Bibliai kert az ausztrál fővárosban

Nyomtatás

ImageCanberra legújabb nevezetessége a bibliai kert. A Charles Sturt egyetem „Kultúra és kereszténység ausztrál centrumának" területén minden olyan növény megterem majd, amelyet a Biblia említ: többek között az olajfa, a mandulafa, a leanderbokor, a fokhagyma vagy a lencse.


A „Canberra Times" c. helyi újság augusztus 5-i beszámolója szerint már 60 különböző növény vert gyökeret a Burley Griffin-tó partján található létesítményben, s nemsokára további növényeket szándékoznak ültetni. A Biblia összesen 148 növényfajt említ név szerint.
Az érzékenyebb növények számára üvegházat is építenek, a kert kőfalait pedig az azóta szintén elhunyt őslakos festő, Christian Hector Jandany „A Szentlélek hazánkban" című képe ékesíti.
A központ vezetője, James Haire azt mondta az újság érdeklődésére: a kert az elmélkedés és az imádság tere lesz, és közelebb hozhatja az embereket a Szentíráshoz. A park megvalósítását az tette lehetővé, hogy egy Gerald Hercules Robinson nevű üzletember vagyonából mintegy kétmillió dollárt juttatott erre a célra halála előtt. Már a hatvanas évek közepén létrehozott egy bibliai kertet Sydney-ben, s végakarata az volt, hogy a fővárosban is legyen ilyen. A „Canberra Times" megemlíti, hogy Robinson a centrum teológiai kutatásait is támogatta. A megnyitó ünnepségen jelen volt az egykori adományozó több családtagja is.
Magyar Kurír