Medjugorje

Nyomtatás

ImageMedjugorje világcsoda. Sokan ezzel az egy szóval minősítik azokat az eseményeket, amelyek 1981. június 24-étôl ebben a kis hercegovinai falucskában történnek.

 

 

 

 

 

"Medjugorje szakadatlan felhívás; egyúttal az isteni élet és béke ígérete a hit, a megtérés és az ima segítségével; mindez beláthatatlan következményekkel jár az Egyház és az egész világ számára.'' Ezekkel a szavakkal foglalta össze a medjugorjei üzenetek lényegét dr. Ljudevit Rupcic professzor 1985 őszén a jugoszláviai püspöki kar számára.

Medjugorje Mostar közelében, Citlukhoz mindössze öt kilométerre, a keresztény és mohamedán világ találkozása mentén fekszik. Környezete Fatimáéhoz és Garabandaléhoz hasonló. Megragadóan szép, hegyes, köves, homokos, de szegény vidék. A szétszórt házakból álló település lakói szűkös életüket a szőlő- és dohánytermesztésből tartották fenn. A jelenések után tíz évvel a falucska ugyancsak kiépült. Az egész vidék vendéglátásra rendezkedett be.
Összesen nyolc medjugorjei gyermek látta a Szűzanyát, de ketten közülük (Milka Pavlovic és Ivan Ivankovic) csak az elsô jelenés alkalmával. A többi hat látnok naponta találkozott, vagy még ma is találkozik a Szent Szűzzel. A hat látnok életkorban így következik egymás után: Vicka Ivankovic (szül.: 1964. júl. 3.), Mirjana Dragicevic (szül.: 1965. márc. 18.), Marija Pavlovic (szül.: 1965. ápr. 1.), Ivan Dragicevic (szül.: 1965. máj. 25.), Ivanka Ivankovic (szül.: 1966. ápr. 21.), Jakov Colo (szül.: 1971. jún. 3.)
A Medjugorjei történések megértésében nagyban segít bennünket dr. Frane Franic spliti érsek egyik, 1983-ban tett kijelentése, miszerint a medjugorjei esemény két év alatt nagyobb hatást fejtett ki a hitéletre, mint a háború után eltelt 40 év "szokványos" lelkipásztori mûködése. Tizenöt évvel az események után beszédes statisztikát is felállíthatnánk: közel húszmillió zarándok, a tömegkommunikáció, többféle újság, telefonszolgálat, videoszalagok, rengeteg könyv áll a medjugorjei események szolgálatában, s ezek szerte a világban terjesztik a Szent Szűz üzeneteit, s egyre bővül azoknak száma, akik nyitott lélekkel rezonálnak a Boldogasszony szavaira, s igyekeznek követni útmutatásait. Úgy tűnik, a Szűzanya kézbe vette és irányítja a világ evangelizálását.
Négy medjugorjei üzenetről tudunk: a béke, a megtérés, az imádság és a böjt. Égi anyánk ,,Béke Királynéjának'' nevezte magát, s munkáját azzal kezdte, hogy az emberek számára egyértelművé tette a szív békéjének fontosságát. A Szentírásban igen sokat olvasunk a lélek, és a szív békéjéről. A liturgiában, különösen a szentmisében gyakran találkozunk ezzel a fogalommal. A Bibliából tudjuk, hogy Jézus Krisztus ránk hagyta békéjét (Jn 14,27). A hívő ember megérti, hogy a lélek krisztusi békéje az Isten hatékony munkálkodásának alapja. Ebből a békéből növekedhet a krisztusi szeretet, az egység, ebbôl merít erôt a tanúságtevő keresztény, ez a béke segítheti elô a szívek, a nemzetek, az etnikumok és az Egyházak egymásra találását és alkotó együttélését. ,,Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban'' (Fil 4,7). A lélek békéje nélkül nem növekedhetünk a hitben, nem lehet bensőséges kapcsolatunk az Istennel. A tanúságtevő, komoly erôfeszítésekre és cselekvő szeretetre képes élet feltétele a béke. (Az idôközben lezajlott délszláv háború egészen sajátos fényben világítja meg Medjugorje békére szóló felhívását.)
A Szent Szűz ez alkalommal nem csupán figyelmezteti és kegyelmi ajándékaival árasztja el a világot, de immár másfél évtizede közöttünk maradt, hogy tanítson és neveljen bennünket, s ez igen feltűnő Medjugorjéban. A Boldogasszony immár csaknem két évtizede nap mint nap eljön. Tanít, mit kell tennünk, s üzeneteit havonta szétküldik szerte a világba. Lehetetlen észre nem venni a pedagógiai szándékot. A Szent Szűz -- mint jó anya a gyermekeit -- úgy vezet, irányít és segít bennünket. Tudja, hogy a nevelői munka hosszú időt vesz igénybe, de végzi ezt a munkát hôsies türelemmel, és gyönyörû virágoskert nyílik körülötte. Ez a virágoskert egyre színesebb, nagyobb és gazdagabb lesz, s illatozása reményt kelt bennünk, hogy a Napba Öltözött Asszony mosolya előbb-utóbb beragyogja a Földet (Szeretetláng).
A medjugorjei nevelés sikerének titka a napi imarend kialakítása, a rendszeres böjt és a szívós következetesség a lelki életben. A Szűzanya négy évi időtartamra önként jelentkező fiatalokból közösséget hozott létre. Bárki tagja lehetett ennek a közösségnek, de feltétel volt a Szent Szűzre való teljes ráhagyatkozás az életmód tekintetében.
Úgy tűnik -- s ez a közösség programjából is látnivaló -- ezzel a néhány emberrel az Egyház Anyja egyrészt rá akart mutatni a kis közösségek jövőbeli hivatására, léleképítő munkájára.
A közösség programja igen kemény volt: napi háromórai ima, heti két napon (szerda és péntek) böjt kenyéren és vízen. A böjti napok száma gyakran háromra növekedett. A négyéves munka természetesen maga után vonta az élet teljes átrendezôdését. Emellett nyilván a rendszeres szentmisehallgatás, a szeretet és alázat gyakorlása és a heti egy, kettô, majd három imádságos találkozás is feladata volt a közösségnek. A medjugorjei fiatalok közössége 1983. június 24-én kapta meg a szabályzatot. A Szent Szűz elsődleges törekvése az volt, hogy ezeket a fiatalokat megtanítsa az elmélyült imára, mert amint mondta: egy kereszténynek mindennél fontosabb az elmélyült imaélet elsajátítása.
Már most megjegyezzük: égi anyánk Medjugorjéban nagyon ajánlja a közösségi imát. (Evangelizációs közösségek.) Ezzel a szándékával pedig értésünkre adja, hogy az Egyház lelki újjászületésének eszközei az imádkozó kisközösségek. Ezekben formálódnak a hiteles tanúságot tevő apostolok, akik az Egyházzal együttmûködve keményen dolgoznak önmaguk megszentelôdésén, és kitartóan könyörögnek és munkálkodnak nem hívő embertársaik megtéréséért, valamint örök boldogságáért. Medjugorjéban egyértelmûvé válik a Mária-korszak ismételten megfogalmazott célja, hogy megtisztuljon a föld, s az emberiség kiengesztelje az Istent. Ezért a megtisztulásért -- s itt újra utalnunk kell La Salette-re -- nagy árat kell fizetnie a világnak, ha nem hallgat Isten szavára. La Salette szerint Isten akkor is megtisztítja a földet, ha a végső eszközhöz (nevezzük nevén: a fizikai megsemmisítéshez) kell folyamodnia a megátalkodottakkal szemben.
Az események természetesen Medjugorjéban is megosztották az embereket. A látnokokat itt is meghurcolták, sok tortúrának tették ki valamennyit. A támadás azokat az egyháziakat sem kímélte, akik hitelt adtak a jelenéseknek.
A jugoszláviai szörnyűségek láttán sokakban felvetődik a kérdés: időben és kellő alapossággal történtek-e a jelenésekkel kapcsolatos vizsgálatok? Az mindenképpen elgondolkodtató, hogy a Szent Szűz, aki minden jelenési helyen más néven mutatkozott be, miért éppen Medjugorjéban használta a "Béke Királynője'" nevet, s miért szólít fel 1981-től szinte naponta a békéért való imádságra? A háború és a medjugorjei titkok kapcsán Petar Ljubcic ferences atya a következő nyilatkozatot adta az Echo von Medjugorje c. lapnak: "Négyszemközt beszéltem a látnokokkal. Szerintük nincs kapcsolat a titkok és a jelenlegi események között. Azt mondanám, hogy előfutár jelekről van szó. Valószínűleg az Ég utolsó felhívása az emberekhez, hogy térjenek meg.'' (1993. 04. 8. p.)
Miközben részt veszünk egy medjugorjei zarándoklaton, vagy informálódunk az eseményekről, fontos a Szent Szűz szándékára figyelni: "A szavak, amit a világ tudtára adok: térjetek meg. Kérem Szent Fiamat, hogy a világot ne büntesse, de ti térjetek meg. Azt, amit Isten küld a világra, nem tudjátok, nem is fogjátok tudni és nem is tudhatjátok; de meg kell térnetek. Mondjatok le mindenről, legyetek mindenre készen! Mindaz, amit a világnak mondani akarok: térjetek meg!'' Egy másik helyen így szól az Istenanya: "Én mindig mondtam: térjetek meg, térjetek meg, térjetek meg. A megtéréstől függ a jövőtök.'' Ez a sürgető kijelentés az egész medjugorjei jelenséget világossá teszi, s alátámasztja, amit korábban (La Salette tárgyalásánál) már mondtunk: az ember választás előtt áll. Vagy megtér, vagy nem lesz jövője. Ezt tetszés szerint magyarázhatjuk, de a jelek szerint nincs harmadik lehetôség.
A Szent Szűz -- úgy tűnik -- átvette a medjugorjei plébánia lelki életének vezetését, s egyben az üzenetek által egyre hatékonyabban formálja az egész világ lelkiségét is. Újra és újra biztat az imára és a böjtre. Ezek nélkül képtelenség megtérésről beszélni. A böjt fogalma többé-kevésbé világos az ember előtt. (A Boldogasszony szerdán és pénteken kéri a kenyéren és vízen való böjtöt.) Az ima művészetének megtanulása már sokkal nehezebb. A Szűzanya sok tanács mellett itt is ajánlja a rózsafüzért. A Szent Szűz arra biztatja gyermekeit, hogy "állandóan égő kívánságot és vágyat érezzetek Isten után'', és "imádkozzatok, amikor tudtok, imádkozzatok, ahogyan tudtok, de imádkozzatok egyre többet.''
Feltétlenül észre kell venni a szüntelen imádságra (1 Tessz 5,17) való felhívást. Égi anyánk nagyon sok imát kér a példamutató keresztényi élet megvalósításán túl is. Legalább félórát reggel és este. Ez az ima legyen mélyen átélt. Napközben is keressük Istennel a kapcsolatot, amikor csak lehetséges. A Szent Szűz a sok imádság egyik akadályát a televízióban látja. Ezért fontos az okos időbeosztás. Az ima idejét soha ne rövidítsük meg. Az imádság legyen életünk középpontja.
A Mária-jelenések során a Boldogasszony szinte minden alkalommal titkokat bíz a látnokokra. Medjugoréban is így van. Ezek egy része személyükre, a másik a világ sorsára vonatkozik. A medjugorjei gyerekek tíz titkot fognak kapni a világ jövőjével kapcsolatban. Egyesek már valamennyit megismerték, mások még nem. A titkokról annyit lehet tudni, hogy adott időben a Szűzanya után szép, állandó és elpusztíthatatlan jel fog maradni Medjugorjéban a jelenés hegyén.
Addig az idő a kegyelem ideje lesz. A jel feltűnése előtt három nappal a látnokok három titkot (ez három figyelmeztetés az emberiséghez) nyilvánosságra hoznak. A figyelmeztetés, valamint a jel után -- ha még mindig nem fordul a világ Isten felé -- büntető ítélet következik be.
Mirjana szerint bár a büntetés enyhíthető, de biztosan bekövetkezik, mert nem képzelhető el, hogy az egész világ meg fog térni. A medjugorjei események, üzenetek, jövendölések sok tekintetben hasonlítanak Garabandal üzenetéhez.
A Szent Szűz szerint a huszadik század a sátán hatalma alatt van: "Amikor a rátok bízott titkok megvalósulnak, az ő hatalma megtörik. A sátán agresszívvé vált, mert hatalma veszendôben van. Szétrombolja a házasságokat, viszályt szít a papság között... Éppen ezért védjétek magatokat imádsággal, böjtöléssel, de mindenekelôtt közösségi imával. Újra kezdjétek el használni a szenteltvizet, hordjatok magatoknál megszentelt tárgyakat, és helyezzétek el azokat lakásaitokban.''
Igen gazdag informálódási lehetôségeink miatt nem beszélünk a két évtized történetéről, nem járunk utána a gyógyulásoknak, a legkülönfélébb orvosi vizsgálatoknak, amelyek meglepő eredményeket hoztak. A fényjelenségekre sem kívánunk kitérni.
A Medjugorjéba zarándoklóknak a templomi eseményeken túl két fontos célpontjuk van: az elsô jelenés helye és a Krizevac, ill. annak tetején felállított hatalmas betonkereszthez vezetô keresztút. Ez a keresztút a világon talán a legnehezebben végigjárható. Ennek ellenére örömmel, élménnyel és áldozatvállalással járják végig a zarándokok milliói. (Az éles köveket a lábak már simára csiszolták.) Akiknek szerencséjük van, találkozhatnak Vickával vagy egy másik látnokkal.
Szóvá kell tenni a hely szentségét, amelynek valamennyi nyitott lelkű zarándok hatása alá kerül. A Medjugorjét megjárt ember szinte kivétel nélkül meghatottan beszél lelki élményeirôl, és visszavágyakozik a kegyhelyre. Szoktuk néha emlegetni a ,,kiimádkozott tér'' fogalmát, ami áhítatra indít. Ehhez hasonló élmény érinti meg az emberi lelket Medjugorje ege alatt. Ez az, ami visszahívja.
Befejezésül megemlítünk egy kevésbé ismert jelenséget az Életünk c. katolikus újság 1987. szeptemberi számából. 1985. márciusában amerikai műszerekkel megmérték a kegyhely ion-sugárzását. A következô eredményre jutottak: az elsô jelenés helyén 500, a templom előtt 2000, a templomban 5000, a szentmise alatt 20 ezer, a jelenések szobájában 100 ezer. Ez a sugárzás -- jegyzi meg a lap -- nem lehet nukleáris eredetû, mert ezerszer meghaladja azt a mennyiséget, amelyet egy élőlény egy nap kibírna.
A jelenések még nem fejezôdtek be, ezért végleges vizsgálati eredmény sem született. Az illetékes vizsgálóbizottság 1995-ben hivatalos nyilatkozatot adott ki a medjugorjei jelenésekkel kapcsolatban. A dokumentum szerint a bizottság nem tapasztalt természetfölötti eseményre utaló jeleket, de azt engedélyezi, hogy Medjugorje kiemelten az imádság helye legyen. Ezt a hírt a magyar katolikus sajtó ismételten leközölte. Örvendetes, hogy II. János Pál pápa is hitelt ad a jelenéseknek. Gray bíboros erről Glasgow-ban így nyilatkozott: ,,Tudom, hogy magánszemélyként a pápa elfogadja a medjugorjei eseményeket..., mert erre a jelenések gyümölcsei a bizonyítékok.''
zarandok.hu