Néhány adat - világon élő katolikusokról

Nyomtatás

Világon élő katolikusok száma növekszik ugyan, de részarányuk csökken a Föld összlakosságához képest. A Vatikán hivatalos kiadványa, a Szentszék statisztikai hivatalának közleménye szerint 2002-ben 1,07 milliárd katolikus élt világszerte, ez az 1978-as 757 millióhoz képest komoly növekedésnek tűnhetne.

A katolikusok számának emelkedése azonban nem egyenletes: a legerőteljesebben Afrikában növekedett a hívők száma (150 százalékkal), aztán Ázsia következik (74 százalék), majd Óceánia (49 százalék), valamint Észak és Dél-Amerika (45 százalék). Európában viszont mindössze 5 százalékkal emelkedett a római katolikusok száma.
A katolikusok aránya a világ népességéhez képest folyamatosan lemorzsolódik: 1978-ban még 17,88, 1990-ben már csak 17,68 százalékos, 2002-ben pedig csupán 17,2 százalékos a számarányuk. A katolikusok fele (49,9 százaléka) ma már Észak- és Dél-Amerikában él, negyedük (26,15 százalékuk) Európában, nyolcaduk Afrikában (12,84 százalék), tizedük pedig Ázsiában (10,3 százalék). (national geographic)