Ötödször volt jótékonysági nap Gálospetriben

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_gpetri_6_w_600_wm.jpgÖtödik alkalommal szerveztek jótékonysági napot az elmúlt szombaton a gálospetri Szentháromság Kollégiumban, ahol érmihályfalvi gyerekeket is nevelnek. Az ünnepi szentmise szónoka Böjte Csaba szerzetes volt.

Rekkenő hőségben kerestünk parkolót szombaton délben a gálospetri Szentháromság gyerekotthon előtti utcában, az autók sokasága jelezte, hogy idén is számos, az intézményt támogató barát, munkatárs fogadta el a meghívást a jótékonysági napra, köztük az érmihályfalvi Városháza képviselője is, aki most sem érkezett üres kézzel. Az egykori Frátrer kúria kertje most is szépen rendbe téve várta a látogatókat: kiültetett és cserepes virágok színkavalkádja állt ellen a perzselő napsütésnek, a gyümölcsfákon meggy, alma, barack érlelődött. Az épület mögötti alkalmi szabadtéri konyhában már készült a közös ebéd, az asztalok fölé sátorlapot húztak árnyadónak. Néhány gyerek kíváncsian figyelte, majd üdvrivalgással nyugtázta, amikor "felépült" a későbbi szórakozást biztosító ugrálóvár. Az ünnepség szabadtéri szentmisével kezdődött, melyet Bogdán István érmihályfalvi, a gálospetri római katolikusokat is pásztoroló plébános imája előzött meg. A plébános Bakos Gábor káplánnal, illetve Böjte Csaba szerzetessel, a gálospetri otthont is magáénak tudó dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjével (aki előző napon lett Székelyhíd díszpolgára) celebrálta a misét. Prédikációjában Böjte Csaba a Szentháromság mibenlétét elemezte. Kifejtette: az egyistenhívők általában az Úrról úgy beszélnek, aki előtt csak leborulni lehet, aki "dirigál", akivel nem barátkozunk. Ezzel szemben Jézus mondja: "gyertek hozzám", hiszen ő a szeretet istene. A Szentháromság tagjai között szeretetközösség van, a keresztények számára isten nem egy elérhetetlen entitás, hanem "aki meghív asztalához", megosztja velünk örömét, hogy mi is szeretetközösség legyünk. A szerzetes kifejtette: a Szentháromság = megfogjuk egymás kezét, segítünk egymásnak. 
Felelevenítette, milyen romos, gazos épületből és udvarból lett széppé az otthon, az összefogásnak köszönhetően. "Őseink hont foglaltak, nekünk csak meg kellene vigyázni", mondta, hozzátéve: csak ott nem lehet megélni, ahol nincs szeretet. Azoknak is üzent, akik a közelmúltbeli pápalátogatás okán elégedetlenek: gondoljanak arra, hogy csupán 70 évvel korábban a hite megvallásáért Márton Áron püspököt bebörtönözték, most Ferenc pápa a Székelyföldre látogatott, ahol a magyar és a székely himnusz is felhangzott ez alkalomból, miközben lobogtak a nemzeti zászlók. Mi ez, ha nem az Atya munkálkodása?, tette fel a választ nem igénylő kérdést. A szentmise után, melyen közreműködött Bokor János érmihályfalvi kántor és Bara Dávid, Kosza Erzsébet otthonvezető mondott köszönetet a résztvevőknek egyrészt megjelenésükért, másrészt, hogy az év egészében támogatják őket. Ennek jelképes viszonzásául egy műsort mutattak be a gyerekek, melyben az otthonvezető is szerepet vállalt, s mely vidám jelenetekből állt. A debreceni Linedance Club tagjai idén is bemutattak néhány country-western stílusú tánckoreográfiát, majd feltálalták a már említett ebédet, melynek fogyasztása közben, majd utána is lehetett ismerkedni a gyerekotthon kis lakóival, az intézmény mindennapi életével.
(Bihari Napló)
www.ermihalyfalva.ro