„Tükröm, tükröm, mondd meg nékem: ki a legjobb szülő?" „Te vagy a legjobb szülő - feleli a tükör -, de mégis van nálad jobb szülő is a világon!"

 

 

 

Szülőnek lenni nehéz, de szép mesterség. Hol tanulható? Mikor és milyen bizonyítványt kapunk belőle? Mikor mondhatjuk, hogy ismerjük csínját-bínját e mesterségnek? A kérdések mindegyikére a gyerekben találjuk meg a választ. Bruno Bettelheim, a neves pszichológus vezette be az „elég jó anya", illetve az „elég jó szülő" fogalmát, hiszen meglehetősen szubjektív és tág fogalom, hogy ki, vagy milyen a jó szülő. Az elég jó azt jelenti: sok szempontból megfelelő, sok szempontból kielégítő a gyerek számára. A szülőség - mint olyan - viszonyfogalom, csak a gyerekkel együtt érvényes. Sokszor tűnik inkább ellentétpárnak, semmint egymás kiegészítőjének. Holott a felnőttnek arra kellene gondolnia, hogy gyereke nélkül nem lehetne szülő. A gyerek ajándéka, hogy szülővé avatja a felnőttet, a szülő ajándéka maga az élet.

„Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, hogyan lehetek jó szülő?" A folyamatnak vannak buktatói, természetes fejlődési, érési fázisai. Fontos, hogy ki honnan, milyen családból jött, milyen szülői mintákat örökölt. Tudatosan ugyanolyan vagy más szeretne-e lenni, mint amilyenek saját szülei voltak.

Az „elég jó szülőséghez" tartozik néhány aranyszabály, amelyet a tapasztalat szült, s ki-ki annyit és úgy hasznosít belőle lelkiismerete, személyisége szerint, amennyit jónak talál. Legfontosabb a szeretet - ez mindenki számára evidens. A gyerek számára szinte az oxigénnel azonos értékű az elfogadó, meleg érzelmi kapcsolat. Amíg kicsi, addig ez teljesen magától értetődik, ám ahogy nő, és vele együtt nőnek a problémák - sokszor háttérbe szorul az amúgy meglévő szeretet. A teljesítménycentrikus, rohanó világban a felnőtteket érő, sokszor elviselhetetlen stressz tovább görgetődik a gyerek felé - lavinaszerűen maga alá temetve a kiszolgáltatott, védtelen kisebbeket. A feldolgozatlan, megoldatlan problémák mögött feszültség, idegesség gyűlik fel, ebből otthon indokolatlan veszekedés, kötekedés lesz. A szülő-gyerek közti érzelmi távolság egyre nő, sokszor szakadékká mélyül. A szeretet esik áldozatul, valami más miatt. S a gyerek elbizonytalanodik, vajon tényleg szeretik-e? A bizonytalanság, a szeretet hiánya egyenlő a megsemmisüléssel. Szélsőséges esetekben ilyenkor mennek világgá, szöknek el vagy követnek el öngyilkosságot a gyerekek.

„A felnőttek néha olyan furcsák" - mondja a Kisherceg. Hiszen a gyerek szemszögéből érthetetlen, hogy ha a felnőttnek valami baja van, akkor miért nem mondja meg egyenesen, türelmet, megértést kérve családjától. "Időt kérek!" Az esetek többségében ez működne... Gyakori megoldás az, amikor az együtt töltött idő hiányát, a szeretetet ajándékokkal próbálják meg kiváltani, megvásárolni. A szülő maga helyett ad valami kézzelfoghatót, s ezzel észrevétlenül vezeti bele a gyereket az eldobható, felcserélhető értékekkel teli fogyasztói társadalomba, egy "mintha" virtuális világba.

Hasonló aranyszabály a türelem. Ezt a gyerekeken keményen behajtjuk, ha például testvérek közötti konfliktusról, vagy bármilyen, gyerekközösségben fellépő problémáról van szó. A felnőtt, a szülő, a tanár rögtön lecsap, magas lóról türelemre, megértésre intve a résztvevőket. Azt nemigen veszik tudomásul a felnőttek, hogy milyen példát lát, hall a gyerek a szűkebb vagy tágabb környezetében akár családi, akár munkahelyi, akár politikai viszályokról van szó. Illúzió csupán, hogy ezt eltitkolhatjuk előlük. A felnőtt világ megoldásai közt kevés jó példát látni.

"Te vagy az idősebb, neked kell okosabbnak lenni!" - szól a megmásíthatatlan ítélet. Csak a szülőre, mint rangidősre(!) nem vonatkozik ez? A szülő, mint első az egyenlők között, sokszor olyan jogokat követel magának, amit a gyerek esetében nem ismer el. Janikovszky Éva kedvesen, humorral figurázza ki "Ha én felnőtt volnék" című könyvében ezt az emberi gyengeséget.

Apropó gyengeség - a harmadik aranyszabály. Egy felnőtt se ringassa magát abban a tévhitben, hogy a gyerekek nem ismerik rossz tulajdonságait, nem látják pontosan gyarlóságait. Ezeket jobb beismerni, mint tagadni. Ha valaki elég bátor ahhoz, hogy előnytelen tulajdonságait elvállalja, biztos, hogy igazán tekintéllyé válik gyereke szemében. Míg ha a saját maga kreálta piedesztálra áll, könnyen meginoghat a talaj alatta.

Legfontosabb tehát: a szeretet, a türelem, a biztonság, amely a szó valódi értelmében elemi tápszer a léleknek, s ezen keresztül előfeltétele a kiegyensúlyozott, harmonikus személyiségfejlődésnek.

S mi lehetne más a szülő, a nevelés célja, mint boldog, élni tudó, életképes gyerekemberek szárnyrabocsátása?!

hazipatika.com