A levelezőlistától a Csíki Anyákig

Kategória: Csíkszereda Találatok: 2660

Tibold Beáta: A legfontosabb a lelki béke, az egészséges szerénység, a tisztességesség, a harmóniaEgy levelezőlistával indult minden, amelyet a tenni akarás, a valahová tartozni érzés vezérelt. Aztán megalapította a Csíki Anyák Egyesületét, amely ma már számtalan esemény, előadás, rendezvény megszervezésén van túl. Tiboldi Beáta két gyermek édesanyja, amolyan örökmozgó, megoldásokat kereső, tenni akaró nő.

– Csíkszeredában születtem 1976 őszén. Alaptanulmányaimat itthon végeztem, egyetemre harmadik próbálkozásra jutottam be magyar-angol szakra Bukarestbe. A bukaresti világ még jobban megedzett, az ott töltött hét év sokat számított, szakmai téren is megerősített. Olyan mértékű honvágyam volt, hogy képes voltam hetente hazautazni, felmenni a Hargitára, majd kezdődhetett egy újabb hét. A szessziókon kívül sosem maradtam két hétnél többet ott. A fővárosi évek után úgy éreztem, talán hirtelen túl nagy lenne a változás egyből hazajönni. Mivel munkalehetőség adódott Budapesten, odaköltöztem, és egy féléves kitérővel érkeztem haza a jelenlegi munkahelyemre. Elindult tehát 2005-ben a kaland itthon, úgy éreztem, hogy a két főváros már jól színesítette a palettámat, a bukaresti, többnyire az egyetem, a munkahely és a sportpályák között eltöltött éveket, kompenzálta a budapesti kulturális élet és az egyéb lehetőségek. Érdekes, sosem éreztem azt, hogy Budapesten otthon lennék, inkább kirándulásnak fogtam fel azt az időszakot, vagy peregrinációnak, nem terveztem ott élni. 2006 végén ismerkedtem meg a leendő férjemmel, azóta született meg Luca, aki január végén lesz hétéves, és Isti, aki novemberben lesz ötéves.
– Ezek szerint sosem dolgozott a szakmájában?
– Olyan szinten igen, hogy folyamatosan voltak fordítási felkéréseim, de egyébként nem. Szerencsésnek tartom viszont, és javasolni is tudom, hogy aki teheti, ne ragadjon le csak a szakmája mellett. Amikor végeztem a negyedik évvel az egyetemen, nem indult ötödév, így folytattam az akkor már hároméves munkaviszonyomat, és lobbiztam, hogy legyen ötödév. A tanáraim későbbi elmondása szerint én lobbiztam ki a következő évben induló mesterit. Egy ötödéves hungarológus nagyon összenő a tanári gárdával, így az órák összeállítására is lehetett rálátásom. Megtiszteltetés volt számomra.
– A Csíki Anyák Egyesületének alapítója, elnöke. Honnan az egyesület ötlete?
– Akkoriban ezen nem gondolkodtam, de biztosan nem én találtam fel a spanyolviaszt, lehettek még ilyen kismamás találkozások korábban is, egyszerűen hasznosnak találtam, önsegítőnek. A második gyermekünkkel voltam várandós, amikor a tettek mezejére léptem, a belső igény, a valahová tartozás materializálódott egy éjszaka leple alatt. Úgy éreztem, hasznos lenne egy közösséghez tartozni. Bukaresti éveim alatt ott voltam valamilyen szinten, amikor indult a Bukaresti Magyar Diákszövetség és már akkor megtapasztaltam egy levelezőlista előnyeit. Így született meg 2009-ben a csiki anyák levelezőlista. A csoportba első körben az ismerőseim kerültek be, majd azok, akik előzetes bemutatkozás alapján jutottak közénk. Ragaszkodtam a célcsoporthoz: ez kizárólag a Csíki-medencében élők vagy innen elszármazottak, ide letelepedett magyar édesanyák levelezőfóruma. Nagyon szerettem, mert a levelezőlistának volt egy meghittsége, jó közösség volt. A listatagok gyermekeinek a kezdetekkor közös születésnapokat, Mikulásjárást, farsangolást is tartottunk. Bár még ma is működik a levelezőlista, a bensőséges, hosszasan fogalmazott levelek eltűntek, a Facebook „gyorsmegoldó” felülete nagyjából megváltoztatta a kapcsolatokat. Személytelenebb, de mindenképp hasznos, a visszajelzések alapján. Idővel rájöttünk, hogy a levelezőlista nem biztosít nekünk jogi hátteret, szükségszerű volt a váltás. Bátran láttam munkához, így jött létre másfél év után 2011 márciusában a Csíki Anyák Egyesülete. A kolozsvári és bukaresti hasonló témákban szervezkedő egyesületek vezetői bábáskodtak a születésünknél, fontosnak tartottam, hogy indulástól legyenek külsős „anyáink”. Nem könnyű egy nonprofit szervezet fenntartása, de örülök annak, hogy megvannak a helyi civilek, akikkel az idő során közös projektek születtek, valósultak meg, tudjuk mikor, kihez irányítsuk a hozzánk fordulókat. Szeretem, ha más is tesz a közösségért önzetlenül. 
– Ez az egyesület népszerű is, de ugyanakkor sokakból negatív érzéseket vált ki. Ez mivel magyarázható? 
– Sokszor vágták a fejemhez, hogy igen, jönnek a csíki anyák és megmondják, hogyan kell nevelni a gyermekeket. Pedig nem erről van szó. Azt hiszem valahol van egy félreértés is, meglehet, a hiba tőlünk ered. Időszűke, alkalmazott személy hiánya miatt nem kommunikáltunk érthetően kifele, de megtörténhet, hogy voltak közöttünk olyan személyek is, akik erélyesebben védték saját nézeteiket, amelyek nem föltétlenül födték az egyesületi elveket, de anyának anya volt, és csíkinak is csíki az illető. Az irigységre sosem szoktam gondolni, hogy ez lenne az oka az ellenérzésnek. Másrészt lássuk be, nem nehéz manapság általánosítani, skatulyázni a gyermekét kendőben hordozó vagy nyilvános helyen szoptató édesanyát, esetleg horribile dictu az otthonszülést választó kismamát, de még a babakocsiját tologató, nejlonmotorral hangosan közlekedő totyogó édesanyát sem, Csíkban mindenki csíki anya. És úgy tűnik, a polgárok szerint értük az egyesület felel. Nem könnyű.
– Amikor elindította a levelezőlistát gondolta volna, hogy ez lesz belőle?
– Nem arra gondoltam, hogy mi lesz, hanem hogy nagyon szeretném jól megcsinálni. Tudtam, hogy ez az egyesületi munka nem tud rossz lenni. Ha nem is láttam a végét, de reménykedtem, hogy mindenkinek jó lesz. Kitartó voltam az induláskor, és még egyelőre tart a lelkesedés. Egyébként az egyesületi munka is olyan, mint egy család élete, mindenkinek megvan a feladata. Annak idején is úgy próbáltam az alapító tagokat bevonzani, hogy legyen köztünk orvos, jogász, könyvelő, minél szélesebb területet födjünk le és mindenki elhivatottságból segítsen. Sok toleranciára van szükség. Megőrülne az ember, ha mindig mindent a szívére venne. Persze ez nem azt jelenti, hogy feladja az elveit, csak nem kivont karddal dolgozik.
– A csiki anyák mellett ott vannak a csíki apák? A férjét például elég sok rendezvényükön látom...
– Igen. Kérdezték is, hogy ő is tag-e? Néha úgy érzem szegénynek nincs túl sok választása, de azt hiszem, a szülei révén megszokta az aktív életet, szívesen segít, ha nem hajnali két-három óra között kérem fel egy-egy komolyabb számítógépes feladatra. Biztosan nagyon nehéz megszervezni kisgyerekekkel, hogy az egyesületi megbeszéléseken többen is részt tudjanak venni, tény hogy nagyon jó férjeink vannak, akik maximálisan támogatnak minket. És igen, ott segítenek és akkor, ahol, amiben tudnak. 
www.szekelyhon.ro