Közép- és Kelet-Európa népességfogyás előtt áll

Nyomtatás

ImageJelentős népességszám-veszteséget fog elszenvedni Közép- és Kelet-Európa ― állapítja meg az Eurostat legújabb jelentésében.

 

 

Az EU statisztikai hivatala szerint Bulgária lakossága 2050-ig több mint egyharmadával csökken, Romániáé egyötödével. Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Csehország lakosságának száma egytizedével csökken, a három balti országban pedig 16 és 20 százalék közötti lélekszám-visszaesés várható 2050-ig. A Nyugat- és Észak-Európában várható csekély mértékű lélekszám-emelkedés nem egyenlíti ki a csökkenő lakosság térségek veszteségeit, emiatt az Eurostat azzal számol, hogy az Európai Unió lakosság negyven év alatt húszmillióval fog csökkenni.

Magyarországon az év első hét hónapjában kevesebb gyermek született, és több lakos halt meg, mint az előző év azonos időszakában, így a természetes fogyás nagyobb mértékű volt, mint a 2006 január—júliusi periódusban ― közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A házasságkötések száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva kilenc százalékkal volt alacsonyabb. A népesség becsült lélekszáma az időszak végén 10 054 000 fő volt. Az előzetes adatok szerint 2007 első hét hónapjában 55 571 gyermek született és 78 646 lakos hunyt el. A házasságkötések száma június kivételével az időszak valamennyi hónapjában elmaradt az előző évitől. Az irány határozottan csökkenő, mivel a korábbi évtizedekben ilyen kevés házasságkötés az év első hét hónapjában még nem fordult elő. Feltűnő a júliusi 16 százalékos csökkenés, ami több mint ezerrel kevesebb házasságkötést jelent az előző év júliusához képest. A 2007 január―júliusi periódusban összesen 22 269 házasságkötés történt, csaknem 2200-zal (kilenc százalékkal) kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

Háromszék

 

Image