Ahogy az angolok látják

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tarsadalom_angolok.jpgLegyünk büszkék hagyományainkra, azokra az értékekre, miket őseinktől örököltünk! Óvjuk ápoljuk hagyományainkat, mert a hagyományaink, őseinktől örökölt értékek elfognak tartani bennünket.

Szeretettel,

Csaba t.

Háromszéken kevesen érzékelik a hagyományos székely falu turisztikai lehetőségeit: a The Healing Sources (Gyógyító Források) angol szerkesztői szerint az újhagyma és a zsíros kenyér lehet régiónk csalogatója.
Két fényképész, valamint két tollforgató érkezett Nagy Britanniából Kovászna megyébe, azzal a céllal, hogy természet közeli, ma is élő, gyógyító hatással rendelkező helyszíneket térképezzenek fel. Utazásaik során 12 európai helyszínt járnak végig a Balti-tengertől egészen a Fekete-tengerig: a cél, hogy az angol turisták számára ismeretlen helyszíneket mutassanak be egy turisztikai kiadvány kereteiben.
A csoport tagjai az előpataki borvíztöltőde után a kovásznai mofettákat, a petőfalvi szaunát és szabadtéri medencét, valamint egy vidéki háztartást látogattak meg. Közben elárulták azt is, hogy a Kovászna Megye Turizmusért Egyesület vezetőjével, Albert Zoltánnal a tavalyi londoni turisztikai kiállításon ismerkedtek meg: ő volt az, aki egyértelművé tette számukra, hogy Háromszék olyan úti cél, amely a wellness-turizmus fontos célpontja lehet.
Christian Banfield fényképész szerint a nyugati társadalomnak egy igen jelentős része ráunt a látványra, nem természetes anyagokra alapozó, drága spa-kezelésekre. Azonban amit itt láttunk, az csodálatos: az erőforrások lenyűgözők, az építészet érdekfeszítő, a kezelések hagyományosak.
„Úgy vélem, pozitív reakcióra számíthatunk: a fényképek is azt mutatják, hogy itt rengeteg a szépség, az eredetiség. Ott van az az idős hölgy, aki 10 kilométerre lakik innen (Zabolától – szerk. megj.). Van egy saját forrása, ő termeli meg a saját ételét, saját maga készíti az italait, elkészíti a húsféléket, ő szedi a teafüveket. Lehet, hogy sokan élnek így, de ez az a fajta életforma, ami nagyon elveszett a világ más részeiben. Ez az egyszerű mód, ahogyan az itteniek az egészséges életet élik, eltűnt a globalizációban” – folytatja Christian.
„Turisztikai termékként kitűnő gasztro-turisztikai csomag alapját képezhetné, ha az emberek látnák, hogyan készül a sajt, hol terem a zöldség, szívesen vennének belőle. Ha olyan példákat keresünk, amivel vendégeket csalogathatnak önök a régióba, akkor a természetes ásványvizes medencéket emelném ki, amilyen Petőfalván is található. Ott lenni és a természetet érezni, 3-5 órát eltölteni egy ilyen helyszínen, már önmagában megéri az utazást. A wellnessben érdekelt kliensek keresik ezt a fajta tapasztalatot. A spa-ipar egyik meghatározó szervezete, a Spa-Finder 2013-as trendje éppen az ilyen fajta helyszínek feltérképezését tűzte ki céljául. Ha a fentieket kombináljuk, akkor olyan egyedi turisztikai célpontot találunk, amely sok embert ide vonzhat” – fogalmaz a kiadvány másik szerkesztője, Alla Sokolova.
A kiadvány 2014 februárjában lát világot, addig a www.thehealingsources.com címen lehet néhány részletről beszámolót találni. A csapat a Facebook közösségi portálon is elérhető, a www.facebook.com/TheHealingSources cím alatt.
Székely Hírmondó