A történelemben még kevésbé jártas magyar ember is tudja: 1849. augusztus 13-án Világosnál ért véget a magyar forradalom és szabadságharc, Európa messze legjelentősebb 1848-as megmozdulása. Azt talán kevesebben tudják, hogy a címbeli, ünnepi szónoklatokban oly gyakran felbukkanó mondat, „az igaz ügy örökre veszve nem lehet” Görgei Artúr, a fegyverletételt elrendelő tábornok néphez intézett, augusztus 11-i kiáltványából való, amelynek utolsó mondatai: „Polgárok! Mit Istennek megfejtetlen végzése reánk fog mérni, tűrni fogjuk férfias elszántsággal s az öntudat azon boldogító reményében, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet. Polgárok! Isten velünk!”

A vég kezdete

Az ország és a nemzet szabadságáért addig váltakozó sikerrel, de összességében eredményesen folyó fegyveres küzdelemre a sors akkor mondta ki az ítéletet, amikor 1849 júniusában az orosz birodalom „testvéri segítséget” nyújtott a magyar forradalommal szemben vesztésre álló Ausztriának, és Paszkievics herceg vezetésével kétszázezres orosz sereg tört be Magyarországra. A hatalmas túlerőnek a Tisza–Maros szögébe visszavonuló forradalmi magyar sereg nem tudott ellenállni: előbb július 31-én Segesvárnál (itt esett el Petőfi is), majd augusztus 9-én Temesvárnál szenvedett súlyos vereséget.

A helyzet teljesen kilátástalanná vált. A már menekülőben lévő, akkor Aradon tartózkodó magyar kormány a temesvári katasztrófa hallatán Kossuth Lajossal az élen lemondott, Görgeit polgári és katonai teljhatalommal ruházva fel. Kossuth a nemzethez intézett kiáltványban erről így fogalmaz: „a szerencsétlen harcok után, amelyekkel Isten a legközelebbi napokban meglátogatta e nemzetet, nincs többé remény, hogy az egyesült osztrák és orosz nagyhatalmasságok ellen az önvédelem harcát siker reményével folytathassuk.” Kossuth ezt követően Törökország felé menekült, a kilátástalan helyzet megoldása, a végső és legtragikusabb mozzanat levezénylése pedig Görgeire maradt.

És Görgei tábornok, aki legalább annyira tudta, mint Kossuth, hogy a harc folytatása kilátástalan és értelmetlen – az országban szétszórt honvédseregek egyesítése lehetetlen volt, az egyetlen harcra fogható sereget Arad környékén, amelyet ő vezetett, a hatalmas túlerő általi bekerítés fenyegette – a fegyverletétel mellett döntött. Ám – talán ezt is kevesebben tudják – távolról sem egyedül.

A diktátori címmel való felruházása után Görgei Aradon összehívta a tábornokokból és törzstisztekből álló nyolcvantagú haditanácsot. A fővezér ismertette a súlyos helyzetet, felolvasta a Rüdigerhez írott levelét. Azután kiment, a haditanácsra bízva az állásfoglalást. A tapasztalt katonákból álló testület tagjai – kettő kivételével – a fegyverletételre szavaztak és arra, hogy ez az oroszok előtt történjék. Csak ekkor indult a levéllel egy küldöttség.

A levelet két nappal a fegyverletétel előtt írta Görgei Rüdiger orosz tábornoknak, s abban az áll: csak az oroszoknak hajlandó magát megadni, mert bízik a cár nagylelkűségében: „számos derék bajtársát az orosz cár nem fogja egy bizonytalan sorsnak, és a magyar nemzetet az osztrákok szilaj bosszúvágyának védtelenül kiszolgáltatni. Talán elég lesz, ha egymagam leszek annak áldozatja”.

Görgei számára az orosz túlerő előtti fegyverletétel kevésbé tűnt megalázónak, csak a katonai vereség beismerését jelentette, míg az osztrákok előtti fegyverletétel jelentése az lett volna, hogy a magyar szabadságharc nem volt több a hatalom elleni egyszerű lázadásnál, s elismerik az osztrák fennhatóságot.

A fegyverletétel

1849. augusztus 13-án, egy pénteki nap délután ment végbe a – félelmetes és megdöbbentő látványként emlegetett – fegyverletétel az Aradtól húsz kilométerre lévő Világos mellett. Görgei utoljára ellovagolt harmincezer hűséges katonája előtt (közülük egyébként egyes források szerint ötezer fegyvertelen újonc volt) az ugyancsak lovon érkező orosz Rüdiger gróf tábornokot és törzskarát fogadva. A szomorú, de fegyelmezett magyarok a búcsúzás közben sírtak, és megcsókolták csapatzászlójukat. Egy szemtanú orosz tiszt így írta le a történteket: „Amint a gróf (Rüdiger – szerk. megj.) eltávolodott, Görgei a lovával serege elé lépett. Tisztjei és katonái azonnal körülvették. Beszélni kezdett volna, hogy utoljára köszöntse seregét. De egy hangot sem tudott kipréselni magából. Végül tompa zokogás tört fel melléből, mire az egész hadsereg levegőeget betöltő Éljen Görgei! kiáltással, könnyezve válaszolt vezérének, kihez őszintén ragaszkodott. Az egyik tiszt előrejött, hogy a többiek nevében szóljon volt tábornokához, de nem volt ereje ahhoz, hogy zokogását visszatartsa, s csak annyit tudott kiejteni: Isten veled, Görgei! – Isten veled, Görgei! – ismételte az egész hadsereg”. A magyar szabadságharc sorsa immár hivatalosan is megpecsételődött, még akkor is, ha Komárom várát Klapka tábornok ezután még jó ideig tartotta.

Görgei

A fegyverletétel legtragikusabb alakja kétségtelenül Görgei Artúr tábornok. (Nevét 1848-ig Görgey-nek írta, a nemesi kiváltságokat jelképező y-ról maga mondott le.) Görgeit jó ideig árulónak kiáltották ki, és hosszú élete során (az első világháború teljében, 1916-ban, 99. évében hunyt el) sorozatos gyalázkodásokat kellett elszenvednie. Pedig Világos után úgy gondolta: ő lesz a magyar szabadságharc legfőbb vértanúja, ha a győztesek valakit kivégeznek, az ő lesz, s az utókor mártírként, tisztelettel emlegeti nevét. Az oroszoknak köszönhette a nem kívánt kegyet, hogy megkímélték életét (Klagenfurtba internálták, ahonnan csak 1867-ben, a kiegyezés után térhetett haza), és nem volt ott a 13 aradi vértanú között.

Az árulás vádját először a Törökországba menekült Kossuth fogalmazta meg  Görgeivel szemben az 1849. szeptember 12-re datált vidini levélben, amelyben a kormányzói címet („a méltatlannak bizonyult, áruló Görgeitől”) visszavett Kossuth kifejtette: Magyarország a két nagyhatalommal szemben is képes lett volna megvédeni magát, ha Görgei nem hátráltatja a kormány tevékenységét. Igaztalan volt a vád, de akkoriban – az aradi vértanúk kivégzése után különösen – az elkeseredett nemzet hitelt adott neki.Görgei érdemeit egyébként maga az orosz cár is elismerte Paskievics nagyherceg fővezérhez intézett levelében.

Ma már tudjuk: Görgeit, a szabadságharc egyik legtehetségesebb és legeredményesebb tábornokát semmiképp sem lehet árulónak bélyegezni. A helyzetet nagyon is reálisan felmérő hadvezérnek köszönhető, hogy Világos nem vált mészárszékké (egy esetleges csata kimenetele nem lehetett  kétséges), hogy a fegyverletétel nem vált fejvesztett meneküléssé és bomlássá, hogy harmincezer, többnyire fiatal ember élete megmaradt.

Utóélet

A magyar forradalom és szabadságharc a világosi fegyverletétellel elbukott ugyan, de az igaz ügy örökre nem veszett el.  A jobbágyfelszabadítást, a forradalom egyik nagyon fontos vívmányát utóbb sem merték visszavonni, ugyanúgy, mint néhány más, a polgári fejlődés szempontjából fontos törvényt. 1867-ben a kiegyezés aligha jöhetett volna létre 1848–49 nélkül. De ez már egy másik történet.

A Bohus-kastélyt kevesen látogatják

Elhagyatva áll Világoson a várdomb alatt az 1849-es feltétel nélküli fegyverletétel fontos állomása, a Bohus család kastélya, ahol pontosan 160 évvel ezelőtt, augusztus 13-án írta alá Görgei Artúr, a magyar szabadságharc fővezére a megadásról szóló dokumentumot.  Ottjártunkkor két személy sepregette össze a neoklasszikus épület előtti fákról lehullott megsárgult leveleket, majd délelőtt 10 órakor a gondnok megnyitotta a kaput. Bohus János és felesége, Bohus Szögyény Antónia egykori, dór oszlopokkal díszített bejáratú kastélya jelenleg a nagy román író, Ioan Slavici múzeumának ad otthont, de az épületben rendezték be Emil Monţia zeneszerző múzeumát is. A gondnok készségesen körbevezetett bennünket, elmondva, az utóbbi időben néhány magyarországi csoport látogatta meg az épületet és készített fényképeket. Általában véve azonban kevés az érdeklődő, az épületre pedig ráférne a tatarozás. Pénzhiány miatt azonban erre eddig nem került sor.  A kastélyban nem sok emlékeztet az 1848–’49-es forradalomra, a múzeum gazdái csupán egy kis sarkot rendeztek be a magyarok fájdalmas múltjáról. A falon Bohus János Arad vármegye alispánjáról, illetve mellette feleségéről, Bohus Szögyény Antóniáról (Görgei Artúr unokatestvére) készült festmény látható. A két nagy festmény alatt néhány illusztráció, régi fénykép, illetve könyvkivonat tekinthető meg a fegyverletételről, a családról, illetve a kastélyról. A szoba közepén pedig az a híres asztal áll, amelynél a fegyverletétel napján Görgei és a cár megbízottja, Frolov orosz tábornok tárgyalt.

Sokat nem tud meg az arra járó turista a történelmi eseményekről, ha csak a kastélyban tárolt tárgyakra hagyatkozik. Az udvaron, a két román személyiség, illetve Mihai Eminescu és Ioan Russu-Şirianu emlékszobrai mellett Bohus Szögyény Antónia (1803–1890) szobra látható, mely a ház egykori úrnőjét ábrázolja egy széken ülve. Egyetlen koszorú sem került a szobor mellé.

A magyar nemzet történelmét hűen őrző embereket az egykori Bohus család vagyonát képező ingatlanok siralmas állapota bizony nagyon elszomoríthatja. Elég csak lenézni a kastélyból, átellenben az út másik oldalán egy kétszínűre mázolt épület áll a település szégyenére. A nemes család egykori gyönyörű, mára borzalmas állapotban lévő épülete jelenleg magánkézben van, Viorel Bot világosi polgármester szerint csak egyik részét lakják. A másikat eladásra kínálják. Szomorú, hogy egy ilyen fontos, ráadásul kerek évfordulóra ilyen körülmények között kell megemlékezni.

Sólya R. Emília, Jámbor Gyula (Nyugati Jelen, 2009. augusztus 12.)