51 millió névtelen gyermek

Kategória: Társadalom Találatok: 1919

ImageAz UNICEF becslése szerint 51 millió gyermek él a világban, akik hivatalosan nem léteznek, nem rendelkeznek jogokkal. A Sant’Egidio közösség részt vesz abban a hatalmas munkában, amelynek során megpróbálják nyilvántartásba venni őket.

Az olasz Il Venerdì di Repubblica című hetilap adott hírt a kezdeményezésről annak kapcsán, hogy november 20-án ünnepeljük a gyermekek jogairól szóló nemzetközi egyezmény aláírásának huszonegyedik évfordulóját.
Közép-Ázsiában és Fekete-Afrikában három kiskorú közül kettő láthatatlan a hivatalok előtt. Nem anyakönyveztetik őket, mert a szülők analfabéták, a hivatalnokokhoz messzire kell menni, a bürokrácia bonyolult. Ebből következően nincs joguk a tanuláshoz, az egészségügyi ellátáshoz, a jogvédelemhez. Ezek a gyerekek könnyen válnak szexuális kizsákmányolás, szervkereskedelem áldozatává. Ők azok, akiket gyerekkorukban büntetlenül kizsákmányolhatnak a munkaadók: 7-8 éves korukban rabszolgává válnak az ültetvényeken, a gyárakban, a bányákban; ha háború van, gyerekként elviszik őket harcolni, azzal a paranccsal, hogy öljenek. A kizsákmányolóikat nem büntetik meg, hiszen ezek a gyerekek hivatalosan nem is léteznek.
A Sant’Egidio közösség az elsők között vállalta fel néhány éve a gyerekek nyilvántartásba vételét, és ma is aktívan munkálkodik, igyekszik hatni az érdekelt szülőkre és hivatalokra. A Bravo! elnevezésű programjukkal eddig 35 000 gyermeket anyakönyveztettek a világ 35 országában. Bárki segítheti a kezdeményezést, egy gyermek nyilvántartásba vételének költsége öt euro.
Hitelkártyával, vagy Paypal rendszerben lehet fizetni, illetve banki átutalással is: 807040, Comunità di S.Egidio-ACAP Onlus, IBAN: 1T67D07601032000000 00807040 (információ: www.santegidio.org).
Magyar Kurír