A kisebbrendűségi érzés feloldása

Kategória: Pszichológia Találatok: 3070

A lélekelemzés, a psychoanalízis egyik jelentős képviselője Adler. Szerinte az ember legalapvetőbb ösztöne, hogy megbecsüli önmagát és kívánja, hogy mások is elismerjék. Ezt nevezi ő „érvényesülési vágynak”. Ámde sokan gyermek vagy kamaszkorban átéltek olyan élményeket, amelyek ezzel ellentétesek: csalódás, kudarc stb. Ha ezeket a megszégyenüléseket magukba fojtották, tudat alá szorították, ott titkos gócokká, traumákká alakultak. Miattuk az ember kisebbrendűnek, csökkent értékűnek tartja magát. A lélekbúvárok felszínre hozzák a lelki sebeket és próbálják gyógyítani.

Akik a mai evangéliumot felületesen hallgatják, azt képzelik, hogy Jézus ezt az érzést akarta beleszuggerálni híveibe: tartsák mindenkinél értéktelenebbnek magukat, foglalják el mindenütt az utolsó helyeket.

Pedig épp ellenkezőleg: Jézus ennek a csökkentrendűségi érzésnek hatásos orvosságát ajánlja és gyógyításának eredményes módját tárja fel az évközi 22. vasárnap evangéliumi részletében.

 

Okai.

– Származhat testi hibából: sántít valaki, csúnya, túlságosan alacsony. Ezek miatt nem érzi magát másokkal egyenrangúnak.

– Rossz iskolai élmény, kudarc, felsülés is előidézheti: tanár: „na fiam, úgysem tudod megoldani, de azért menj ki a táblához”, vagy nagyapa unokája minden próbálkozására: „nem lesz abból semmi”.

– Alacsony sorból való származás. Még Beethovennek is fájt, hogy nemesi származásának hiányát éreztették vele.

De hát mi most nem pszichológiaórán vagyunk, hanem templomban. Itt azt keressük, milyen lelki károk származhatnak ezekből.

 

Veszedelmei.

A kudarcot átélt ember kevesebbnek, kisebbnek, értéktelenebbnek tartja magát.

Bátortalanság tölti el. A félszeg állandóan azon töpreng, mit szólnak ehhez mások. Elbizonytalanodik: soha nem mer dönteni. Azt nézi, hogyan járhat az emberek kedvében. Nem meri sajátvéleményét hangoztatni. Mindig az a véleménye, mint akivel éppen beszél.

Túlkompenzálás. Érzi, hogy kicsi, ezért hangosan hirdeti magáról, hogy nagy. Gyenge, ezért azt kiabálja, hogy erős. Tehetségtelen, ezért csöpp tudását fitogtatja.

Gátlástalanság. Minden osztályban akad egy-két „szörnyű gyerek”, aki verekszik, randalírozik. Minden áron fel akarja magára hívni a figyelmet. Tehetségével, ügyességével nem tudja, hát tűrhetetlen viselkedésével próbálja. Ezek tévutak.

A kisebbrendűségből nem vezetnek ki.

 

Terápia.

Receptre felírható gyógyszer nincs. De két tényező elősegíti a gyógyulást:

Elfogadás. Az ember fogadja el saját magát olyannak, amilyen. Korlátait is. Azt, hogy nem tökéletes lény. Nem lehet minden gyermek egyszerre kitűnő tanuló, eltornász, előénekes, szépségkirálynő, technikai zseni és nyelvtehetség. De a felnőtt is elégedjék meg annyi talentummal, amennyit az úristentől kapott és azokat akarja kifejleszteni. Ne akarjon minden áron emberfölötti ember lenni: Übermensch. Nehogy a végén emberalatti emberré süllyedjen: Untermensch-é.

Igazi alázatosság. Vigyázat! A szolgalelkűség, a meghunyászkodás, az alázatoskodás. Az nem erény!

 

Mit jelent alázatosnak lenni?

– Elismerem kicsinységemet a világhoz képest. Mai csillagászati ismereteink alapján törpék vagyunk a kozmoszhoz képest. Nagy ez a világ és benne oly csepp az ember.

– Elfogadom gyengeségemet embertársaimhoz képest. Egy amerikai kisvárosban valaki névtelen levelet adott fel ezzel a címzéssel: „A város legértéktelenebb ügyvédjének. Helyben.” A postásélvezte a helyzetet és egymás után látogatta az ügyvédeket. Mind fölháborodva továbbküldte a következőnek. A tizenkettedik volt olyan alázatos, hogy átvette. Amikor felbontotta, egy százdollárost talált benne a következő szöveggel: „Gratulálok. Ön korántsem olyan értéktelen, mint kollégái képzelik.” Ha igazán megismerjük magunkat, akkor nem tartjuk jobbnak, okosabbnak, különbnek személyünket másoknál. Ez békét, nyugalmat áraszt a szívbe. A gőgös ember viszont nyugtalan. Mert folyton retteg, hogy lehull róla az álarc és meglátják szánalmas valóságát. Tudósnak mutatta magát, aztán kiderült, hogy ostoba. Kiharcolt egy pozíciót, aztán kisült, hogy nem ért hozzá. Fölényeskedett, s aztán a cselekvésben tehetetlennek bizonyult. Tele lesz keserűséggel, mert mások megelőzték. Van, aki belebetegszi ebbe. Az alázatosság azonban megóv az irigységtől, féltékenységtől, keserűségtől. Lelkét elönti a béke és az öröm.

– Minden értékemet Istennek tulajdonítom. Amikor Haydn Teremtés oratóriumának ősbemutatója után felhangzott a fergeteges taps, a művész könnyes szemmel az égre mutatott: „Nem tőlem származott, hanem onnan felülről!”

Megszerzése.

– Nem lehet rá törekedni. Ez az egyetlen erény, amelyet nem tűzhetünk célul lelki törekvésünk elé. Mert akkor máris önmagunkat állítottuk a középpontba. Akkor hát semmit sem tehetünk megszerzéséért? De igen!

– Imádkozom érte. Kérem Istentől. Gyakori fohászom legyen: „Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívemet a te Szent Szíved szerint.”

Ady is ezért könyörgött: Nyilazott Napod tüzes hője, / Nem volt enyhülésem, Uram, / S felhődből rámpermetezett / Alázatosság langy esője, // Nézd, ahogyan fejem lehajtom, / Szánom minden dölyföm, Uram, / S ha van még bennem gőg-erő, / Szívemmel együtt kiszakajtom. // Szeretnék mindent odaadni / Nagy, szent személyednek, Uram, / S szeretnék minden percemben / Nagyon, nagyon megaláztatni. (Ady: Alázatosság langy esője) Ámen.

Hajnal Róbert/Magyar Kurír