére soha ennyire nem volt szükség, mint napjainkban.
Josef de Veuster 1840-ben, flamand családban született, s testvéréhez hasonlóan szerzetes lett. A feljegyzések szerint minden nap imádkozott Xavéri Szent Ferenchez, hogy segítse őt a misszionárius hivatás elnyeréséhez. Álma teljesült, 1864-ben érkezett meg Honolulu kikötőjébe. A szigetvilág több templomában szolgált. Feltehetően a matrózok, a kereskedők által behurcolt, a szigeten kezelhetetlen kórok miatt a bennszülött lakosságot több járványos betegség támadta meg, és szedte áldozatait. A megrettent V. Kamehamea király a Hansen-kórban szenvedetteket, más néven leprásokat Molokai szigetére, egy Kalaupapa nevű helységbe telepítette ki
A karanténba zárt betegeket élelemmel ugyan ellátták, de orvosi kezelésben nem részesültek. A hatóságok elvárták, hogy ellássák magukat, a földeken dolgozzanak. A katolikus vezetés tudta, hogy a betegeknek lelki támogatásra van szüksége, de azt is tudta, hogy az ottani pasztorálás egyenlő a halálos ítélettel. Damján kikönyörögte, hogy őt küldjék a leprások közé.
Megérkezésével megváltozott a közösség élete, az elesettek megértést, szeretetet kaptak, célt találtak házaik javításában, a szervezett munkában, iskoláik működtetésében. Damján pedig mosta, bekötözte sebeiket, ásta sírjaikat. A fáradhatatlan misszionárius 1884-ben fedezte fel a lepra jegyeit önmagán, de haláláig, 1889-ig megállás nélkül dolgozott a közösségéért.
1936-ban szülőhazája, Belgium hazavitette Damján atya holttestét, és a katolikus egyetemi városban, Leuvenben temette el. 1995-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta, a szent jobbját visszavitték Hawaii szigetekre, ahol egy molokai templomban róhatják le tiszteletüket a zarándokok. Honolulu és Washington pedig szobrot állított a betegek, az elesettek védelmezőjének tiszteletére. Honolulu püspöke szerint a szentté avatás csak kiindulópont Damján atya szellemének felélesztéséhez.
Az amerikai szigetet több mint ezer zarándok képviseli Rómában, a belga küldöttséget a királyi pár vezeti.
Heti Válasz