Beszámoló a haiti helyzetről Kurian Mathew Vayalunkal hírei Santo Domingóból

Nyomtatás

ImageA hétvégén a Dominikai Köztársaság apostoli nunciatúrájára utazott Kurian Mathew Vayalunkal pápai káplán, tanácsos, aki korábban a magyarországi nunciatúrán szolgált titkárként. Vayalunkal atya, aki több hónapra utazott Santo Domingóba, hogy onnan segítse a nemzetközi segélyek helyszínre juttatását, az alábbi beszámolót juttatta el hozzánk.

A január 12-én bekövetkezett súlyos földrengésben elhunyt Joseph Serge Miot, Port-au-Prince érseke is, aki a haiti katolikus közösség egyik legnépszerűbb személyisége volt. Holttestét az érseki palota romjai közt találták meg több nappal a katasztrófa után. Az általános helynök és több eltűnt pap holtteste még nem került elő a romok alól.
Miot érsek temetésén több ezer ember vett részt január 23-án, köztük René Préval, Haiti elnöke. A temetési szertartást a teljesen megsemmisült székesegyház előtt végezték el, amelynek most csupán homlokzata emlékeztet egykori szépségére.
A haiti kormány által január 22-én kiadott közlemény szerint immár 111 499-re nőtt a halottak száma. 193 891 sebesültet tartanak nyilván, mintegy 55 000 családot érintett a katasztrófa és 500 táborban eddig 609 621 személyt helyeztek el. A kormány ingyen szállítja el az embereket a romokban álló városból az egyenként tízezer férőhelyes táborokba.
A főváros újjáépítése gyakorlatilag lehetetlen, így a kormány tervei szerint az egész várost áttelepítik egy másik helyre. A főváros egyes részeiben eközben megindulni látszik az élet: néhány bolt és bank újra megnyitott, de az árak már négyszeresére nőttek.
MKPK Sajtószolgálat