Zenével, tánccal a műemlékekért

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Kepzesi_kozpontok_reneszansz.jpgSzászvároson zárult a VII. Reneszánsz kastélyfesztivál

Ma Szászvároson zárult a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság által szervezett VII. Reneszánsz kastélyfesztivál.
Az évszázados műemléktemplomban helybeliek, Magyarországról és a szomszédos megyékből érkezett érdeklődők előtt mutatta be történelmi táncjátékát a dévai Renaissance együttes. – Idén október 23-án lesz kereken 400 éve annak, hogy kolozsvári országgyűlés Bethlen Gábort fejedelemmé választotta. Méltó tehát, hogy itt, Hunyad megyében, ahol a nagy fejedelem bölcsője ringott, megemlékezzünk Erdély Aranykorának megteremtőjéről – vezette fel a Bethlen Gábor udvarában című táncjátékot a rendezvény főszervezője. Magáról az együttesről, illetve a fesztivál történetéről szólva elmondta: mindannyian, akik a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság égisze alatt tevékenykednek, évek, vagy akár évtizedek óta különböző területeken szolgálják a közösséget, munkálkodnak megmaradásunk érdekében. Ebben fontos helyet foglal el kulturális és épített örökségünk ápolása. – Örömünkre szolgál az, hogy az utóbbi esztendőkben egyre többen fordulnak érdeklődéssel műemlékeink felé és a dél-erdélyi templomok, várak, kastélyok is egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek. És öröm számunkra, hogy ennek a törekvésnek, munkának kezdeményezői között lehettünk és folyamatosan részesei vagyunk – fogalmaztak a szervezők, megköszönve a partnerek, illetve a Communitas Alapítvány idei támogatását.
A műemlékek népszerűsítésének felkarolójaként üdvözölték a rendezvényen Winkler Gyula EP-képviselőt, aki elismeréssel szólt a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság többéves munkájáról, mellyel életre kelti a műemléképületeket. Továbbá örömmel nyugtázta, hogy tavaly, a „Fogadj örökbe egy műemléket” program által a dévai magyar oktatási központ is felzárkózott az épített örökségünket ápolók soraiba: a diákok, fiatalok egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak a műemlékek felé.
A rendezvényen jelen volt Ovidiu Laurenţiu Bălan, Szászváros polgármestere is, aki szintén elismeréssel szólt a reneszánsz kastélyfesztiválról, tágabb körű együttműködést ajánlva fel a szervezőknek. – Büszke vagyok, hogy Szászváros polgára lehetek. E települést, melyben oly harmonikusan fonódtak össze a különböző kultúrák, méltán nevezhetjük Hunyad megye kulturális fővárosának és országos viszonylatban is az itt élők, együttműködésüket tekintve, példaértékű közösségnek számítanak – fogalmazott a polgármester.
A közösségi együttműködés oszlopos tagjaként köszöntötték a szervezők Fülöp Júlia helyi RMDSZ és EMKE elnököt, aki ezúttal is oroszlánrészt vállalt a fesztivál szászvárosi rendezvényének megszervezésében. Továbbá Mihai Căstăian múzeumigazgatót, aki számos magyar közösségi rendezvény résztvevőjeként mindig értékes információkkal szolgál a város, a vártemplom történetéről.
Reneszánsz nap Marosillyén
A sikernek örvendő szászvárosi előadást pénteken a dévai Bethlen kastélynál népes közönség előtt bemutatott táncjáték, illetve régizene-koncert előzte meg.
Szombaton Marosillyén, Bethlen Gábor szülőházában hálaadó szentmisével indult a nap, melyen Marian dévai ferences testvér a reneszánsz korról szólva, az emberi értékekre hívta fel a  figyelmet. Dante főműve kapcsán elmondta: a keresztény ember példaértékű magatartásával mások számára is utat kell mutasson, támaszt kell nyújtson a sokféle gyarlóság, megpróbáltatás között. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész Bethlen Gábor töretlen hitét állította példaként hallgatósága elé, rávilágítva a fejedelem lelki nagyságára.
A ragyogó napsütésben, a Veresbástya udvarán folyatódott a marosillyei reneszánsz nap. Míg a gyermekek pajzskészítéssel, diótöréssel, nyilazással múlatták az időt, a férfiak jurtakészítésbe kezdtek. Mire a nap lenyugodni készült, a jurta fele már készen állt. Az asszonyok, lányok Csernay Claudia vezetésével varróműhelyt nyitottak, s lelkesen szabták-varrták a reneszánsz ruhákat a Szent Ferenc Alapítvány gyermekei számára. Közben a dévai Lengyel család jókora üstben főzte a babgulyást, amiből kora délután mindenki jóllakhatott. Már szürkülődni kezdett, mire elcsendesedett a Veresbástya udvara, ahonnan ki-ki a közös munka, közös játék jóleső élményével térhetett haza. 

Gáspár-Barra Réka
www.nyugatijelen.com