Örökös szentségimádás

Szentségimádás
2020-ban Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus logója.

14. Hét: Mennyei Atyánk maga a BIZALOM! A Gyermek Jézus az Örökkévaló Bizalom Fia!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_IMG_E9208.JPGNekünk is bíznunk kell a Szentháromságba, a Teremtőnk alkotta szép világba, egymásba, de még saját magunkban is!

 

 

1. Állomás: Bizalom

Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged,  mert érettünk gyermekké lettél!

 

 
 
Elmélkedés:  Jézus bízott a Mennyei Atyában, de bízott önmagában is és bennünk is, hisz vállalta a szép feladatot, azt, hogy megtanítsa az emberiségnek a Szeretet parancsát. Bízott Máriában, Szent Józsefben, hisz védtelen kisbabaként jött közénk. Bízott az apostolaiban, rájuk meri bízni az Egyházat, a világ megszentelését! Bennünk, XXI. századi gyermekeiben is bízik, hisz ránk bízta a világ újraevangelizálását! A gyermeki lelkület egyik fontos eleme a bizalom! Úgy érzem, hogy a gyermeki bizalom szép erénye nélkül nem csak családjaink, helyi közösségeink, hanem a társadalom nagyobb szövete, maga az Egyház is sebezhető, széteshet. Tudatosan kell imádkozzunk a bizalomért! Mi magunk meg kell tegyünk mindent, hogy bennünk is bízhassanak és mi is bízhassunk egymásban.  Az értünk gyermekké lett Jézus Krisztustól tanulva, lépjünk a bizalom útjára.

Könyörögjünk:
Jóságos Istenünk, a gyermeki bizalom szép erényéért imádkozunk. Olyan sokan visszaéltek bizalmunkkal, és sajnos mi is sok ember bizalmát elveszítettük, ezért arra kérünk, hogy ajándékozz meg bennünket és a világot a gyermeki bizalom tiszta, szép erényével. Ragyogjon a mi arcunkon is fel a te szép szívednek gyönyörű erénye! 
Miatyánk aki a mennyekben vagy...
Gyermekké váló Krisztusunk, add a gyermeki lelkületedet nekünk.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Mondhatják, hogy mindenkinek a maga gyermeke a legszebb – ez így van rendjén –, de a teóriáknál még fontosabb, hogy bármely vallás követője feltegye magának a kérdést: „A magam hite mit hoz ki belőlem?” Ha a válasza az, hogy szép, értelmes, embertársaihoz odahajló, a maga megújításán, jobbá tételén szüntelen fáradozó életet, akkor jó úton jár. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2019. december 9. hétfő, Natália napja van. Holnap Judit napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Hivatás

Ami az oroszlánnak az erős izom és karom, az az emberek számára a szeretet, a szolidaritás, a türelem, a figyelem, ezek nélkül képtelen életben maradni. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube