Ma reggel elképedve olvastam az újsághírekben, hogy újabb két fiatal lett tegnap öngyilkos. Ők is az "Emó" divat áldozatai. Egyre többet gondolkozom ezen az új stíluson, ami rohamosan terjed a fiatalok körében.

 

 

 

 

Szeretettel köszöntöm Csaba testvért!

Bocsánatot szeretnék kérni, hogy zavarom, de úgy érzem Csaba testvérrel is meg kell osztanom gondolataimat.

Ma reggel elképedve olvastam az újsághírekben, hogy újabb két fiatal lett tegnap öngyilkos. Ők is az "Emó" divat áldozatai. Egyre többet gondolkozom ezen az új stíluson, ami rohamosan terjed a fiatalok körében.

Hetek óta, mondják a hírekben, írják az újságok, hogy egyre több fiatal lesz öngyilkos. Egy hete koncerten voltam a férjemmel. Kisebb nagyobb csoportokban álltak olyan fiatalok akiknek félszeműk nem látszik a befésült hosszú hajtól, arcukon el van kenődve a smink a sírástól… Vagyis úgy néz ki mintha sírtak volna, de utólag megtudom, hogy ez precíz smink.

Miért festik így magukat könyörgöm? 13-17 évesek. Gyermekek. Mi van velük, hogy ennyire el tudnak lenni keseredve, ennyire unni tudják az életet?! Mert unják. Ők mondják, hogy nem szeretik az életet. Jobb volna ha nem is élnének. Ezt fogalmazták meg magukban, ezt vallják, ezt hangsúlyozzák.

Ők az EMÓ –k.

Divathullámok mindig is voltak, ugyanakkor az emó esetében megfigyelhető, hogy az életkori sáv lecsúszott. Az emó-jelenségben rejlő veszélynek épp ez az oka: egy idősebb korosztályhoz szóló érzelmi üzenet eléri a jóval kisebbeket, akik a fogyasztói társadalomnak és az internet-kultúrának köszönhetően könnyedén eladhatják magukat 16-18 éveseknek. Az emós nagyon könnyen talál megerősítést, csak fel kell mennie a chatre, így érzéseiket depresszív és sokszor fájdalommal teli gondolataikat bizonyos értelemben legalizálják, lehantolják róla az ijesztő jelleget, közösségivé teszik.

A kiskamasz korosztálynak olyan léceket kell megugorni, amik iszonyatos teherbírásra késztetnek. Van úgy, hogy a különórákkal együtt kiszámolva többet „dolgozik" a gyerek, mint a multicégnél az apukája. Ilyenkor könnyen lehet, hogy a túlpörgés miatt a kiskamasz olyan terepet keres, ahol kiléphet ebből a mókuskerékből és erre jó az emó.

Az emósokra – a nevük is innen ered – jellemző a túlzott érzelmesség. Egy gyereknek éretlen állapotban kell kezdeni valamit olyan információkkal, amivel valójában nem lehet. Amúgy is zűrös időszakot élnek meg ilyenkor a kiskamaszok: megindul a hormonális és pszichés rendszerek fejlődése, ez egyfelől egy gyászreakció a korábbi életszakaszokkal, másfelől felkészülés a felnőtté válásra. Mindkét nemnek van ilyenkor elég baja: a lányoknak elkezd nőni a mellük, megjön az első menstruáció, a fiúknak megnyúlnak a végtagjaik, pattanásosak lesznek. Nem találják magukat a saját bőrükben komfortosan. Ha ide bezuhan egy olyan dalszöveg, ami arról szól, hogy engem nem ért meg senki, nem szeret senki, az egész világ ellenem van, akkor egy olyan depresszív fonal indul el, ami túlmutat a korcsoport mélabús érzésein, mert egy életérzéssé válik. Akit elkapott az emó, az tetőtől talpig belezuhan ebbe a státuszba, és azt érzi, hogy depressziós, hogy rossz minden.

Mik azok a külső jegyek, amelyek jellemzően az emós stílust takarják?

Egyre többet találkozni a depresszív életérzés egyik radikális formájával, az öncsonkítással, a falcolással. Ez pengével való felületi metszést jelent. Az emósok a zsilett-pengét magukkal hordják, rengeteg olyan képet készítenek, amin rituálisan használják ezeket a pengéket. Némely képeken véres nyomok vannak, tehát agresszív és öndestruktív érzelmeik jól látszanak. Ezután jön a 100 ezer karkötő, meg a pulóver. Ez az önagresszió be tud vonulni a normális eszköztárba, rá lehet szokni, hogy egy tinilány szokásává váljon, hogy titokban a fürdőben megcsináljon egy ilyen metszést magán. Az emósok egyik fő ismertetőjele a nagyon erős smink, az erős szemfestés, amitől már 12 éves korukban a kozmetikai piac egyik célcsoportjává válnak

Mintha létrejönne egy androgün kategória és ez az emó. Ha megnézzük a fotókat, sokszor a fiúk szebbek mint a lányok, illetve nem lehet megmondani, melyik a fiú, mert a testi jegyek még nem olyan kifejlettek. Ez az időszak a nemi szerepekre való felkészülés ideje. Az emó nem ad kellő támpontot egy fiúnak arról, hogy milyen legyen egy férfi. A nőknél ez még hagyján, bár ott is megjelentek nem hagyományos ideálok, ilyen a „kozmós" típus, a harcias, kemény nő ideálja. A klasszikus idolok azért mégis megmaradtak. A férfiaknál azért már van valami hajszálrepedés. A „marlboro mant", aki tudja, hogyan kell beverni egy szöget, felváltják a metroszexuális férfiak, akik úgy gondolják, nekik is jár mindaz, mint ami a nőknek. Az emóban az az aggodalmat keltő, hogy ez a metroszexualitás lecsúszott egészen a 11 évesekig, a pubertás kor elé. A trend a kiskamaszt állítja választás elé egy olyan korban, amikor éppen a férfiasságot kéne megtalálni. Lehetséges, hogy az emós fiú nagyon férfias lesz 10 év múlva, de lehet, hogy nem. Elképzelhető, hogy megjelenik a férfiaknak egy olyan rétege, aki tart saját férfiasságától..

Nagyon beszédes a fiatalabb korosztály szóhasználata: olvashatjuk, hogy a lányok azért szeretik a fiúkat, mert olyan cukik, vagy mert olyan édik. Ezt lehet mondani egy plüssmacira, de egy fiúra nem. Ezek a szavak gyakorlatilag kasztrálják a férfiakat, ugyanakkor egy lánynak így könnyebben megközelíthető. A legfiatalabb korosztálynál már megjelent a változás a szexualitásban: a fiúnak megvan a lehetősége azt mondani, hogy először feküdjünk le, azután majd meglátjuk, hogy járunk-e, a lány pedig azt mondja, hogy jó. Ezzel megfordul a felállás, a fiú kerül egy feminin, kérető pozícióba a lány helyett. Egy lánynak ilyenkor fel kéne ismernie azt a helyzetet, hogy itt durván kihasználják.

 De kérdem én, hol vannak ilyenkor a szülők? A mai kor haladása, az állandó rohanása sajnos meggátolja az anyukát, az apukát, hogy fejlődő határozatlan gyermekével foglalkozzon. Hogy leüljön vele, hogy beszélgessen, hogy meg merje kérdezni gyermekét, mit csinált , milyen gondja-baja van, hogy ne féljen attól, hogy a drága idejét arra tölti, hogy meghallgassa gyermekét. Édesanyám bármilyen fáradtan jött haza, mindig szakított rám időt, mindig beszélgetett a barátaimmal, édesapám mindig utánunk jött ha este bulizni mentünk. felkelt éjjel, utánnunk jött, pedig volt pénzem taxira is, de jött.

 A család védelme, az ún. „ernyőfunkció", a családról való gondoskodást, mint modellt, felválthatja vajon az emó diktálta más modell?!

Szeretettel, Ildikó