Még nem kezdődött el az újjáépítés Haitiban

Nyomtatás

ImageBernardito Auza apostoli nuncius beszámolója

 

 

 

 

 

 

Kilenc hónappal a januári földrengés után a karibi szigetországban továbbra is drámai a helyzet. A megoldandó feladatokról, a kritikus állapotról Haiti apostoli nunciusa, Bernardito Auza érsek nyilatkozott a Fides missziós hírügynökségnek.

ImageA főpásztor beszámolója szerint egyre zsúfoltabbak a menekülteknek felállított ideiglenes sátortelepek, több mint egymillió a hajléktalanok száma, s a közeljövőben sem lehet számítani az újjáépítési munkálatok megkezdésére.
Bernardito Auza nyilatkozatából kiderült, hogy a kormány a nemzetközi közösséggel együttműködve megkezdte az átmeneti lakóhelyek kialakítását Corail városában, ahol mintegy tízezer embert próbáltak elhelyezni. A kezdeményezés azonban meghiúsult, ugyanis ötezren visszatértek a fővárosba, korábbi sátraikba.
ImageAz apostoli nuncius a legjobb megoldásnak a Catholic Relief Services elnevezésű katolikus humanitárius segélyszervezet elképzelését tartja: a menekülteket korábbi lakóhelyükre irányítanák és támogatnák az ottani építkezéseket. E terv megvalósítása természetesen jelentős költségekkel járna, ezért sem talált egyelőre támogatásra.
Sajnálatos módon nem kezdődtek el az újjáépítési munkálatok, és azt sem lehet tudni, hogy milyen tervek szerint zajlanak majd – fogalmazott Bernardito Auza érsek.
Image„A katolikus egyház számos projektet igyekszik majd megvalósítani, így például a Port-au-Prince-i katedrális és a városi szeminárium újjáépítését” – mondta Haiti apostoli nunciusa. Jelenleg a novemberben esedékes választások állnak a figyelem középpontjában. A politikai helyzet kritikus; ám a remények szerint a választásokat követően stabilizálódhat – fejtette ki Bernardito Auza érsek a Fides hírügynökségnek adott interjúban.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír