Civilizált boldoggá avatási ünnepséget ígér a püspökség

Nyomtatás

ImageFolynak az előkészületek a nagyváradi római katolikus püspökségen, hogy a szombat délelőtt tizenegy órakor kezdődő beatifikáció, amely során boldoggá avatják Bogdánffy Szilárd nagyváradi vértanú püspököt, zökkenőmentesen és civilizáltan mehessen végbe.

Hasonló szertartás több mint nyolcszáz esztendeje volt Nagyváradon, a városalapító László király szentté avatásakor. Tegnap délelőtt a püspökségen arról egyeztettek, milyen biztonsági és higiéniai intézkedések szükségesek ahhoz, hogy a várhatóan több ezer zarándok civilizált módon vehessen részt a nagy horderejű egyháztörténelmi eseményen. Mint megtudtuk, a barokk palota kertjében rendfenntartók, valamint mentőorvosok fognak strázsálni a szertartás időtartama alatt. Készenléti kocsik, egészségügyi dolgozók lesznek ügyeletben, arra az esetre, ha bárki rosszul lenne a részvevők közül. Szombatra a parkba mozgóvécéket is kihelyeznek, a Kanonok soron pedig megnyitják azt a részt, ahol korábban a katolikus gimnázium működött. Ide is be lehet majd menni a mosdóhelyiségekbe, vagy pihenni. A palota kertjét kitakarították.
Ami talán hibaként róható fel – igaz, az önkormányzatnak és nem a püspökségnek –, az a padok hiánya a park sétányai mentén. Egy esztendővel ezelőtt ugyanis Ilie Bolojan, Nagyváradi polgármestere személyesen ígérte meg, hogy az önkormányzat nemcsak rendbe teszi a barokk palota gyönyörű kertjét, hanem új padokat is kihelyeztet ide. Az új pihenőkből azonban nem lett semmi, így az itt-ott fellelhető néhány darab régi ülőalkalmatosságra telepedhetnek le az emberek. Az önkormányzat által felvállalt rendrakásához talán az is hozzátartozott volna, hogy a park amfiteátrumát és az emellett húzódó díszes lépcsősort is megtakarítsák, de nem tették, így az érkező zarándokok elé igen sajátságos „művészi kompozíció” fog tárulni: a kőcsipkés, romantikus lépcsőfeljárókat és az amfiteátrum mellett levő falakat tiritarka és nem minden esetben a keresztény erkölcsrendnek megfelelő bizarr falfirkák borítják. De remélhetőleg a beatifikációra érkező hívek nem erre figyelnek majd.
Böcskei László váradi megyéspüspök tegnap kérdésünkre elmondta, eddig zökkenőmentesen, a terveknek megfelelően alakul a szombati ünnepség előkészítése. A főpásztor keresztényi szeretettel vár minden érdeklődőt, hívő embert – nem csupán a katolikusokat – a szombati boldoggá avatási ceremóniára. Ez az ünnep ugyanis nemcsak a váradi katolikusok ünnepe, hanem mindazoké is, akik fontosnak tartják az emberi, krisztusi értékrend megtartását, és azt, hogy a véres diktatúrák áldozataira az utókor hálásan, tisztelettel gondoljon vissza, hiszen ezek a mártírok nem csak egyházukért, de egész népükért adták életüket.
Szőke Mária, Reggeli Újság