A Vatikán elítélte a Mohamed-karikatúrák újraközlését

Nyomtatás

A Vatikán és az iszlám szunnita ágának legnagyobb tekintélye, az Azhar Egyetem közösen ítélte el a Mohamed-karikatúrák újbóli megjelentetését.

A mozlim egyetem székhelyén, Kairóban tartott kétnapos találkozó során a Vallások Közti Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke, Jean-Louis Tauran bíboros és az egyetem képviselői sajnálattal állapították meg „az iszlám és annak prófétái, de a más vallásokkal szembeni támadások számának növekedését is". Közös nyilatkozatukban nagyobb tiszteletet követeltek a vallási jelképekkel szemben.

„Záródokumentumunk Benedek pápa szavait idézi, amelyeket a marokkói nagykövethez intézett. Egy vallás vagy vallási jelképek kigúnyolását semmilyen körülmények között nem fogadhatjuk el" – mondta Tauran bíboros. Ismeretes, hogy 17 dán napilap néhány nappal ezelőtt újra megjelentette a korábban nagy viharokat kavart Mohamed-karikatúrákat.

A véleményszabadság nem lehet ürügy arra, hogy „megsértsük mindazt, amit mások szentnek tartanak" – hangsúlyozták a kereszténység és az iszlám képviselői Kairóban. (Magyar Kurír)