Összefogás a féldomborművek megtalálásáért

Nyomtatás

 

„Hajtóvadászat” indult a csíksomlyói Kissomlyó-hegy nyugati oldalán lévő Jézus-hágó stációinak rongálói ellen. A keresztút állomásairól lefeszített féldomborművek még nem kerültek elő, a rendőrség több osztályát is mozgósította a megtalálásukért. Az akcióhoz önkéntes segítők és különböző szervezetek is csatlakoztak.

A műemlékvédelmi övezetbe tartozó keresztúti állomások hiányzó plakettjeire délután egy fiatalember hívta fel Urbán Erik ferences szerzetesnek, a csíksomlyói kegytemplom igazgatójának a figyelmét, aki először félreértésre gyanakodva terepszemlét tartott, majd a körülményeket látva feljelentést tett a rendőrségen.
A nyomozócsoport hétfőn délelőtt tartotta a helyszínelést és dokumentálódást a fenyőerdő közötti csapás meredek hegyoldalán, ekkor derült fény arra, hogy a korábban összeszámolt hét helyett összesen nyolc fém domborművet tulajdonítottak el. A nyolcadik, Salvator-kápolna közelében lévő, tizenegyes számú stáció plakettje alatt korábban márványból készült műalkotás volt, az első, hétvégi szemrevételezéskor ezért nem számolták bele az „összkárba”.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre elmondta, a rongálás – anyagiakban nem mérhető – súlyosságával arányosan vetették be a különböző osztályok embereit annak érdekében, hogy minél hamarabb visszaszolgáltathassák a műalkotásokat. A bűnügyi nyomozócsoport mellett a közbiztonsági járőrszolgálat és a csendőrség is kiveszi a részét a keresésből, sőt a különböző – gyakran törvénytelenül működő – színesfémbegyűjtő-központok átfésülésébe számtalan önkéntes és több civil szervezet is besegít.
„Egy szűkülő gyanúsítotti körünk már van, de jelenleg még a tolvajok elfogásánál is fontosabb, hogy az eszmei értékük szempontjából felbecsülhetetlen domborműveket előkerítsük” – tájékoztatott a szóvivő. Az elkövetők – amennyiben sikerül őket elfogni – háromtól tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.
Időközben a ferencesek már tanácskoztak arról, mit tehetnének abban az esetben, ha a plaketteknek végleg nyomuk veszett. „Nem kis munkáról van szó, meg kell fontolni, hogy mivel lehet azokat helyettesíteni, illetve szakemberekkel is egyeztetni kell” – tudtuk meg Urbán Erik atyától. A szerzetesek szerint mindenképpen időtálló anyagra van szükség, olyanra, ami nem vonzó a tolvajok számára.
Pinti Attila/www.szekelyhon.ro