Háromszáz éve született San Francisco megalapítója

Kategória: Közös Értékeink! Találatok: 822

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tarsadalom_junipero_serra.jpgAhogy a családok általában, a ferencesek nyolcszáz éves nagy családja is számon tartja múltbeli eseményeit és elhunyt családtagjait, vagyis a régi idők szerzeteseit. Erre szolgál többek között a ferences rendházakban az úgynevezett necrologium, amely sok száz nevet tartalmaz.

A naptárszerűen szerkesztett, folyamatosan frissített anyagban az év minden napjára jut néhány, azon a napon elhunyt rendtárs, akikről az adatbázis pár soros kis életrajzot is tartalmaz. A szerzetesek napi közös imájuk során mindig felolvassák az aznapi elhunytakról szóló részt. A rend ezen kívül természetesen megemlékezik nem magyar szentjeiről és boldogjairól is naptári ünnepükön, és a ferencesek történetének fontos eseményeiről sem feledkeznek meg.
Az alábbiakban idei kerek évfordulókból szemezgetünk. Háromszáz éve, 1713. november 11-én született Bossányi Szerafin (+1785) hitszónok, újoncmester és teológiai tanár Árva vármegyében. Számos teológiai könyv szerzője, többek között ő írta a Nagy Kathekizmus, azaz Keresztény Oskola című 1786-ban megjelent művet.
Szintén háromszáz éve született a katalán Junipero Serra misszionárius (+1784), aki Mexikóban és Kaliforniában az indiánok között eredményes igehirdető munkát végzett. Kaliforniában keresztény közösségeket (redukciókat) alapított, melyeknek misszionáriusok voltak a vezetői. Juniper atya nagy tudományú, szentéletű ember, az indiánok barátja és igazi felfedező volt, nem hátrált meg a veszélyektől. Egész életében hű volt jelmondatához: „Csak előre, mindig előre, sohasem hátra!” Ő alapította 1776. szeptember 17-én (Szent Ferenc stigmatizációjának ünnepén) San Francisco városát. II. János Pál avatta boldoggá.
A dunántúli ferences rendházak nagy jótevője, Esterházy Pál nádor, költő és zeneszerző pedig háromszáz éve, 1713-ban hunyt el. A kismartoni ferencesek templomában helyezték örök nyugalomra.
Kétszáz éve, 1813-ban született Csángóföldön Petrás Incze János minorita ferences (+1886). Teológiai tanulmányait Egerben végezte. 1834-ben tett szerzetesi fogadalmat, 1836-ban szentelték pappá. Elöljárói misszionáriusként szülőföldjére küldték. 1839-től Pusztina, 1842-től Klézse plébánosa. Néprajzi és nyelvészeti gyűjtőmunkát is végzett, rendszeresen publikált. 73 éves korában betörtek hozzá, halálosan megsebesítették. A szomszéd lelkész még tudott beszélni vele, de Petrás, bár felismerte támadóit, nevüket nem árulta el. Soha nem derült ki, kik és miért gyilkolták meg. 1886-ban hunyt el. A klézsei temető kápolnájában helyezték örök nyugalomra.
Százhúsz éve, 1893-ban a bácskai Szentfülöpön látta meg a napvilágot Király Kelemen (+1978), a 20. század egyik legsokoldalúbb tehetségű ferencese. 1908-ban lépett a rend kapisztránus tartományába, 1916-ban szentelték pappá. 1916–20 között Pécsett, 1921–26-ban Szécsényben újoncmester, majd ugyanitt 1930-ig házfőnök. 1934–37 között Berlinben teljesített szolgálatot. 1939–42-ig Füleken plébános és hitoktató. 1934–44 között az Egység útja c. ökumenikus folyóiratot szerkesztette. 1947-től haláláig amerikai magyar lelkipásztor volt. Számos értékes könyvet írt, többek között a szécsényi rendház történeti monográfiáját. Világháborús naplója, amely Clevelandben jelent meg, izgalmas kordokumentum. Amerikában kitartóan gyűjtötte a kommunisták által üldözött ferencesek sorsára vonatkozó dokumentumokat, tanúvallomásokat, és megírta vértanú rendtársa, Kiss Szaléz életrajzát, ami még ma is csak kéziratban olvasható. Bátor tanulmányban mutatott rá még a negyvenes évek elején a nácizmus keresztényellenességére, és a keresztény egység érdekében végzett munkásságával messze megelőzte korát.
Száz éve, 1913. március 28-án született Vértes Honor (+1979), az utolsó bajai ferences házfőnök. Nevéhez fűződik az 1948-as bajai Mária–napok megszervezése, melynek fő eseménye volt Mindszenty József hercegprímás ünnepi szentmiséje a Szentháromság téren, több mint százezer hívő előtt. Honor atya szereltette be a villanyvilágítást és az első hangosító berendezést a bajai ferences templomba. Legmaradandóbb tette a templom mennyezeti freskóinak elkészíttetése: az alkotó Kontuly Béla.
Szintén száz éve, Pápán született Szólás Ambrus (+1973), aki 1929-ben lépett a mariánus rendtartományba. Érettségi után a teológiát Bécsben végezte. 1937-től a szombathelyi rendi főiskola biblikus tanára, 1943–47-ig Esztergomban gimnáziumi tanár. 1946-ban a ferences gimnázium internátusában tartott rendőrségi házkutatáskor osztálya hálótermének szekrényeiben fegyvereket „találtak”, letartóztatták, kéthavi fogság után szabadon engedték. Külföldre távozott. 1957-ben megalapította a Szent Lászlóról nevezett chilei magyar egyházközséget. 1966-ban visszatért Európába, Kismartonban (Eisenstadt) házfőnök és hittanár volt haláláig.
A Veszprém megyei születésű Szabó Elek (+2001) ferences teológiai tanár is idén lenne száz éves. 1928-ban lépett be a rendbe, 1936-ban Bécsben pappá szentelték. 1938-tól a szombathelyi rendi teológiai főiskola tanára és elöljárója. 1950-től a szombathelyi egyházmegyei hittudományi főiskola tanára, 1953-tól ugyanitt székesegyházi gyóntató. 1957-ben letartóztatták. 1959–67 között „egészségügyi szabadságon”. 1967-től nyugdíjasként a szombathelyi papi otthon lakója, gyóntató a szegyházban. Számos teológiai és rendtörténeti munkát írt.
Hatvanöt éve, 1948. április 18-án szenvedett mártírhalált Lukács Pelbárt Finn-Karélia egyik lágerében. Pelbárt atya egyike a boldoggá avatásra váró hét ferences vértanúnak. Koholt vádak alapján 1946 májusában az akkor Hatvanban szolgáló szerzetest letartóztatatták, ügyét Kiss Szaléz rendtársa államellenes összeesküvési peréhez csatolták. A vád szerint P. Pelbárt volt az összekötő Hatvan és Gyöngyös városa között a szovjetellenes szervezkedésben. A jogi vizsgálat bebizonyította, hogy az ő tanúvallomása is a kommunista szervek által írt szöveg, számtalan ellentmondással. A magyar hatóságok Pelbárt atyát átadták a szovjet bíróságnak, és perét ugyanolyan jogellenes körülmények között tárgyalták, mint P. Szalézét. Tíz év kényszermunkára ítélték, és a Szovjetunióba hurcolták. Betegségét nem kezelték megfelelően, ezért – rabtársai szerint – embertelen kínok között halt meg a lágerben. Halálhírének megérkezte óta vértanúként tisztelik rendtársai.
Szerdahelyi Csongor
Ferences Sajtóközpont
20-775-3366