Városvégi,
elegáns, modern épületben mûködik Gyergyószentmiklóson a Szent Erzsébet
Öregotthon, amely közel 140 idős embernek nyújt békés hajlékot életük
alkonyán. A kényelmes, sok esetben otthonról hozott személyes
tárgyakkal berendezett szobákban igyekeznek úgy elhelyezni a lakókat,
hogy lehetőleg mindenkinek olyan személy legyen a lakótársa, akivel
leginkább talál a szó.
„Fontos ez, hiszen időskorban érzékenyebbek, sértődékenyebbek és őszintébbek az emberek, előfordul, hogy különösebb szándékosság nélkül bántják meg a másikat" – magyarázza Laczkó-Angi Éva szociális munkás, akinek az újév első munkanapján az első legfontosabb teendője az volt, hogy elegyengesse a szilveszteri buli alkalmával keletkezett nézeteltéréseket. A gondok természetesen, mint minden tisztességes nagycsaládban, az apróságokból adódtak. Olyasmikből, hogy valaki éppen ott állt, ahol nem kellett volna, vagy mondandóját esetleg nem olyan hangszínnel adta elő, ahogy a másik fülének kedves lett volna. Nagyjából ezek voltak a legnagyobb problémák a Szent Erzsébet Öregotthonban szilveszter éjszakáján. Amúgy zajlott az élet a megszokott medrében, a szilveszteri mulatság előkészítése mellett a személyzet már délelőtt ünnepi fogadás keretében elbúcsúzott a lakóktól és az óévtől.
„Gyönyörû szép beszédet mondott az igazgató, külön-külön mindenkivel kezet fogott, és boldog újévet kívánt" – fejtegette a 78 éves Düntzer Kató néni, aki közben örömmel mutatta meg azt a levelet, amelyben Traian Bãsescu államelnök kívánt neki boldog új esztendőt. Kató néni egyébként széleskörû levelezést folytat számtalan ismerősével és a Németországban élő gyermekeivel. Az államelnökkel a választások óta van levelező viszonyban, amikor gratulált a sikerhez. Azóta már tizenegy levelet kapott az államelnöki kabinettől különféle ünnepek alkalmából. Aztán képeket szed elő, büszkén mutatja a távol élő gyermekeit és unokáit, akik minden második nap felhívják telefonon édesanyjukat, de látogatóba csupán évente egyszer tudnak eljönni Németországból. Albumnézegetés közben Kató néni titkos vágyát is felfedi: csak még egyszer szeretné életben látni a több mint ötven évvel ezelőtti ifjúkori szerelmét, Zoltánt, akit annak idején a szekuritáté hurcolt el.
Egyébként az intézményben kétszer is megülték a szilvesztert: először délelőtt a személyzettel, majd éjfél környékén a szolgálatos asszisztensnővel és a két ápolóval. Mindkét alkalommal volt sütemény és egy pohárkányi bor, éjfélkor, a közel másfél órás „mulatság" idején pedig pezsgőt is bontottak. „Zene volt, és aki tudott táncolt is" – magyarázta a hatvanéves Kémenes István bácsi, aki kulcsfigurája az otthonban zajló életnek. Ottjártunkkor is már „szolgálatban volt", hiszen ő a boltos az intézmény alagsorában mûködő kis üzletben. Mint kiderült, csekély honoráriumért látja el a boltosi teendőket, ráadásul legkevésbé érdekli a munkája utáni jövedelem. István bácsinak sokkal inkább az számít, hogy segíthesse, és olykor-olykor egy kis csokoládéval édesíthesse lakótársai életét. „A csokoládék miatt szokott elúszni legtöbbször a kéthavi leltározások alkalmával a honorárium" – fejtegeti István bácsi, aki egyébként a „hiteles információ-szolgálatot" is ellátja az otthonban. Amíg beszélgetünk a közel százéves Bella nénit tolja be egyik társa tolókocsiban, ásványvizet vásárolnak. Bella néni ágyban töltötte a szilvesztert, de hallotta hírét, hogy jó mulatság volt.
Aztán járókeretes nénike érkezik, pénzt váltatni, közben István bácsitól érdeklődik, mikor jönnek a papok házszentelni. „Egy kis aprópénzt akarok adni a ministráns fiúcskáknak" – magyarázza a néni, szemében pedig „az adni nagyobb öröm, mint kapni" pajkos lángocskája csillog. István bácsi a feltett kérdésre készséges válasszal szolgál: „az utcai papok jönnek a főplébániáról ma vagy talán holnap, amikor ideérnek". Ugyancsak tőle tudjuk meg, hogy az intézményben élő pap bácsik idén már nem vállalták a házszentelést, mert már túlságosan fárasztó lenne számukra végigjárni a számtalan szobát. Némi szomorúsággal a hangjában, de beletörődéssel fejtegeti a bácsi, hogy az éjféli misét sem tudták már bevállalni az intézményben élő idős papok. „Pedig milyen szép volt régebb, amikor gyakrabban miséztek, és minden pénteken eljártak a betegekhez gyóntatni és egy kicsit beszélgetni" – fejtegeti István bácsi méla beletörődéssel, és azt is hozzáfûzi, hogy most a plébániai „kispapok" látják el ezeket a teendőket.
Aztán hirtelen magyarázni kezdi, hogy ő bizony még a Mária Rádiónak is tudósít alkalomadtán. Szilveszterkor is élőben kapcsolták, az otthonban zajló mulatságról kellett beszámolnia. Fáradozását két Mária Rádió jelvényes pólóval és egy szép szenténekes „CD-kazettával" jutalmazták. „Az volt a kérése a szerkesztőnek, hogy az énekeket játsszuk majd le az otthon lakóinak" – magyarázza István bácsi, akinek többször is jelent meg tudósítása az otthonban zajló eseményekről a helyi újságokban. István bácsi boltosi és tudósítói feladatköre mellett harangozóként is tevékenykedik. Ötperces harangszóval búcsúztatta az óévet, és kis szünet után újabb öt percig tartó harangozással köszöntötte „a szebb, boldogabb új esztendőt".
Jánossy Alíz
