Isten Irgalmasság otthon

Kategória: Dózsa György Találatok: 2998

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_dozsagyorgyhaz.jpgSokan azt mondják, hogy nem érdemes álmodni, tervezni, dolgozni, mert úgy sem lesz semmi belőle!! A Nagyteremi, Isteni Irgalmasságról elnevezett házunk gyermekei, kollégái, Bajkó Éva vezetésével erre rácáfoltak. A szép nagy kertbe megálmodtak egy kiülésre alkalmas teret a kemence elé, ahol lehet játszani, dolgozni, imádkozni és összefogással, kitartó munkával, sok imádsággal valóra is váltották tervüket!

Most az Irgalmasság vasárnapján egy szép szentmisével fel is szenteltük az  úgynevezett "Irgalmasság csarnokát"!! Ennek a csarnoknak a születéséről készítettek egy kis bemutatót, mit nagy szeretettel megosztok! E kis filmet érdemes hosszan nézni, nekem hitet, erőt, reményt nyújtott minden egyes kockája! 

{youtube}KrgWkvznsMQ{/youtube}

Szeretettel, 
Csaba t.