Tudományos verseny eredménye

Nyomtatás

Október végétől zajlott a dévai házban egy tudományos verseny. A verseny a felső tagozatos - 5-8 osztályos – diákok körében lett meghirdetve. 

Október végétől zajlott a dévai házban egy tudományos verseny. A verseny a felső tagozatos - 5-8 osztályos – diákok körében lett meghirdetve. Földrajz, biológia, hittan, történelem, magyar és logika tantárgyból mérhették össze tudásukat a gyerekek. A feladatlapokat otthoni kidolgozásra kapták meg és két hetük volt egy-egy lap elkészítésére.
A versenyre 14 gyermek jelentkezett, szinte minden korosztályból. Igyekeztem úgy összeállítani a feladatokat, hogy ne igényeljen „előtudást”, hiszen kisebb-nagyobb gyermekek közösen versenyeztek. Próbáltam a feladatok révén a könyvtár- és internethasználatot bevonni a munkájukba.
Születtek rendkívül szép munkák, mely dicséretet érdemelnek. Dénes Adolf, Ciobanasu Dalma, Fábián Erika, Alexandrescu Monalisa munkáját szinte mindig öröm volt kezembe venni.
A versenyben nagyon fontos volt a kitartás, hiszen szinte másfél hónapig kellett kitartónak lenniük, elkészíteni a feladatlapokat, hogy eredményt érjenek el. Külön dicséretet érdemel ebben Mezei Annamari, Plesa Márti és Panci Ioana, akik, mint a „legkisebbek” mérték össze tudásuk legjavát a nagyobbakkal.
A versenynek természetesen eredménye is született:

Negyedik helyezést ért el Fábián Erika, 7. osztályos tanuló.

Harmadik helyezést kapott Dénes Adolf, 8. osztályos fiú.

Második helyezést ért el, egy ponttal lemaradva az első helyezettől, Alexandrescu Monalisa. És első helyezett lett Ciobanasu Dalma. 

Bízom benne, hogy minden gyermek értékes tapasztalatokkal fejezte be a versenyt és ismereteik is bővültek.  Köszönöm a gyermekek részvételét és nevelőjük támogatását. Köszönöm mindenkinek, aki az elmúlt időszakban szép, értékes könyvvel és társasjátékokkal, egyéb játékokkal támogatta a Szent Ferenc Alapítványt és annak könyvtárát. A gyermekek ezekből a támogatásokból kaptak díjakat, melynek nagyon örültek és biztosan hasznát is veszik a tartalmas ajándékoknak.


Köszönettel:

Pente Andrea,

a verseny szervezője