Szent István első vértanú

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_szentistvan1vertanu.jpegÉlő szentmise közvetítés Szent István első vértanú ünnepén délben 12.00 - tól Déváról.

2018. december 26

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Látom a megnyílt eget és az Emberfiát! 
Abban az időben:
István kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógáiból némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal. De bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni.
Miközben hallgatták, haragra gyulladtak, és a fogukat vicsorgatták ellene. Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre, látta az Isten dicsőségét, és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom a megnyílt eget, és az Emberfiát, ahogy az Isten jobbján áll!” Erre ordítozni kezdtek, és befogták fülüket. Egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le a ruháikat.
Miközben megkövezték, István így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Amint ezt kimondta, halálba szenderült.
Ez az Isten igéje. 
ApCsel 6,8-10;7,54-59
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke fog szólni belőletek. 
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.
Ezek az evangélium igéi. 
Mt 10,17-22