Márton Áron tudta, mi a nevelés és az iskola. Fiatal pap korától mindenütt
részt vett a nevelésben és az iskolai életben. Már Kolozsváron, ahol egyetemi
lelkész, majd plébános volt, egyenesen a nevelés és az iskolakérdés szellemi
irányítójává nőtte ki magát. Alig lett püspök, már tisztában volt a nevelés
és az iskolák teljes problematikájával.
(A húsz éve elhunyt Márton Áron
emlékére)
1. Püspök az iskolában
Márton Áron tudta, mi a nevelés és az iskola. Fiatal pap korától mindenütt
részt vett a nevelésben és az iskolai életben. Már Kolozsváron, ahol egyetemi
lelkész, majd plébános volt, egyenesen a nevelés és az iskolakérdés szellemi
irányítójává nőtte ki magát. Alig lett püspök, már tisztában volt a nevelés
és az iskolák teljes problematikájával. Az Egyházmegyei Tanács 1939. november
16-i ülésén, amelyen megyéspüspöki minőségben első ízben vett részt, arról
tett tanúságot, hogy ismeri az iskola minden gondját. Tudta, hogy
Trianon óta Erdélyben a templom és az iskola nem csupán pedagógiai vagy
vallási kérdés, hanem az erdélyi magyarság megmaradásának is a kulcskérdése.
Már elődje, Majláth püspök úr, akinek ajándékozó szívét különösen élvezte
az iskolaügy és a nevelés, határozottan küzdött az iskoláért, jóságát más
ajkú emberekkel is éreztette. Az Egyház felfogása értelmében ragaszkodott
az iskolákhoz a körömszakadtáig. Most Áron püspök készített számvetést:
1921-ben 45000 volt az elemi iskolások száma, mely 1939-ben 14897-re csökkent.
A katolikus iskolák látogatottsága tehát húsz év alatt 70%-kal csökkent.
Megállapította, hogy gyermekeinknek mindössze 25%-a jár katolikus iskolába.
Nem vádolt senkit kötelességmulasztással, megállapította, hogy akadtak
hősi példák is, akik mint a felbolydult hangyaboly védekeztek a veszély
láttán, mindig oda összpontosítva, ahol nagyobb volt a támadás. A két háború
között viszont a mindenkori kormány mindent megtett, hogy lehetetlenné
tegye az egyházak és az általuk fenntartott magyar nyelvű iskolák működését.
Földkisajátítás címén megnyirbálták a nevelési alapjaink vagyonát, a kiosztásnál
pedig megfeledkeztek a föld nélküli híveinkről. A kolozsvári román egyetem
egyik tanára nevét azzal tette nevezetessé, hogy nehézségeket támasztott
és harcot indított a katolikus intézményeink ellen. E tárgyban írt munkái
tanúskodnak a kisebbségi sorsra jutott népünk ellen folytatott módszeres
támadásokról. A tanköteles gyermekek 65-70 %-a olyan állami iskolába kényszerült
járni, ahol anyanyelvén írni és olvasni sem tanulhatott meg. Ugyanakkor
a megmaradt 30-35%-ért minden év elején - a célzatosan emelt
akadályok folyton szaporodó sora miatt szinte minden egyes gyermekért
külön meg kellett küzdeni, hogy beírassák, és anyanyelvén taníthassák saját
iskoláikban, amelyektől az állam a támogatást következetesen megtagadta.
Az ellenőrzés viszont annál szigorúbb volt. A katolikus iskolák állami
felügyeletében olyan ellenséges szellem uralkodott, hogy a tanítók, tanárok
és diákok egyaránt ki voltak téve a zaklatásoknak és az idegfeszültségeknek.
A tanárok és a tanítók a megtűrt közhivatalnokokkal a nyelvvizsgák megszégyenítő
vesszőfutásának voltak alávetve. Papjaink közül sokan megismerték a börtönt.
Ennek ellenére a tanítók vállalták a nélkülözéseket is. A középiskolákkal
kapcsolatban látja, hogy nem mind azok tanulnak itten, akik a legrátermettebbek,
hanem akik közel laknak a városi iskolákhoz vagy éppenséggel anyagilag
meg tudják engedni maguknak.
-
1.3 A népéért aggódó pedagógus
Figyelmeztetett a középiskola céljára, hogy mindenütt az általános műveltséget
közvetíti és felkészíti tanulóit a felsőbb tanulmányokra. A többségi nép
elbírja a diplomákkal ellátott középszerűek nagyobb tömegét; a kisebbségi
helyzetben azonban a középszerűek rászabadítása a vezető helyekre nemzeti
katasztrófát jelent. A kisebbségi nép fiainak mindenütt versenyt kell állniuk
a beleszületettekkel és a kiváltságosokkal, azonkívül pedig többletmunkát
kell vállalniuk lehetőségeikhez mérten a politikában, a társadalomban,
az egyházban. Ezért érdekelt az erdélyi katolikus iskola abban, hogy felkutassa
a legtehetségesebb gyermekeket, és elitképzéssel is foglalkozzon. Tudta,
hogy a tehetség egymagában nem elég. A katolikus iskolának az információ
átadáson túlmenően hangsúlyt kell fektetnie a nevelésre. A második világháborút
követően a vad pusztítás erkölcse került hatalomra. A hullafoltok nálunk
is mindenütt felütődtek. A gyermekek vallásos nevelésére már nem gondol
a szülő, és az iskolai hitoktatás ellen is már hangok hallatszanak.
. Az iskola falait megmérgezte a gyűlölet, de nem is a mi népünk szellemét
sugározták. A jóra és a szépre fogékony emberpalántákat és a serdülő ifjúságot
szeretet helyett ellenséges indulatokra, más nyelvű és hitű emberek lebecsülésére
és megvetésére bujtatták fel.
-
1.4 Európai és keresztény nevelést az iskolákba
A nevelés az, ami változtathat ezen a keserves helyzeten . Az iskolák tekintetében
is a Nyugat kipróbált gyakorlatához fordult. Az irigyelt angol világbirodalom
legtöbb nagy embere a híres, úgynevezett nyilvános iskolákból (public school)
kerül ki már századok óta. E nagy múltú intézetek nevelési szelleme az
ismeretek gyömöszölése helyett, amit nálunk úgy erőszakolnak, a jellem
alakítását teszi az első helyre, az akarat edzését, a tettre való készség
és a felelősségérzet fölébresztését és tudatosítását sugalmazza.
A püspök -bár az angol nyilvános iskolák eszményét követi Erdélyben
az egyházi iskolákban látta azt az intézményt, amely az angol eszményt
megvalósítaná.
A nevelés világnézeti kérdés. Bár azokban az időkben a liberalizmus
kikezdte a nevelés világnézeti alapjait, megállapította, hogy a nevelés
mégis világnézeti alapokon nyugszik. Igaz, a vallás nem csupán egy világnézet,
határai túlmutatnak azon. A vallás lényege az Istennel való személyes kapcsolaton
alapszik. A pedagógia ugyan független tudomány, de a nevelés mégsem térhet
ki a világnézeti kérdés elől. Az egyház a történelem folyamán bizonyított
a nevelés terén is. Az erdélyi kereszténység évezredes múltja arra figyelmeztet,
hogy népünk mindenképpen csak ezekből a gyökerekből képes újjászületni. Mindazt, amit ma nyugati szellemnek, műveltségnek, megnemesített emberi
lelkiismeretnek nevezünk, az Egyház teremtette meg .A kultúrát zavaros
forrásokból kínálgatják. Az élet csatazajos mezején négy világnézet is
harcol az élet irányításáért: a liberalizmus, a bolsevizmus, a fasizmus
és a katolicizmus. Ha az erdélyi szempontokat vesszük figyelembe, iskoláink
a fenntartó szándékából alapvetően a keresztény világnézet szolgálatában
állnak, de a létében fenyegetett magyar katolikus közösség legtermészetesebb
követelése is az, hogy iskolái a jövő nemzedéknek adják meg azt a tájékoztatást,
és lelkében hívják elő azokat az erőket, amelyek egy nép életének és értékeinek
nemcsak a megmentésére, hanem a továbbfejlesztésére is képesek.
-
1. 5 Álljon az iskola a kisebbségi sors szolgálatába!
A másik aggodalom, amely közvéleményünket nyugtalanítja, népünk helyzete
és sorsa. Jövőnk zálogának kellene lennie, s hangos panaszok sírják elénk
a szomorú tényeket, hogy tömbös egybeverődés helyett végzetes hullással
omlik széjjel. A kérdésben a püspököt három tény is foglalkoztatta:
az elnéptelenedés, a megmaradás és az együttélés. Az elnémult harangok
üzenetében felpanaszolta népünk tragédiáját: az ősi szállások üresek, a
templom harangja már csak más nép fiait hívhatja istentiszteletre, nemsokára nincs kit nevelni. A helyzeten nem a hangos magyarkodás vagy a struccpolitika
fog segíteni, hanem a nevelés és az iskola. Az önző, önmagának való nemzedék
helyett új nemzedéknek kell jönnie. Az iskola mutassa be a padjaiban ülő
nép fiának, hogy a keresztény erkölcsök úgy épülnek bele földi, kisebbségi
életünkbe, mint az építészet törvényei az építésbe, vagy a gyökérből kiinduló
nedvkeringés a növény életébe. Az élet acélbordázatát földöntúlról származó
törvények alkotják. Ezért mondta -- iskoláinkra vár a szép
feladat nagyobb része, hogy a kezükön átmenő nemzedékek nevelésével népünket
mind egyedeiben, mind pedig közösségében versenyképesen előkészítsék a
létéért folytatott harcra. Nemcsak a kisebbségi, a többségi kérdésben
is keresztény megoldást javasolt. A keresztény erkölcs és hitünk parancsa,
hogy a más nyelvű emberben is a testvért lássuk. Ezt a tételét össze tudta
egyeztetni kisebbség- és iskolapolitikájával is. Hogy a békés együttélés
lehetséges legyen, első feladatnak látszik a lelki és erkölcsi alap helyreállítása,
minek a legjobb helye az iskola. A nevelés állandó vezérelvként tűzze maga
elé, és következetes munkával gyökereztesse meg a felnövekvő nemzedékek
lelkében, hogy az igazmondás, az igazságosság, udvariasság, a jóravaló
készség és a testvéri szeretet mindig kötelező erény, és főképp az minden
más nyelvű, hitű emberrel szemben. Mindennek megvalósításában
kulcsszerepe van a nevelésnek, melynek boltozata az iskolai nevelés. A
hitvallásos iskolák kiállották az idők próbáját, tanúságot tettek mind
a nemzetszolgálatukról, mind a kereszténységhez való hűségükről.
Ezért meg kell védenünk azokat bátor kiállással és fegyelmezettséggel,
írta körlevelében. Tisztelendő papjaimat és híveimet pedig felhívom,
hogy iskoláink és nevelőszemélyzetünk megsegítését elsőrendű és parancsoló
kötelességnek tekintsék Bár bevallotta, hogy az állandó támadás
és a közelmúlt viszontagságai miatt nincs tisztázva és meghatározva a katolikus
iskolák konkrét feladata. Mégis meg volt győződve a katolikus pedagógia
időszerűségéről.
2. A kiszélesített iskola
Áron püspök szerette népét, egyházát, hazáját. Terve volt, hogy a két világégést
és az azokat követő erkölcsi nyomort átélt kis erdélyi népet a kereszténység
hajójában megmentse a művelt Európa számára. Ebben a törekvésében elment
a végsőkig. Látta, hogy nem elég a siránkozás és a történtek fölötti kesergés:
a munkát el kell kezdeni, mégpedig azonnal és tervszerűen. E tervének sínpárja
a templom és az iskola volt. A templomban erkölcsileg akarta szelídíteni
a nemzeti katasztrófától megriadt népét, a kiszélesített iskolában, a népnevelési
programjában az európai kultúra útjára akarta visszavezetni Szent István
maroknyi nemzetét. Kik ezek az emberek? Elsősorban egyházmegyéje, a saját
szülőföldjén hontalanná és idegenségbe jutott vérei, akiknek nem csupán
hazáját, iskoláját sodorta magával az áradat, de édes anyanyelvük, hitük,
kultúrájuk is a politikai tárgyalások asztalára került. Ezen túl jól tudta
- és gyakran gondolt a nagy püspök rájuk -, hogy ott vannak a Kárpátokon
kívül élő moldvai csángók is, akik még inkább szenvednek a mostohaságban: vannak messzi területek, ahol csak imitt-amott, nagy távolságokra, valamelyik
völgyben eldugva, vagy helység szerényebb pontján meghúzódva áll egy katolikus
templomocska, amely öt - tíz, sőt több egyházközségbe szétszórt kicsiny
nyáj fölött őrködik. Ezek is édestestvéreink, mostohasorsban, elhagyatva,
veszélyek közé kidobva. Megható, hogy hitükhöz ragaszkodnak, a szervezettség,
közösség és tömeges együttlét megtartó ereje nélkül is kitartanak. Kötelességünk,
hogy utánuk menjünk, tervszerű, alapos gondozásba vegyük őket, hogy megérezzék
a nagy testvéri közösség erejét, szeretetét, és megteljenek bizalommal,
s büszkén vallják és tartsák mindazt, amit apáiktól kaptak. Itt
a nagy püspök minden bizonnyal a szórványmagyarságra és a csángómagyarokra
gondolt. Felelősnek érezte magát értük is. Tudta, hogy másokban nem reménykedhetünk: a saját sorsunkat magunk kovácsoljuk, az élettől csak annyi kegyre számíthatunk,
amennyit tőle makacs kitartással, céltudatos és szívós munkával kikényszerítünk.
Áron püspöknek nem csupán a tanuló ifjúság nevelése volt fontos, hanem
a szüleiké is. A szülők nélküli iskolai nevelés mesterséges ráadás, ha
azt a gyermek otthonában a család nem igazolja és folytatja tovább. Ezért
a felnőttek nevelése is döntő horderejű feladat. Az ifjúság erkölcsi züllésének
is itt van a gyökere. Panaszkodunk újabban elég sűrűn - hogy népünk
elmaradott és rossz, hogy különösen az ifjúság elveszítette az apák tisztes
erkölcsi érzékét, faji és keresztény tájékozódó képességét. Romlik s az
ősök hagyományaihoz mind hűtlenebb lesz. Gyökértelenül, a vallásos talajból
kiszakadva, romboló eszmék hátán a romlás lejtője felé sodródik.
De hát lehetne másként? Az akkori ifjúság a háború véres esztendeiben
lépett a világba. Apja kínt verekedett a nagy mészárszék valamelyik frontján.
Az iskola háborús iskola volt s itthon háborús, megbomlott erkölcsök. Szülői
felügyelet és rendes oktatás nélkül kezdte az öntudatos életet.
De ha mindezek meg is lettek volna, mi lehetne belőlük, ha most, amikor
még a jellem és a lelki alkat nincs kiformálódva bennük, magukra hagyjuk
őket? Foglalkozni kell velük. A Templom és iskola című írásában Erdély
figyelmét a kereszténységben és az európai kultúra tekintetében nagyobb
jártassággal és mélyebb kereszténységgel rendelkező Nyugatra, Dánia példájára,
a népművelés hazájára terelte, ahol a világon elsőnek honosították meg
a népművelést a társadalom és a nemzet kulturális életében. Dánia értette
meg először, hogy azok az erkölcsi és tárgyi ismeretek, amelyeket egy gyermek
14 éves koráig, az elemi iskola elvégzéséig megtanul nem elégségesek ahhoz,
hogy mint felnőtt ember ? éljen bár a legegyszerűbb életkörülmények
között is ? akár az egyéni, akár a társadalmi élet feladatteljes útjain
a családját vagy a társadalmat megfelelőképpen szolgálni tudja.
-
2.3 Egy európai intézmény Erdélybe ültetése
A dániai népművelés Nicolai Frederik Severin Grundtvigtól (1783-1872),
a nagy dán püspöktől származik, aki haladó művelődéspolitikai munkásságával
nemcsak a skandináv államok mai magas színvonalú népműveltségének, gazdasági
és szociális jólétének alapját vetette meg, hanem az egész világ haladó
nemzeteinek népművelési törekvéseit is megtermékenyítette s új utakra terelte.
Grundtvig püspököt az a felismerése vezette a népfőiskola megalapításának
gondolatához, hogy Dánia nemzeti élete ellanyhult és válságba került. Az
értelmiség szégyellte a dán nyelv pallérozatlanságát s németül beszélt.
A dán középiskola nem terelte a műveltebb középosztály figyelmét a dán
nemzet sorsdöntő problémáira, s az a műveltség, amit adott, nem a dán nemzeti
szellemből sarjadt, nem a dán nép kultúrájából táplálkozott. Látta,
hogy a széles néprétegeknek, a dán nemzetnek, olyan új művelődési eszményre
van szüksége, amely visszhangra talál minden dán lélekben, s amely testvéri
közösségbe fűzi a széles néprétegeket a felettük álló társadalmi osztályokkal.
Grundtvig elsősorban a dán nyelv tiszteletét és szeretetét oltotta bele
honfitársaiba. A dán irodalomból és a dán néphagyományokból kihámozta a
dán eszményt, az ideális dán embert. Megcsillantotta előttük a dán néplélek
szépségeit, erényeit, jó és rossz hajlamait, amelyek egy-egy dán író, tudós,
felfedező életében sűrűsödtek össze. Grundtvig a 18 éven felüli dánok
iskolájává tette meg a népfőiskolát, mely nem adott semmiféle diplomát,
sokkal magasabb célokat tűzött eléje: az általános emberi és nemzeti kultúra
megalapozását, hogy a népfőiskolából az eke szarvához, a műhelybe
vagy a családi életbe visszatérő emberek azon a helyen s abban a
munkakörben, ahová a sors őket küldte, emberibb életet éljenek a nemzeti
közösség javára és szolgálatában. Amikor a dánok a népfőiskola kapuit elhagyták,
megpillantották a maguk és nemzetük nyomorát. A tettre felajzott
lelkek nem tétlenkedhettek már, elhatározták, hogy életük sarokpontja a
tisztesség, a becsület és a hit lesz, mellette pedig az összefogás a haladásra,
egy szebb és boldogabb jövő kiépítése érdekében. Megtanultak helyesen és
szakszerűen gazdálkodni, a terményeket szövetkezve értékesíteni, a közügyekben
önzetlen szolgálatot vállalni. A föld termőerejét megsokszorozták, a hozadékból
fajállatokat szereztek be, villanytelepeket létesítettek, utakat építettek,
falvaikat vízvezetékkel látták el, berendezkedtek a földterületek gépes
megmunkálására. A főiskolára vissza-visszatértek, ahol megfürösztötték
magukat az eszmék tisztaságában. Így lett Dánia a világ egyik leggazdagabb,
legrendezettebb és legműveltebb állama.
3. Következtetések
-
3. 1 Keresztény iskolapolitikájának modernsége és időszerűsége
Amint láttuk, Márton Áron iskolapolitikájának központi gondolata az oktatás
és a nevelés európai szellemben történő modellálása, mely nála a kulturáltabb
és a kereszténységben nagyobb tapasztalatokkal rendelkező Nyugat intézményeinek
az erdélyi meghonosítását, transzplantálását jelenti, szolgálja kisebbségi
létünk megmaradását és továbbfejlődését, az együtt élő népekkel való keresztény
szellemben történő kiengesztelődést és nem csak egyirányú barátságot vagy
megalkuvást. Ha tekintetbe vesszük a kor ideológiai és politikai törekvéseit,
melyek még a művelt Nyugat világában is zavarosak voltak, megállapíthatjuk,
hogy az erdélyi pap, később püspök egyház- és iskolapolitikája ha nem is konkrét megfogalmazásban - megelőzte és előre jelezte azt, amit
Robert Schuman francia külügyminiszter csak később (1950 május 9-én) dolgozott
ki, és hirdetett meg az európai népek keresztény alapon megvalósítandó
testvériségéről és konfliktusmegoldó együttműködéséről. Márton Áron
ebben a tekintetben is próféta volt és modern.
Márton Áron ezeket a ma is időszerű eszméket tette magáévá, amikor megkezdte
az Erdély-szintű népművelési mozgalmát, sürgette a népnevelést. Ő maga
személyes példával járt elöl, György Lajossal még fiatal korában (1933-ban)
megalapította az Erdélyi Iskola című folyóiratot, mely kiszélesített iskolájának
katedrája volt. Ennek a folyóiratnak első számában vetette föl a
népművelés feladatának gondolatát, és foglalta össze annak lényegét.
Erdélyt és az erdélyi magyarságot Európa szintjére szerette volna emelni,
népét európai szellemben nevelni. Nem rajta múlott, hogy tervei nem valósulhattak
meg. Annyi bizonyos, hogy ő közelhozta a gondolatot és megmutatta a ma
is aktuális utat. Rajtunk múlik, hogy elindulunk-e és tovább megyünk-e
rajta?
Baróti László-Sándor