Versben örökítette meg emlékeit a Don-kanyar egyik hőse

Kategória: Közös Értékeink! Találatok: 1020

A Szilfai család féltve őrzött kincse az a néhány korabeli, papírlapra vetett vers, amely a Don-kanyarról mesél. Szilfai József honvéd irodalmi szinten öntötte versbe emlékeit, fohászait. A doni tragédia 70. évfordulóján, most hétvégén családok ezrei gyújtanak majd gyertyát a hasonló családi relikviák előtt.

A losonci, 23. gyalogezred 2. zászlóaljában szolgáló, 23 esztendős Szilfai József 1942 nyarán indult el bajtársaival a keleti frontra. A szandaváraljai legény ekkor már házasember volt, felesége mellett egyéves kislányától is el kellett búcsúznia. Miután a szerelvények elhagyták Balassagyarmat vasútállomását, a történet hirtelen kettészakadt. Az egyik szál főszereplője a honvéd lett, a másiké pedig a feleség.
Út a doni pokolba
Szombaton országszerte megemlékezéseket tartanak a magyar hadtörténet legnagyobb vereségének, a doni katasztrófának a 70. évfordulóján. A programokról itt olvashat bővebben.
A családi emlékek szerint az ifjú szandaváraljaiak azt se tudták, hová viszik őket. Gere József a 23. gyalogezred történetét feldolgozó könyvében egy veterán úgy emlékezett, a honvédek már a vonaton Horthyt és a hadvezetést szidták. A hangulatot pedig csak fokozta a partizánok bombája, a zászlóaljat szállító harmadik szerelvényt ugyanis egy erdőben felrobbantották. Szilfai Józsefnek szerencséje volt, túlélte a robbanást. Tudták, a háború elérte őket. A felrobbant kocsikból igyekeztek egységbe szerveződni, a források szerint tüzet nyitottak, és nagy meglepetésükre az erdőben rejtőző partizánok azt viszonozták is. Így kezdődött a huszonhármasok hosszú menetelése.
Maruzs Roland, a HM társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztályának osztályvezetője az MNO-nak elmondta, voltak olyan egységek, amelyek ezer kilométert is gyalogolhattak, s amint elérték az arcvonalat, egyből bevetették őket. Ne feledjük el, hősökről van szó, sok ezer magyar hősről. Szilfai József egy ilyen végtelennek tűnő menetelés drámáját örökítette meg lírában.
Eltűntnek nyilvánítva
A képekben leírt emlékek jól tükrözik a háború puszta kegyetlenségét. A lelket és a hitet pedig talán éppen ez a véres valóság erősítette, éltette. Szilfai József Katona emlék című versében egy bizonyos Kaszás Pistát említ, mint barátját, aki elhunyt egy bombatámadás következtében. A nyilvántartásban utánanéztünk az esetnek, de nem találtuk meg az elesett katonát. Az adatbázis több tízezer nevet tartalmaz, de mindenkiét talán nem is tartalmazhatja. Mi el se tudjuk képzelni, hogy a velünk egykorú fiatalok azokban a hónapokban mit élhettek át. Szilfai Józsefet a II. világháború nyilvántartásaiban kétszer is eltemették, első alkalommal a Don-kanyarban.
A folyó mentén egy augusztus 10-i támadásban a költő-katona súlyos sérülést szenvedett. Egy golyó átlőtte a csuklóját, gránátszilánk fúródott a homlokába és a combjába is. A családi legenda szerint az ájultan, vérben fekvő ifjúról a csata után a „hullagyűjtők” levették a dögcédulát, és jelentették, hogy elhunyt. Szerencséjére azonban egy második csoport észrevette, végül kórházba került. Szandaváralján hetekkel később egy levél közölte a feleséggel, hogy férje eltűnt, a harcokban nyoma veszett. A hír gyászba borította a családot, miközben a Jóisten oltalma alatt a 23 esztendős Szilfai életben volt. Anna asszony karácsonyra még egy özvegyi csomagot is kapott Horthy Miklós feleségétől. Az életnek mennie kellett tovább.
Így váltak hősökké a huszonhármasok
Maruzs Roland elmondta, a 23. gyalogezred részt vett a hídfőcsatákban, majd a Don-kanyar sűrűjébe került. A balassagyarmatiak éppen azt a védőállást foglalták el, amelynek az áttörés alatt meg kellett volna védeni a frontszakaszt.
– 1943. január 12-én történt a szovjet áttörés. Az uriv-sztorozsevojei hídfőből törtek át a csapatok. Először csak egy erős felderítő vállalkozásnak szánták, két hadosztálynyi erővel indultak meg, és aztán ez teljesedett ki támadássá. Azt kell tudni, hogy két szovjet hídfő volt a magyar harcvonalon, az uriv-sztorozsevojei, illetve délre a scsucsjei hídfő, ahol két nappal később, 14-én történt az áttörés. A január 12-i áttörésnek volt az eredménye az, hogy ezzel a támadással már rögtön leszakították az északon található hadtestet, és gyakorlatilag kettévágták a 2. magyar hadsereget, úgyhogy innentől kezdve a harmadik hadtest külön működött német fennhatóság alatt – magyarázta a Honvédelmi Minisztérium munkatársa.
A 23-as gyalogezred, illetve az egri 14-esek még egy-két napig tudták tartani az állásokat. A források szerint többtucatnyi tömegtámadást vertek vissza. „Gyakorlatilag az óriási orosz túlerővel szemben próbáltak meg védekezni, és csak akkor vonultak vissza, amikor már a teljes bekerítés fenyegette őket. Ez több alakulatról is elmondható. A legjobb példa erre a zalaegerszegi zászlóalj, akik a 3. hadtest alatt, a német fennhatóság keretében egészen január 26–27-ig védték a Dont, mikor már egyes alakulatok száz kilométerre voltak a harcvonaltól” – meséli Maruzs.
Nemcsak a szovjetek, hanem a kegyetlen körülmények is pusztították nagyapáink sorait. Köztudott tény, hogy a visszavonulás idején a németek nem bántak bajtársként a magyarral. Szilfai Józsefék egyik éjjel elértek egy istállót, ahol németek húzták meg magukat. A csapat egyik németül beszélő tagja előrement, hogy szállást kérjen, de elutasító választ kapott. A honvéd megrökönyödve csak annyit mondott: „de hát itt még van hely számunkra is”. A németek erre már fegyvert szegeztek rájuk, ez volt az ő néma válaszuk, így a magyar katonák a mínuszokban továbbálltak.
A Don-kanyar vesztesége
A 1990 előtti terminológiát Maruzs szerint már el kell felejteni. A történészek jelenlegi kutatásai szerint nem 200 ezer, hanem 126-127 ezer fős lehetett a magyar hadsereg vesztesége. Ebből 26-28 ezer fő esett hadifogságba, és körülbelül 60 ezer fő a hősi halottak és az eltűntek száma. – Nagyon fontos azt is megemlíteni, hogy a veszteség nemcsak a halottakból, eltűntekből áll, hanem ezek közé tartoznak a sebesültek, a betegek, a hadifogságba jutottak. A maradék 40 ezer a sebesültek, sérültek, betegek létszáma. Így jön ki a 126-127 ezer fő – hangsúlyozza Maruzs Roland.
A családi legendák közt emlékezetes a hazatérés pillanata is. A balassagyarmati zászlóalj 1943. június 8-án, egy keddi napon ért haza. Az egység közel 60 százalékát elvesztette, a hazatérők közt több százan betegen, sérülten tértek vissza. Szilfai József a várostól 20 kilométerre fekvő Szandaváralja felé vette az irányt. Miután már lélekben eltemették őt, a falusiak azt beszélték, ha ő maga nem is, de szelleme egyszer majd hazatér. A kapuban kislánya fogadta őt, aki nem ismerte fel édesapját, azt mondta neki, hogy ő nem lehet az apukája, mivel ő a háborúban harcol. József megkereste feleségét, az asszonyok éppen libát tömtek. Anna, amint meglátta férjét, elájult. A háború után még négy gyermeke született, de évtizedekig nem mesélt még nekik sem a Don-kanyarról.
Maruzs őrnagy szerint a II. világháború legnagyobb tragédiáját túlélő honvédeket nagy tisztelet övezte, külön kasztként kezelték az úgynevezett dóniakat. „Ezek közé a hősök közé tartozik feleségem nagyapja is, ma este mi érte gyújtunk gyertyát.”
Bárány Krisztián