Megvan a gyergyói ökölvívók első kupaaranya

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_Romkupacsapatkep.jpegAranyérmet szerzett Benedek Péter Pál a serdülő (U14-es) korosztályú ökölvívók Románia Kupáján. A gyergyószentmiklósi székhelyű Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub emellett egy ezüst és három bronzérmet gyűjtött a rangos versenyen. Nyolc ökölvívóval indultak a kupán, öten elődöntőbe jutottak

A Románia Kupa aranyérmét most akasztották először gyergyói ökölvívó nyakába, és ezt az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub (EGÖSK) mérföldkőnek tekinti. Úgy gondolják, hogy ez egy folyamat elindulását jelenti. Megvan az első arany, jön majd a többi is.
Benedek Péter Pál a 41,5 kilósok döntőjében fölényesen jobb volt, mint az ellenfele, az Oneșt-i Andrei Jgheban, akire kétszer is rá kellett számolni, majd pedig idő előtt leléptették. Az EGÖSK nyolc sportolóval indult a versenyen, közülük öten jutottak elődöntőbe, és ketten a fináléban bokszolhattak. Miután Benedek Péter Pál győzött, Majlát András is nagyon közel volt ahhoz, hogy megszerezze a második aranyukat is, de a 65 kilósok végtelenül kiélezett döntője után ellenfelének a kezét emelték a magasba. Amint az EGÖSK tájékoztatójából kiderül, Majlát András ellenfele a romániai korosztályos válogatott első számú bokszolója, Simion Radu (Dinamo Bukarest) volt, és ha fordított döntés születik az is igazságos lett volna. Nagyon egyformán, és kiválóan bokszoltak mindketten. Az Aradon lezajlott Románia Kupán bronzéremmel zárt még 40 kilóban Vajda István, valamint 48 kilóban Búzás Róbert és Alexandru Burleac is. Az EGÖSK egy héttel korábban Budapesten a Kőbánya Kupán versenyzett, ahol Vajda, Majlát és Búzás lett aranyérmes, Benedek pedig ezüstöt szerzett. Elődöntőig jutottak a csíkszeredaiak Két sportoló képviselte a Csíkszeredát Aradon, a serdülő korosztály (U14) számára kiírt ökölvívó Román Kupa küzdelmein. Szőcs Bence bronzéremmel tért haza.
A Csíkszeredai Bene Regaz SK mindkét ökölvívója a 41,5 kg-os súlycsoportban lépett szorítóba – tudtuk meg Todor Loránd, a Bene Regaz edzőjétől. Sabu Kristófnak ez volt a második meccse, ő még kezdő, tapasztalatszerzés céljából vett részt a vetélkedőn, és pontozással maradt alul jászvásári ellenfelével szemben. Szőcs Bence legyőzte a năvodari-i ellenfelet, majd az elődöntőben megosztott pontozással kikapott gyergyói ellenfelétől, a későbbi győztes Benedek Péter Páltól. A csíki ökölvívók felkészülésben Orbán Attila erőnléti edző is besegített.
Gergely Imre
www.sport.szekelyhon.ro