Hová folyik a víz?

Nyomtatás

ImageAz olaszországi kommunikációs kampány a pazarlás kultúrájával szemben jó szokások elterjesztéséért indul, amelynek célja, hogy takarékoskodjunk a vízzel.

 

 

 

 

 

A kampány elsősorban a fiatalokat ösztönzi, hogy változtassanak hétköznapi szokásaikon és tanuljanak meg spórolni a vízzel. A kezdeményezést az ifjúságpolitikai és a környezetvédelmi minisztérium indította más szervezetekkel összefogva, hogy meghonosítsák a vízzel való takarékoskodás kultúráját. Rádiós és televíziós szpotokkal kívánják elterjeszteni a „Tíz jó szokást”: tíz egyszerű és konkrét szabályt, hogy javítsunk mindennapi szokásainkon a vízspórolás szemléletével – írja a Korazym.

Givanna Melandri ifjúságpolitikai miniszter véleménye szerint az olasz fiatalok tudatosak, érzékenyek, és koruknál fogva inkább képesek változtatni magatartásukon, s ily módon jó szokások hordozói és terjesztői lehetnek. Ezért a kampány őket célozza meg, és a legkedveltebb kommunikációs eszközön keresztül, vagyis az interneten rádiós és televíziós szpotok jelennek majd meg.
A tíz pont röviden bemutatja a „helyes magatartás” szabályait, amelyekkel otthonainkban csökkenthető a vízpazarlás: zárjuk el csapot, amikor nem szükséges, hogy folyjon a víz, szüntessük meg az esetleges vízveszteségek okát, építsünk be öblítésszabályozót a WC-tartályba, csökkentsük a mosógépek és a mosogatógépek használatát, kevesebb vizet használjunk autómosáshoz és öntözéshez, szabályozzuk a vízcsapból kifolyó víz mennyiségét, korlátozzuk a vízhasználatot mosogatásnál, zöldségmosásnál stb., a kádban fürdés helyett inkább zuhanyozzunk.
Pecoraro Scanio környezetvédelmi miniszter hangsúlyozza, hogy „a vízügy terén ugyanúgy el kell köteleznünk magunkat, mint az energetika terén azzal a céllal, hogy a modernitás jeleként megteremtsünk egy kultúrát, amelyet nem a pazarlás jellemez. A pazarlás egy olyan világ része, amelyet ki kell űznünk a divatból.”
Magyar Kurír