Csák János: nem lehet a barátságot, illetve az üzletet összekeverni

Nyomtatás

A magyarságot ugyanúgy nem lehet az üzlettel összekeverni, ahogy a barátságot - mondta Csák János. Az üzletember az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a magyarság, mint identitás mit jelent a magyar üzletemberek számára. Csák Jánost a nemzeti ünnepen a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) elismerésben részesítette a köztársasági elnök.

Szerintem az, hogy melyik néphez tartozunk, egy óriási lehetőség, amit ki lehet futni. Hiszen ez számunkra a tágabb fészek. - mondta Csák János, majd így folytatta:
Van ugyebár a család, a magunk felmenői és a férj, illetve a feleség felmenői, s aztán a tágabb, a tájegység, az ország. Magyarország, a Kárpát-medence. De ez pusztán adottság. Én ha elmegyek előadni Krynicára, s ott elmondom a 25 éves hallgatóságnak, hogy én voltam a Mol elnöke, térdre, imához - azt mondják, kit érdekel? Nagyjából ugyanez történne, ha azt mondom, én magyar vagyok. Az a kérdés, hogy mit tudok ebből kihozni. Ebből a szempontból én a határokat sohasem tartottam létező dolgoknak.
Inkább technikai akadályoknak tartottam. Nemcsak a Kárpát-medencében, hanem azon túl is. Azt gondolom, hogy csak azért nem köt az ember üzletet valakivel, mert magyar. Az más kérdés, hogy talán jobb fel tudja térképezni, milyen észjárása van. S még egy dolog van: nem lehet a barátságot, illetve az üzletet összekeverni.
Illetve össze lehet, de abból mindig bajok vannak. Mondok egy hétköznapi példát. Ha az ember kölcsönad valakinek, akár a legjobb barátjának, s annak számára nehézségekbe ütközik a hitel visszaadása, az, hiába egy egyszerű pénzügyi tranzakciónak indul, visszahat a barátságra. Ezeket el kell kerülni.
A magyarságunkat ne használjuk érvként azért, hogy hogyan üzletelünk.
A magyarság ellenben egy kultúra, én nem tudok betelni azzal a kulturális teljesítménnyel, ami itt az elmúlt 1200 évben létrejött. Egyszerűen fantasztikus. Engem lenyűgöz, hogy ha arra gondolok, hogy a török idők után az Alföld és a Balatontól délre kiürült.
S akkor a Bánátba, Villány környékére, nagy számban jöttek új telepesek, például Németországból, Németalföldről, innen-onnan. Nyilván nem volt helyi lakosság, a falvak romjaira érkeztek.
Ezek az emberek német anyanyelvűek voltak, s bár nem volt különösebb nyomás kívülről, hogy megtanulják a magyar nyelvet, de volt valami a nyelvben, a kultúrában, az itteni észjárásban, ami vonzerőt gyakorolt. Nem erőszakos asszimiláció volt, sőt akadtak időszakok, amikor a magyar nyelv be volt tiltva.
Ez lenyűgöző, erre még nem jöttem rá, hogy ez mitől lehetett, de az bizonyos, hogy azok az anekdoták, amelyeket Teller Edéék, Szilárd Leóék, s a többiek mondtak, hogy jönnek a marslakók, hogy ez egy olyan potenciál, amiben benne vagyunk, ugye, kétévesen már tökéletesen beszélünk, amit nem veszünk észre.
Hanganyag: Hlavay Richárd