Országalapítás

Nyomtatás

ImageAz Úr 1000. évét nem csupán történészeink, de az egész magyar nemzet sorsfordítónak, mérföldkőnek tartja a magyar históriában. 


I. István, a mindig Szentként emlegetett első királyunk, számot vetve kora európai realitásaival, a magyar nemzetet bevezette a kontinens konszolidáltabb népei sorába, s országából olyan modern államot formált, mely sikerrel kelhetett versenyre verseny- és vetélytársaival. Nagysága nem csak abban állott, hogy népét a kereszténységre fogta — ezt már apja, a reálpolitikus Géza nagyfejedelem elkezdte —, de főleg abban, hogy az új államnak törvényt és közigazgatást teremtett, mely több mint ezer esztendeje szolgálta és szolgálja a megmaradást, a jelen és a jövő építésének lehetőségeit.
Kell-e ennél nagyobb tett egy uralkodó részéről, kit mindmáig a legnagyobb országvezetőként tisztel a nemzeti köztudat? Nem halványuló, nem lankadó érvénnyel. Szent István kultusza töretlen a magyarság soraiban, s ezt nem a nemzeti ünnep rögzítése jellemzi leginkább, hanem az a tény, hogy minden magyar őrá gondol, őhozzá fohászkodik, ha gondban és bajban a nemzet.
Nevét számtalan település őrzi a Kárpát-medencében, Soprontól Sepsiszékig, az Al-Dunától a Tátra csúcsai alatt fekvő településekig, s bár ezek közül kevés mondatik Szentistvánnak, annál több Szentkirálynak, s ez tiszteletét még magasabb tartományokba emeli.
Itt, minálunk, a Székelyföldön minden székely székben van Szentkirály nevű falu, község Marosszentkirálytól Sepsiszentkirályig, s egy Kis-Küküllő menti településünk egész családiasan keresztnevét viseli: Székelyszentistván, mintha atyafiságunk lett volna, mireánk figyelő gondos felmenőnk. Az is volt, s nemhiába tartanak a székelyek az ő neve napján országra szóló búcsúkat — a legnagyobbat a kézdiszéki Szentlélek fölött magasodó Perkő hegyén, ahol szelleme már-már megtestesül, anyagivá válik, akárha a háromszéki lapály sorsát vigyázná.
Moldvai csángómagyarjaink körében — ha lehet! — tisztelete még ennél is nagyobb, s ha századok óta torkukra is forrasztották az anyanyelvet római katolikus templomaikban és azok környékén, Szent István nevét és szellemét csak anyanyelven idézik meg, csak magyarul szól hozzá a fohász: téged magyar kíván!
Vajon kívánja-e a mai kor magyarja nagy királyunk szellemét, elfogadja-e örökségét, munkásságának üzeneteit? Mikor igen, mikor nem. Ezer esztendőkkel a nagy államalapítás után újra megteremtetett a lehetőség arra, hogy legalább a maradék államterületen egy új, valóban szuverén, gazdag, önérzetes és erős államot teremtsen a magyarság, de a széthúzás, a nyegleség, az idegen érdekek szolgai fölvállalása újra akadályozza a magyarságot ebben. Teremtő erőit szétfecséreljük, alkotó energiáit léhaságokra és becstelenségekre herdáljuk. Észhez kellene térni pedig, hogy ennek a népnek-nemzetnek lehessen-legyen újabb ezer esztendeje, ahogyan azt a nagy király hagyatkozta: veled, Uram, de nélküled...!

Magyari Lajos

Háromszék